2015. március 11., szerda

Gyerek projekt 2.0, avagy a legkisebbik Csucsu érkezése








Mint azt már sokan tudjátok szombat reggel óta, már mi is nagyobb, de legalább átlagos méretű családok közé tartozunk. Márk jó érzékkel a péntek éjszakát, ezzel együtt pihenőnapot választott ki érkezésének, így szombat hajnal egykor nem az ágyba hanem a kórházba indultunk. Gergőnél érzéstelenítés nélkül "szültünk", most viszont érzéstelenítéssel így mindkettőt megtapasztaltuk. A különbség ég és föld: az egyik hátránya sok órányi szenvedés, a másiknak gerinc melletti szurkálás. Utóbbi jól sikerült, így a 0-100 skálán mért, 100-as fájások is szinte észrevétlenek maradtak. A szülés vége szerintem rekord idő alatt ment le 7.05-kor szólt Reni, hogy új, erős fájások jöttek (ezt onnan tudom, hogy 7.06-kor volt kimenő hívás - szülésznő pont akkor szaladt el 5 percre és hívtam.) és 7.13-kor már meg is született Márk. Én csak két szülést láttam, de ebből a kettőből ez rekord időnek számít.

Látogatási tilalom volt, ezért csak én mentem be pár percre - minden nap. ( A főlépcső tövében ki volt rakva  egy tábla, ott nem is jártak az emberek, ellenben a hátsó lépcsőn olyan forgalom volt, hogy alig lehetett férni. A tilalom ellenére volt akinél 4-5 látogató volt, mondjuk ehhez gratulálok.) Az idő Gergővel elrepült és kedden már haza is jöhetettek Reniék. 
Gergő reakciója: 5 perc döbbenet, azóta viszont szerelem: puszilja, simogatja, öleli és ölében tartja az öccsét :) El kell mondanom, hogy látni, hogy a két gyerek ennyire szereti egymást, a Titanicot követően a második legmeghatóbb dolog a világon.

Az első éjszaka Márk 3-tól 8-ig aludt, de Gergő végig aludta az estét, vagy ha fel is ébredt csendben maradt és visszaaludt. A héten és jövő héten itthon vagyok, készülünk az azt követő nehezebb hetekre, amikor is jönni szokott a esti-hasfájós-sírós időszak.

Tejfakasztó: az időpont valóban szokatlan volt a Loki meccs miatt, de nem az én ötletem volt. Szerencsére Márk már az első nap evett annyit hogy legyen pelus csere, így egy ilyen light-os tejfakasztó is elég volt. Italozásban lehet light-os volt, viszont szép számmal voltunk, amit köszönök mindenkinek.:)

81 megjegyzés:

Tsutsu írta...

Azt hiszem, hogy ekkora jó hírt követően az ember szíve meglágyul így gyakrabban gondol másokra és kíván mindenkinek minden jót.

Megragadom tehát itt az alkalmat, hogy kívánjak Oscarnak mihamarabbi gyógyulást abból a súlyos sérülésből amit ma szerzett. Szegény embert az ág is húzza: a jövő évi Oscar díjra még 11 hónapot várni kell.

Mindkét meccsen 1-1 piros, mégis mekkora különbség. Az egyik csapat tovább jut, a másik meg kap 7 gólt, na ettől szép a foci :)

Petya írta...

Nagyon jó bejegyzés. Nagyon gratulálunk Csúcs. Ez hatalmas "El kell mondanom, hogy látni, hogy a két gyerek ennyire szereti egymást, a Titanicot követően a második legmeghatóbb dolog a világon.
"

Aztán majd mikor már elkezd Márk kúszni Gergő már nem lesz ennyire kedves, kivesz majd mindent a kezéből - legalábbis nálunk ez így történ(ik)t.

Gondolkoztam hogy ma Bayern vagy Chelsea pólóba jöjjek. Szerintetek melyikbe jöttem? :)

Tsutsu írta...

99% hogy Chelsea-ben. Ha nagy kudarc éri a Lokit, utana Loki mezben megyek.

Petya írta...

Talált süllyedt :)

Múlt hét kedden voltunk Crowbar koncerten. Ott volt Nagyzé faterja is. Híres lett:

http://kulter.hu/2015/03/lassu-de-feszes-tempo/

"élen egy konszolidált, ötvenes forma, kötött pulóvert, inget és szemüveget viselő úriemberrel, aki tipikusan annyira kilógott onnan, hogy az ember tényleg elgondolkodott rajta, vajon milyen történet lehet ittléte mögött. "

Hermann írta...

A Titanic-os hasonlat nagyon kemény :)

Frank Klopas írta...

Csucs, gratula még1x!

Ez a Nagyzé fateres crowbar kurva jó! :D

A Titanic is! :)

Gyerekek, kurva hosszú idő után végre hazamegyek!!
Nem csinálunk bármit? Gondolom a foci megszervezésére előbb kellett volna gondolnom..
De bármilyen vendégség/társasjáték/sörözés/foci nagy örömmel átélnék!

Dzsonasz írta...

Gratulálok itt is :) A bejegyzés tényleg óriási :) ki lesz vajon a következő? :) kitartás a gyerekneveleshez minden szülőnek :)

Tsutsu írta...

És vajon mi lehet a története NagyZé faterjának?

Köszi a gratulációkat, igyekeztem (ez vonatkozik a családépítésre és a bejegyzés megírására is):)

Mi egy ideig vendéget nem fogadunk, társas túl hosszú, viszont 13.00-15.00 között kb minden nap "szabad" vagyok, ilyenkor az egész család alszik (Ha itthon vagyok, akkor én is), ilyenkor szoktam ügyeket intézni. Remélem lesz Loki meccs ebben az időszakban :)

Lacás írta...

Gratula megegyszer Tsuts!ez a 7;8 perc tenyleg nem tunik olyan hosszunak!

Epp Klopaszrol akartam erdeklodni,hogy mi van vele!megijedtem mar,hogy a nagyvarosi elet benyelte.

Pitti írta...

Nem a nagyvárosi élet nyelte be hanem a napi 8 óra munka. :P
Amúgy én benne lennék bármiben amihez max két sört kell inni.
Carbonfools koncert lesz amúgy a roncsban.

Petya írta...

Szerintem csináljunk egy retro estet. Ibolya vagy Kürt vagy valami hasonló. Egy olyat, ami miatt érdemes kihagynom a mai céges bulit :)

Hermann írta...

Nekem holnap este férhet bele valami.

Hermann írta...

Módosítok holnap közös Loki meccs nézés fér bele (nekem). Ti persze bebaszhattok :)

Tsutsu írta...

https://www.youtube.com/watch?v=YC18PinBxkU

Az ilyen embereket egy youtube-os videó alapján is el lehetne tiltani. Én örökre tenném, de tudom hogy nem annyira szélsőséges példa ő, mint amilyen egy ideális világban lenne.

Pitti írta...

A múltkor ajánlottátok a gone girl-t. Megnéztem, jó volt. Most én ajánlok egy filmet:
https://www.youtube.com/watch?v=zJGleGyahC8

Tsutsu írta...

Mi tegnap a Förtelmes Főnökök 2-t néztük meg. Akinek tetszett az első az nézze meg ezt is. Biztos valakinek nem jön be, de szerintem jó és mostanában olyan ritka a jó vígjáték.

Tsutsu írta...

Nem akarom szét linkelgetni a blogot, de ez nagyon kemény:

https://www.youtube.com/watch?v=wg-KZ8gwRIw

Lacás írta...

Latjatok, Klopasz hiaba lett nagyvarosi fiu, azert a humora a regi.A tarsasjatekon majdnem teljesen szetmentem:)Azert egy kis fogocskat iktassatok be, nehogy lemerevedjetek:):)

Tsuts, a Titanic melyik jelentere gondolsz.Ott volt egy par igazan meghato! Herr, a Titanic2 kijott mar:):)

Pisti, max. 2 sor???Mi tortenik otthon? Peca most vet egy akkora uveg Vodkat, amellyel haborut lehetne akar nyerni!Ilyet en meg nem lattam, az biztos. amugy vagy 3 honapja nem voltam kint bulizni, most ramfer. 2 percre a keconktol van viszont Salsa, oda jarok, ha idoben vegzek a meloval:)

Tsutsu írta...

tudtátok, hogy a Kretén magazin megszűnt 2009-ben?

Lacás írta...

Nem tudtam Tsuts!

Pitti írta...

Salsa? Na végre valami infó Laci! Mesélj! Figyelünk.

Lacás írta...

Vannak szep lanyok, de meg kell tanulnom salsazni...Itt nem eleg, hogy csak szep vagyok:):)

Petya írta...

Srácok a foci nagyon király volt. Kár hogy most alig bírok járni úgy fáj mindkét vádlim. :)

Petya írta...

Azt hittem Laci neked a Salsa az csak a szószt jelenti.

Lacás írta...

:) Andi tud Salsazni?

Meg mindig erzem a bulit...

Pitti írta...

"A játékvezetőről ne beszéljünk, mert nem is lehet."

Ki és mikor mondta ezt?

Lacás írta...

Kettot lehet tippelni Pisti? Buglyo Roland vagy Jose Mourinho.

Pitti írta...

Egyik se talált. Náluk sokkal nagyobb névtől hangzott el a mondat a közelmúltban. :)

Petya írta...

Verebes Pista!

Tsutsu írta...

Nem emlékszek, hogy mikor mondtam ezt..de örülök, hogy Pisti megjegyezte.

Tsutsu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Petya írta...

Srácok lehet csak engem érintett meg, mert már benne vagyok a korban, de szerintem nagyon szép történet.

https://www.youtube.com/watch?v=-YaOZ1NJDEo

A lényeg hogy két gyereke született a nőnek, az egyikről azt hitték hogy halott de aztán mégis kiderült hogy él. Bocs hogy nem focis videó :)

Pitti írta...

Na látom senki nem nézte a LOKI kupameccsét.
Ezt Kondás mondta a Vidi ellen meccs után ahol 3 11-es góllal nyert a vidi.

Lacás írta...

Kondas az nem ismertebb,mint az oreg Buglyo Roli:)

Hermann írta...

Pisti egy nagyon lényeges dolgot lehagytál a LOKI meccsével kapcsolatban ez nem kupa meccs volt hanem a ligakupának nevezett torzszülemény, amit jó érzésű ember messziről elkerül :)

Tsutsu írta...

Ja és a bíró ki volt? Andó-Szabó. No comment.

balu írta...

Tsutsu, nagyon tetszett a bejegyzés. Reméljük nekünk is hasonlóan könnyű lesz a második. Még kb. két hónap és kiderül.

Laci, ez a salsa téma meglepett, de jó ötlet. :) Részleteket szívesen olvasok én is.

Holnapi Loki- Diósgyőr meccsre felajánlom a bérletem. (egyetlen meccsidőpont van ami üti a fürdetést és minden héten akkor játszunk...)

Hermann írta...

Balu bérletére vércseként csapott lez Zoli, de a Tsutsé még mindig kiadó kedves blog olvasók :) Részletekért engem keressetek.

Dzsonasz írta...

Srácok NagyZvel mi van? Írtam neki mailt egy hónapja de se puszi se pa...

Hermann írta...

Pedig az emailekre szokott reagálni. Tegnap volt kint meccsen akkor úgy tűnt jól van :)

Tsutsu írta...

A következő Loki meccs 1 félidejére lehet megyek..ezt találtam ki :)

Petya írta...

Gondolom azért meccsen nem mail-ekre válaszolt :)

Lacás írta...

NagyZe nem foglalkozik a disszidalokkal Dzson!:) Nekem se ir sose, pedig volt mikor egyutt futottunk az erdoben es majdnem megvert!Marmint futasban:)

Petya írta...

srácok!

Tsutsu írta...

mond!

Lacás írta...

Na bocs Zoli az ercelodo megjegyzesert, cask proballak felcsalogatni a blogra. Csak hulysekedek ilyenkor!!Ez Klopaszra is ervenyes!

Petya, lattam a facebookon a szakallas kepedet, nagyon jol all!
Azert kicsit sajnalom, hogy mikor a granitban voltam szakallas nem csinaltam kepet, akkora szerintem mar sose lesz...

csabinnyó írta...

A napokban osszefutottam Zeevel a sparban. Epp keszul egy meg nagyobb uzletbe koltozni, szoval biztos nagyon elfoglalt. ;)

Pitti írta...

üzlet=lakás?
vagy,
lakás=raktár?
vagy,
üzlet=raktár=lakás?

Lacás írta...

Minden ok,csak nehogy egy sznob legyen Ze bol!Remelem meg mindig az a lazado,rendszer ellen harcolo fiatalember,aki volt :-)

Petya írta...

srácok ehhez mit szóltok?

http://sportgeza.hu/futball/2015/03/22/storck_szakma_valogatott_edzes_akademia_edzok/

szerintetek hosszú távon lesz hatása?

Hermann írta...

Hihetetlen Mózsa csajai fent vannak a Trollfocin!

Tsutsu írta...

Szerintem rövid távon elmegy, mert kilöki magából a fertő.

Trollfocin? Hol?

Tsutsu írta...

Mond hogy Görög Zitára gondolsz és nem arra a 4 .."molett" modellre.

Hermann írta...

Görög Zita mikor volt Lacás csaja?

Lacás írta...

Herr, en se tudom mirol beszelsz, de szeretnek nevetni, ezert bovebb infokkal is szolgalhatsz.

Dzson, milyen volt otthon? Debrecenben is voltal?

Petya írta...

Nem volt itthon. Csak Pesten :(

Hermann írta...

http://bjerringbro.blogspot.hu/2012_01_01_archive.html

https://www.facebook.com/troll0foci/photos/a.398396820226934.89024.398390086894274/851317381601540/?type=1&theater

na ebből már csak összerakjátok

Petya írta...

srácok érdemes megnézni. annak is aki nem szereti a motorversenyt. :)

https://www.youtube.com/watch?v=-2zHg49wJhE

Dzsonasz írta...

ja, nem voltam otthon, mert csak bécsből egy napra átugrottam Pestre, ott találkoztam szülőkkel, este meg a srácokkal. még áprilisban egyszer hazamegyek, és akkor ellátogatok debrecenbe is :D kicsit zsúfoltak a napjaim most, a napokban költözök. meló is sok, főnökömet műtik másodjára térdszalaggal, de legalább már van segítségem is, így azért jobb :D a bécsi buli a boltnyitás kapcsán hatalmas volt, sajnos egyben a cég is kezdi már kinőni a kis egyszerű mezei mivoltát, a boltban a partyn már felszolgálás is volt, sőt még öltönyösök is megjelentek pf... a héten visszajött a hideg, ma konkrétan fáztam hazafele. húsvétra havazás is lesz, még a völgyben is. amúgy még minden pálya nyitva van, szóval kitart a szezon. aztán meg még ott a jó öreg Dachstein gleccser. most az új mánia, amit én is kipróbáltam, a splitboard. egy snowboard kettévágva, és négy ponton össze lehet csatolni. felgyalogolsz a hegyre kvázi mintha léccel lennél vagy ha túrázni, szűzhavazni akarsz, oszt összecsatolod, átfordítod a kötést és go. sajna egy rendes szett kb 1500 helyi pénz, de van néhány a shopban és azt el tudom néha kérni. de sztem majd fogok venni egyet.

Frank Klopas írta...

Öreg Herr! 2 percig hangosan röhögtem a csajokon. Emlékeztem rájuk. :D

Lacás írta...

Te jo eg!Csak nem azok a kover nok meg egy regebbi bejegyzesbol!Mert ha igen,akkor nekem is rohognom kell :-)

Sracok,mehvertem a helyi teniszcenter egyik legjobbjat,aminek nagyon orultem.Most viszont olyan holyagos a labam,hogy jarni alig tudok...

Hermann írta...

Vegyél fel cipőt is ha teniszezel :)

Hermann írta...

Végre egy értelemes motoros videó!

Tsutsu írta...

Tényleg elhittem, hogy motoros videót fogok látni.

Hermann írta...

Volt benne az is vagy nem? :)

Tsutsu írta...

ööö..nem :)..max köbcentik

Tsutsu írta...

Nem motoros..de tényleg !:)

http://www.theguardian.com/global-development-professionals-network/gallery/2015/apr/01/over-population-over-consumption-in-pictures?CMP=share_btn_fb

Elég durvák ezek a képek.

Tsutsu írta...

Na jól megöltem a hangulatot a blogon.

Hermann írta...

Tsutsu nem te hanem az a kibaszott facebook ölte meg a blogot :)

Egyébként tényleg nem motorosok voltak a képek de attól még jók.

Örvendjetek úgy néz ki a Szolnok nem jut be a Magyar Kupa döntőbe így a 4. hely is nemzetközi kupát érhet. Bár ezzel a játékkal még az NB2 megnyerése is soknak tűnik...

Tsutsu írta...

Akkor (egyelőre) nem a facen hanem itt hirdetem meg.

Mi lenne ha péntek este összeülnénk egy kis beszélgetésre. Régóta tervezem, hiszen annyi szabadidőm van, hogy nem tudok magammal mit kezdeni.

A kitűzött nap tehét péntek este lenne. Talán Peti, Norbi is beszélt valami ilyesmit. Klop is jön haza és azt mondta neki is jó lehet. Helyszínt mondjatok ti, én szerintem 21.00-21.30 körül vagyok várható ha minden jól megy. Ti kezdhettek hamarabb is :)

Hermann írta...

Ezt esetleg nem lehetne szombaton csinálni? De ha mindenkinek jó akkor nem rinyálok :)

Petya írta...

srácok ezt nézzétek meg :))))

https://www.youtube.com/watch?v=nfd5fY6UwKA&feature=youtu.be

Hermann írta...

Az a baj hogy tényleg hasonló szinten volt/van az m1 :)

Petya írta...

Nekem péntek is jó szombat is jó egy lightos sörözésre. Bár ahogy ismerem Nagycsét ha eljön velünk pénteken attól még elmegy szombaton egy durvára :))

Jó lenne már találkozni mindenesetre. Én nagyon támogatom! Hívtak itt a munkatársak is pénteken, de azt lemondtam mivel Herrel már megígértük egymásnak ezt a hétvégét.

Hermann írta...

"Megígértük egymásnak ezt a hétvégét" ez elég forró nem Peti? :)

Pitti írta...

Támogatom a kezdeményezést!
Nekem mindenképpen csak lightos fér bele nem mintha eddig annyira dúrvultam volna. :)
Ha lehet választani akkor péntekre voksolok, mert szombaton nem kell sportolnom semmit a vasárnappal ellentétben.
Pénteken nekem olyan 19:45-20:00-tól jó.

Hermann írta...

Pisti ha lightos-at nyomsz akkor tudsz másnap sportolni mert nincs másnap :)
Egyébként pénteken van városi 8tól 9ig. Így nekem is az apukás időpont felelne meg. De leginkább a szombat :)

Tsutsu írta...

Közvélemény kutatás alapján péntek este lesz. A Deac pálya közelében, a Flavon meccs miatt. Teniszke, vagy ha van valami közel akkor javasoljatok. Csaba 9re ígérte magát. Gombi marad foci után (szombaton nem jönne). En kb fel 10 körül érkezek. Norbi lehet jön. Peti, Pisti tőletek függ mikorra jöttök. A Flavonosok 9ig fociznak.

Pitti írta...

Közben eszembe jutott, hogy még futnom is kéne de sztem nagyon nem fog beleférni az időbe. Ha hamarabb érek ki mint kilenc megnézem a flavon meccset.

Petya írta...

Srácok akkor én amint végeztem az altatással (9 de inkább féltíz) telefonálok és akkor odamegyek ahol vagytok. Remélem addigra már besöröztök :)

Tsutsu írta...

Új bejegyzés