2009. október 7., szerda

Plitvice, Tátra

Sziasztok Blogolók!

(Először is: ez volt szerintem az utolsó bejegyzésem ezen a fos blogspoton, miután elszállt fél óra munkája (még jó, hogy közben elmentettem jegyzettömbbe a szöveget...a képeket nem tudom miért nem lehet nagyban megnyitni, talán majd a tapasztaltabb Peti ebben tud segíteni)

Szóval gondoltam bepótolom a régen ígért bejegyzésemet, és még mielőtt Petyáék beszámolnának a kis északi kiruccanásukról, addig én megmutatom merre jártunk a nyáron a kis családommal :)Így lassan már Frei Tamás is irigykedni fog ránk, hogy mennyi helyen jártunk ;)
Szóval augusztus elején elmentünk Szandival pár napra a Plitvicei-tavakhoz, ahova már régóta szerettünk volna eljutni (szerintem főleg én :)). Két napot voltunk ott, de elég is volt rá, főleg, hogy hétfőn reggel 7-től este 6-ig mászkáltunk a vízeséseket csodálva.Ami először kicsit meglepett, hogy mennyire lenyúlják a külföldieket, túristákat. Legalábbis engem az árak elsőre megdöbbentettek. A belépő 4200 ft/fő egy napra, egy üveg ásványvíz pedig 1000 ft volt. Mondjuk próbáltunk "jó magyar" módjára mindenhol kijátszani a horvátokat, ezért egy hotelhez lógtunk be parkolni (így megspóroltunk jó pár ezer forintot), és másnap egy kis ösvényen "lopakodtunk" be a nemzeti park területére :) Szandi jól viselte a túrázást és azt, hogy egész nap eszeveszetten fotóztam, ő meg jó hordozta nekem az állványomat :)
(azért legalább nem hiába cipeltünk az állványt :))
Nagyon nem akarom ragozni, hogy mennyire szép a nemzeti park, úgyhogy inkább csak beteszek pár képet, remélem elnyeri tetszéseteket és kedvet csinál annak, aki még nem volt arrafele. Ja és még annyi, hogy érdemes jó korán odamenni, mert délelőtt olyan 10 órakor már alig lehet megmozdulni, akkora tömegek mászkálnak a pallókon sajnos...




Két nap után elmentünk a tengerpartra, Pag szigetére, azon belül is a Vinjerac nevű kisvárosba. A googlemaps-en néztük ki a kis várost, de utólag kicsit megbántuk, mert bár a táj csodaszép volt, Szandi nagy bánatára a tengerparton nem találkoztunk olyan domborzati elemekkel, mint Pisti barátunk Bulgáriában :) Sőt még halat se sütöttek a parton, úgyhogy én tiszta szomorú voltam, mert már úgy rákészültem egy kis friss tenger gyümölcseire. Cserébe ihattunk horvát csapolt sört 6-700 forintért, ami bár olyan fincsi, mint pl. egy lengyel vagy cseh sör, a nagy melegben jól esett. Ja és még ami vicces volt, hogy hazajövetelünk előtti nap hallottuk, hogy "halünnep" lesz a "központban", ezért be is gyalogoltunk a falu széléről (kb 2 perc volt :P). Hát a hangulatra nem lehetett panasz, volt élőzene (amolyan helyi postás józsi szerű) és volt sütés is!!! Csakhogy nem halat vagy tengeri herkentyűket sütöttek ám, hanem fasírtot hamburgerbe! :) Gondolom a helyieknek ez volt a nagy szám...Szóval aznap este is maradt a sör/fagyi...:( A következő pár kép Pag szigetéről készült. Aki szereti a holdbéli tájakat, az mindenképpen látogasson el. De ha esetleg terméskő kellene építkezéshez, akkor is érdemes elmenni :)


Háttérben a Dinári-hegység és egy híd Pag szigetére.

Egy kis adriai hangulatkép.


Vinjerac



A következő képek pedig már a Magas-Tátrában készültek, ahova szüleimmel és tesóimmal mentünk az augusztus 20-ai hétvégére. Tomival megpróbáltuk megmászni Lengyelország legmagasabb pontját, a Rysy-t, de sajnos időhiány miatt nem jutottunk fel :). Ugyanakkor a két tengerszem nagyon szép volt, és legalább arrafele már nem volt annyi túrista, mint a pár száz méterrel lentebb lévő Morskie Okonál. És persze éppen eléggé elfáradtunk így is.


Szüleim ide már nem jöttek fel, háttérben a Morskie Oko.



Tomival a "felső-tónál" (Czarnie Staw vagy mi, ide már a lányok se jöttek fel :))


Usain Bolt is éppen arra edzőtáborozott ;)


Na most "csak" ennyit, remélem nem volt unalmas átgörgetni.
Hétvégén FOCI!!!
Hajrá Loki és u-20!
Hajrá csajok!
Uff

163 megjegyzés:

csabinnyó írta...

Szóval a hétvégi foci nekem is jó.

És igen, szerintem is sokan olvassák a blogot, csak kevesen írkálnak bele :)

Na jóccakát mindenkinek!

Lacás írta...

Mindenki olyan jó helyeken jár!
Nagyon szép a táj Csabi!
Megyek aludni,mert nagyon fáradt vagyok,csak gondoltam írok.

Pitti írta...

Szombat 4-től foci a következő emberekkel:

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Tsutsu írta...

Azt hiszem megérte cipelni a fényképezőt és az alkatrészeit: nagyon jó képeket készítettetek!Hozzá kell tenni ilyen tájról nem nehéz:)

Foci: Ha már nem érek rá szombat délután, akkor úgy érzem muszáj harcolnom a vasárnap délelőtti focik mellett. A vasárnap délelőtt ellen eddig, ha jól tudom, igazán csak Peti ellenkezett, de a foci idejében neki sem volt programja, hanem utána volt:a vasárnapi ebéd a rokonokkal. Ilyen szerintem másnak is van(nekem is) és habár kényelmetlenül de meg lehet oldani, hogy az ember időben eljusson az ebédre, mert ha pontosan kezdünk 11.00-11.15 körül már kellően elfáradhatunk.
Ha az én programjaimat vesszük, ha nem utazok el egész hétvégére akkor a legtöbbször szombat du van programom (általában vendégeskedés,Loki meccs) ami miatt nem jó a foci, ezt követi a szombat délelőtt és a vasárnap du/ebéd. Szombat délután ha nincs is semmi program, akkor le lehet végre ülni megnézni egy izgalmas angol bajnokit. Vasárnap délelőtt nincsenek sem meccsek a tv-ben, sem programok (nekem).

Tehát mozgalmat indítok a vasárnapi délelőtti foci visszaállításáért!:)

(Hogy megértsetek, múlt héten is csak szombaton nem értem rá, és ezen a héten is szombat a rossz, vasárnap de mindkétszer szabad lettem volna)

Tsutsu

ui: Pénteken este U20!!

Petya írta...

nekem most se a szombat nem jó, sem a vasárnap délelőtt, tehát részemről bármikor lehet a foci, de ha esetleg vasárnap délután lenne, az jó lenne :)

Csabikám a képek fantasztikusak, bár én már láttam mindet korábban, tényleg a legjobbakat választottad ki. Igazából én sem tudom, hogy mitől függ, hogy lehet-e nagyítani vagy sem, mert néha lehet, néha nem, ezeket a képeket tényleg érdemes lett volna megnagyíthatóvá tenni.

Ezek után vártok tőlem képeket Belgiumból? Hát hogy jöhetnék én ahhoz, hogy ilyen gyönyörű képek után felrakjak néhány piszkos, párszáz éves házat, amit ráadásul hála a höknek már mindenki látott.

Egyesek már tudják (persze nem a blog olvasói közül), hogy veszünk Andinak egy BMW-t. Itt a link, ha esetleg valaki kiváncsi. Még kb másfél hónap, mire eredetvizsga, új forgalmi, műszaki vizsga, stb, de amint meglesz, elviszek mindenkit egy körre, megígérem. A Lada természetesen megmarad, az lesz az enyém, a BMW meg Andié.

http://www.hasznaltauto.hu/auto/bmw/525/bmw_525_i_525i-3284358

Jövő hét végén nekünk megint nem lesz jó a foci, ha minden igaz, a blog örök kérdezőjéhez és nejéhez megyünk látogatóba.

Knorbi írta...

Halihó!

Nagyon szép helyeken jártatok Csaba, mi tagadás nekem így munkaidőben egyből meghoztad a kedvemet, hogy felkeressem ezen tájakat - ha tehetném már pakolnék is.....

Én mindig tudtam, hogy Andi annyira szeretne BMW-t hogy csak idő kérdése és széles mosollyal forgathatja a hóban a német autócsodát :) , de hátha te is kapcs valamit majd a ladához Peti :)

Peti, Andi, Pisti, Laci írtam e-mailt olvassátok el és reagáljatok!

knorbi
az örök kérdező

Dzsonasz írta...

király a bömös Andi.
szerintem Petinek csak akkor engedd meg vezetni, ha nagyon jól viselkedik, és főz mos takarít.

ennek is béreltek garázst?
most látom csak, hogy 2500 köbcentis, elég vad lehet, királyos.

én úgyis olyan ritkán vagyok otthon, és olyankor is vagy van foci és szétmegy a derekam, vagy nincs is, szóval én sem szólok bele. nekem az lenne az optimális, ha azokona a szombatokon amikor otthon vagyok du. lenne, és utána lehet partyzni, mert party után nem megy úgy a foci.(amúgy sem megy csak ilyenkor még ki is fáradok, és nem bírom)

Csaba, én ezért nem szeretem Hrvatskat, mert szép ugyan de mocsok drága és ár érték viszonyban nem jó.

Esetleg nincs kedve vmelyik házaspárnak vagy individuális egyénnek közösen síelni velünk?
helyszín és időpont még nincs fix, de szerintem a szokásos max 85.000 Ft- os költséggel és januári időponttal lehetne számolni.


Mózsa el tudtál aztán aludni, hamar? :D

én nem voltam "Északon" (Belgium mióta számít északnak...), a mocskos HÖK nem vitt ki, ezért én egy olyan jó 94 bejegyzés múlva majd szívesen néznék onnan is csemegéket.

Digó aztán meg te is tehetnél fel rómáról, azok gondolom megint inkább a Pisti féle képek hangulatát idéznék fel :D

Pitti írta...

Ja azt én is elfelejtettem kommentelni, hogy a képek tökre tetszenek.
A bömbi is szuper zsírul nész ki abba nem is kötnék bele, de 2,5 l-es benzines Andikának? Miért kell neki ilyen nagy autó? Mennyit eszik ez a gépcsoda?
Félig irígység beszél belőlem félig meg a józan ész.

Frank Klopas írta...

Hello mindenki!

A fociban benne vagyok!

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5. Csaba
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Gratulálok a kocsihoz!

Pitti írta...

Foci

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5. Csaba (Kopasz)
6. Popy A.
7. Gál S.
8. SirNyű
9.
10.
11.
12.

bajigál írta...

Szasztok srácok, én is hozzászagolok már a történésekhez. Olvastam a kommenteket, és most megint beugrott, hogy ilyenkor hallom az emberek hangját, mintha ők mondanák a bejegyzést, vicces. Öröm látni h kezd ismét beindulni a blog, meg ilyen fasza kis beszámolók vannak, mint most Csabiéké. Úgy látom a - debreceni - Kovács család a hátsó kerekes aatókra esküszik, grat Andi, de csak óvatosan a göggel! Mármint a kocsival, nem Petivel:)
Srácok, azt lehet tudni, hogy mikor jön a csapat Pestre és mit terveztek? Egy felvetés: úgy tervezzük, de még nem 100%, hogy okt. 23-án megyünk Párkányba, a szokásos evős-ivős mókára, esetleg össze lehetne kötni a két dolgot, ha lenne kedvetek egy ilyesmi kiránduláshoz.
Tolom tovább az ipart, üdv mindenkinek...
Laci, jót aludtál?
Digó, alszol?:)

Pitti írta...

Foci szombat 4 óra

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5. Csaba (Kopasz)
6. Popy A.
7. Gál S.
8. SirNyű
9. Herr*0,9
10.
11.
12.

Imi vedd fel e kapcsolatot a pesti Kovács családdal mert változások történtek a látogatási időpontban kétszer is.

János én rohadtul mennék sielni mert még sose voltam, de így a büdös életbe nem tudok spórolni főleg úgy hogy jövő nyáron már tényleg vissza akarok menni Amcsiba, ami nem lesz occsó, szóval passzolnám ezúttal a kínálkozó alkalmat. Ja és a rendelkezésre álló szabadság kérdésköréről nem is beszéltem.

Focira kellene még ember!

Knorbi írta...

Hali!

Nem tudja valaki, hogy Mózsa Lacinak mi lett az új telefonszáma, mondjuk te Laci?

knorbi
on-line

Tsutsu írta...

Ha a felsorolt 9 embernek jó a vasárnap 10-is, akkor már 10-en lennénk;)

Tsutsu

Tsutsu írta...

Vagy szombat este mentek partyzni? Ha igen, akkor lehet jobb a szombat du.

Petya írta...

Én csak Laci régi számát tudom,
445-059 (asszem).
A bömcsi kb 12-13 litert eszik, 2,5-es és 180 lovas. Andinak kell az erő, nem akarja, hogy letolják az útról, tudjátok milyen.
Ja, a pesti út tolódott november 14-re, hátha akkor nem fog tolódni, viszont így a jövő hét végén csinálhatnánk valami közöset, ha jó idő van mondjuk egy főzést, ha rossz, akkor mondjuk csak egy T-boyt, vagy elmehetnénk Balázsék új lakásába, nagyon szép, nektek is látnotok kellene. Vagy mehetünk színházba is, állítólag jó műsorok vannak, meg a Messiásokat se láttam még, azt is lehetne közösen megnézni. Vagy ha a kultúrprogram sok, akkor csak simán menjünk a Kürtbe Kálmánozni, már úgyis olyan régen voltunk..
Ma mindenki nézze a meccset, és szurkoljon hogy némethet idejekorán lecseréljék.
Üdv

Névtelen írta...

Hej!

János én mennék sijjelni mint individum!
Romás kepeken nincsenek puciseggü csajok ezert nem teszem fel öket.Csak én vagyok pucéran a Colosseumban meg ilyenek,de az annyira nem érdekes.Ja, meg ahogy belepisálok a Trevi-kutba,szoval semmi extra. :)
Petijék, nagyon szép a ótó, gratulálok!

Képzeljétek, kedden hajnal2kor felhivott kisPCs,és részegen vicceket kezdett mesélni. Ha nem ittasan sétáltam volna hazafele,biztos mérges lettem volna,de igy vicces volt! :)

Na pusziljuk mindenkit!
D-Go

Dzsonasz írta...

mér tolódott el?
én lehet nem is érek rá azon a hétvégén, persze tudom hogy elsősorban Norbiékat látogatjátok, de azért jó lenne minél többen találkozni, na majd meglátjuk.
viszont akkor a jövő hét az ok otthon...

oregM írta...

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5. Csaba (Kopasz)
6. Popy A.
7. Gál S.
8. SirNyű
9. Herr*0,9
10.M.Tomi
11.
12.


ha kell akkor 1 vagy 2 embert hívhatok, hogy legyen csere, vagymi


P.S.
a képek nem egyszerűen szépek, hanem kib.szottul, kár h nem jönnek be nagyban..
még annyi h vki mondta h szép tájról nem nehéz - (nyilván viccelt, de) en mar annyi szep helyen voltam amirol utolag csak sajnalkozni tudtam hogy egyik kep se lett jo, ezen se latszik semmi, azon se, stb., gondolom ismeros:)

szoval nagyon kell (a szép táj mellett) a tudás meg a tekknika is

na meg idő (különösen ezekhez)
és persze szerencse, hogy jó időt fogj ki

oregMp5 írta...

(ugyertem idő, amit rászánsz
+ jó idő)


paintballra gondoljátok végig plz hogy ki az akit érdekel és jönne és jelezzetek mihamarabb, mert aztán nem lesz időnk beugrókat keresni.
azt beszéltük Popyval hogy először Titeket kérdezünk meg, mert jófejek vagyunk


tehát, give a sign, ASAP
meg Charlie meg Foxtrott meg SNAFU meg FUBAR, ha nem jöttök

Frank Klopas írta...

Ó négerek.
Tényleg miért tolódott el? Mert ez a mostani pont jó lett vón. :(

A focival kapcsolatban szólok tesómnak.

Pitti írta...

Szombat 4 foci:

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5. Csaba (Kopasz)
6. Popy A.
7. Gál S.
8. SirNyű
9. Herr*0,9
10.M.Tomi
11.Small Ricsi
12.

Figy Tsutsu! Felőlem semmi akadája annak, hogy vasárnap délelőtt kerüljön megrendezésre a foci, mert Peti úgyse lesz (szóval a nyavajgását nem kell hallgatnom). :-P
Ahhoz, hogy a szomabat délután 4-ből vasárnap reggel 10 legyen csak annyit kell tenned, hogy értesíted a többieket, mert én mégegyszer nem fogom. Ugye megérted?
Szóval hajrá, mert veled pont meglennénk 12-en!

Knorbi írta...

Valaki írja már meg MLaci telszámát - mobil!

köszi
knorbi

Petya írta...

Nyavajgását.. Kabbe!

nullahat (westel) four fünf three einundfünfzig thirty-three

Hermann írta...

Csá!

Most már 100% a holnapi foci részemről is!

Tsutsu írta...

Ez milyen durva meccs volt!!:) A egyből piros lapok sztem nem voltak jogosak (sem az olasz sem a magyar),bár az olasznak volt sárgája is, tehát ha sárgát kap akkor is mehet zuhanyozni. Végre egy bíró aki a sok lerántást bünteti! Azért Loki meccset ne vezessen mert lehet a végén mi lennénk 8an:(:)
Jól jön most a 4(?) nap pihenő, a végén látszott, hogy majd megszakadnak hogy az ellenfél után kocogjanak..2*120 perc azért durva egy ilyen tornán.Kár , hogy Koman nem játszik az elődöntőben.

Tsutsu

Pitti írta...

Szombat 4 foci:

1. Pisti
2. Gombi
3. Lacás
4. M. Csabi
5. Csaba (Kopasz)
6. Popy A.
7. Gál S.
8. SirNyű
9. Herr*0,9
10.M.Tomi
11.Small Ricsi
12. Szabó Geri

Hú Herr azért fostam egy kicsit amiatt a 10% miatt.
Király lesz a foci!!!!!!!!!!!!!!!!

Lacás írta...

Csucsu,sajnálom,hogy nem tudsz jönni focizni. Ennek a szervezésében most nem nagyon voltam benne,de tény,hogy ennyi embert átcsoportosítani nagyon nehéz.Az időpont meghatározása pedig egyre nagyobb nehézségekbe ütközik,van akinek ez nem jó,van akinek az.Nem megyünk este partizni.
Mindemellett az idő most szép,szóval van esély egy jó focira.
Az esti meccs nagyon jó volt,tele izgalommal!
Norbi:értesültem a fejleményekről,ne aggódj:)A számom most hirtelen nem ugrik be,sajnos még nem tanultam meg teljesen.
Majd akkor megyünk máskor.

csabinnyó írta...

Halihó!
Kár, hogy nem jön minden jó arc focizni, de azért így is jó lesz, ha nem kezd el esni az eső...
Peti: remélem azért látunk képeket, és nemsokára már Andi is le lesz fotózva a Bömcsivel, amint éppen kigördül a Plázából ;) Gratulálunk hozzá (már ha szabad így előre)!
János: én nagyon szívesen mennék síelni, vmi jó helyre, akár rövidebb időre is. Nekem még mindig vágyam, h visszatérjek egyszer a Mölltallra, szóval ha van kedvetek, esetleg beszélhetnénk róla. És persze jó lenne ha többen mennénk. És oda lehet pl. márciusban is, mert hóbiztos.
Tomi: a paintball nekem nem jó, de talán már beszéltünk róla :)
Na pá, focin találkozunk
Csabi
ui.: a tegnapi meccs tényleg kő kemény izgalom volt, még Szandi se aludt el rajta :D Azért annak örültem, hogy a mocskos mezráncigálós olaszokat kiállítgatták, de mondjuk a magyaré kicsit elhamarkodott lap volt (gondolom kompenzálni akart). Lehet veszek egy Koman mezt :P

Lacás írta...

Puyol azt mondta,hogy a mai meccsen csak 1 célja lesz,ami nem más mint egy sárga lap begyűjtése.
Ennek érdekében,ha gólt lő leveszi a mezét,ha más lő gólt akkor is,de ha gólt kapnak akkor.Szerintem,ha 0-0 lesz akkor is.Azt mondta így azért jobb,mintha beleszállna valakibe.
A következő meccsen így nem játszik,viszont a VB-re meg tiszta lappal indul és nem kell kihagynia meccset.
Digó,tényleg belepisáltál a Trevi-kútba? Legalább nem szartál bele,az is valami...

csabinnyó írta...

Laci bazzeg, én viszont beszarok rajtad :DDDDD
(jó volt a foci, szegény Gombor meg Klopasz nagyon akarta volna, de hát nagy akarásnak nyögés a vége..., mindenesetre Lacinak volt egy két remekbe szabott beszólása ismét :))

Pitti írta...

Én is nagyon akartam!!!

Sztem 2009 legjobb játékát hoztam ki magamból és két gólt is vertem.
Én nagyon élveztem a focit annak ellenére hogy 11:0-ra kikaptunk (Nagy Cs pontrendszere szerint). Szerintem nagyon színvonalas játékot toltunk és ez többek közt annak is volt köszönhető, hogy most én is komolyan játszottam, a két csapat egyenlő erős volt, bár figyelemre méltó hogy az ellenfélnek volt egy cseréje és azért meggyűlt velünk a baja mindegyik meccsen a 3-dikat kivéve.

Petya írta...

Még jó hogy nem ma 10től fociztatok, mert elég nedves lett volna..
Csabi a Bömös még nem 100%, csak 90, de azért mindent beleadunk, lehet gratulálni előre is, meg majd ha meglesz lehet kipróbálni is.
Jövő héten buli? (nem lehet elég korán elkezdeni szervezni..)

Tsutsu írta...

Sztem nem nehéz megszervezni, hogy 1 nappal később elgyen a foci, csak akarni kell. Én akartam is, de Herr-nek nem lett volna jó a vasárnap, és tudjuk, hogy neki mostanában kevesebb lehetősége volt haver vagy bármilyen focira.
Ígyutólag jobb is, hogy nem lett átrakva, mert engem szidott volna mindenki, hogy esős napra időpontra raktam.

Jövő héten is lehetne egyet szervezni, hátha arra tudok menni.

Ja és amíg nincs minusz, addig sztem lehetne hétköznap is 1-1, ha megleszünk, mert pulcsiban is lehet focizni. Utána meg lehet várni a hófocit!:)(A tavalyi 6 ember az alap - lehet csatalkozni!)

Tsutsu

balu írta...

Sajnos nem lehettem ott szombaton a focin, mivel TIGÁZ csapatépítésen voltunk Parádfürdőn, aztán pedig hugomnak volt szalagavatója. Mindkettő jól sikerült.

Épp gondolkodtam, hogy a Ghána elleni keddi U20-ast lehetne nálunk nézni, aztán mondom lecsekkolom, hogy mikor lesz a meccs, és látom, hogy 16:30. MIvel addigra egyrészt nem tudom megígérni, hogy hazaérek, másrészt szerintem nem egyedül vagyok ezzel, így máskor tudom megmutatnia lakást azoknak, akik még nem látták. De ami késik nem múlik.

Andinak jó ízlése van az autókhoz. Remélem egyszer Nóri is egy bömbit néz ki "magának" :)

Pitti írta...

Balázs te nem TIGÁZ csapatépítőn voltál hanem Tigáz csapatépítőn, vigyázz nem mindegy.
Hát nekem a szombati focitól sajog minden porcikám meg tök izomlázam van.
Azt hittem a bömös csak olyan Peti féle kamu de lassan kezdem elhinni, hogy tényleg megveszi, de hogy csak Andi fogja használni az még mindíg gyanús nekem egy kicsit.

Petya írta...

Annyira sajnállak Pisti az izomláz miatt! Ez olyan, mintha én azért nyavalyognék, hogy fáj a lábam, mert túl sokat sétáltam Bruges-ben..
1630? Az még bőven munkaidő. Neten lehet nézni?

Dzsonasz írta...

mivel elmarad a pesti látogatás, akkor én is hazamegyek.
benne vagyok a buliban és a fociban is, de akkor a foci ne a buli után legyen!
most viszont fájdalomcsillapítón élek, éjszaka nem tudtam aludni, mert rohadtul fáj a bölcsességfogam, a kurva annyát!

Tsutsu írta...

A Duna tv adja, és azt úgy tudom lehet online-n is nézni

Petya írta...

Srácok!!

"Busz indul a november 4-i, firenzei összecsapásra is, ennek ára 20.000 forint plusz jegy. Indulás november 3-án, 18 órakor, érkezés a délelőtti órákban. Visszaindulás rögtön a mérkőzés után. "

csak 2 nap szabi, és csak 30k huf!!

Petya írta...

Én már ki is vettem a szabadságot!!

oregM írta...

azért sajog minden porcikád, mert szar az a pálya, komolyan. Szétveri az ember az összes izületét a térdét/bokáját/csigolyáit nemsorolom.
Öcsémnek is nagyon rossz volt a háta/dereka másnap, és én is éreztem.

Amúgy a foci szerintem is nagyon jó volt, köszi hogy ott lehettem.

bajigál írta...

Ciao!
Hétvégén megyek én is haza, fociban is benne vagyok, de ha szombat este összejön a buli - remélem összejön -, akkor ne vasárnap reggel legyen lehetőleg, mert végünk lesz még hétfőn is:).
Mit szólnátok egy T-boy partyhoz?

csabinnyó írta...

hal!
hát igen, 'broda' jól beszélt, Pisti, ez nem a nagy erőlködéstől van (bár ki tudja...:P), hanem a vacak pálya miatt
egyébként azért nem írtam, h te is nagyon akartad, mert úgy emlékszem, h Nagycsé meg Gombi erőltette mindig a visszavágókat :)

egyébként nekem valószínűleg pályafutásom utolsó ilyen betonfocija volt a hétvégi, csak kár hogy előre nem tudtam bejelenteni, így nem tudtatok tőlem könnyes búcsút venni :P

tényleg nagyon megérezte a derekam, és még túl fiatal vagyok ehhez, úgyh legközelebb betonon max. a kapuba állok be, vagy akkor játszok, ha min. 15 centi hó van rajta (okés, Csucsu)

szóval sajnálom, mert tényleg iszonyat élvezem a társaságot, meg a hangulatot, de hát papír vagyok

ezért szeretném szorgalmazni az oláh gabis, vagy deacot műfüves pályát, ami nem sokkal drágább, sőt ha azt vesszük, hogy mennyibe kerül egy tubus voltaren, akkor már be is hozza az árát

Peti mikor mehetünk már egy kört a panorámán? :) már minden kanyart kívülről ismererek, csak a cápára várok :D

jó8!

Petya írta...

Csabikám 2 héten belül meglesz, Te leszel az első aki vezetheti (persze a család után). Bár még Andival beszélnem kell, hogy odaadja-e neked.

Nem reagált senki a Fiorentinás felhívásomra, akkor szégyenszemre Reszegi Norbival ketten kell hogy menjünk?

Pitti írta...

De egy kibaszott szar idő van. Persze a MÁV hozta a formáját a vonatok késtek/kimaradtak a rendkívüli időjárásra való tekintettel. Rendkívüli időjárás=eső+szél. Mi lesz ha majd leesik a hó?

Pitti írta...

Ez egy annyira elb....tt nap.

Tsutsu írta...

Elvieleg www.telesport.hu..ha minden igaz..16.30

Petya írta...

Nem reagált senki a Fiorentinás felhívásomra, akkor szégyenszemre Reszegi Norbival ketten kell hogy menjünk?

Na tipli.

balu írta...

Pisti, a cégkivonat szerint TIGÁZ ZRT. a hivatalos rövidítés.

Én is mennék szívesen Firenzébe, most azonban ez kimarad. Lehet papír vagyok, de elég nekem a 3 budapesti idegenbeli meccs. Pedig biztos jó lenne 25 órát buszozni :)

A műfüves focit támogatom. Ha most kinézek, lehet idén már több teremfoci lesz. Hétvégi focira ezúttal tudok menni.

balu írta...

Ja, U20 meccs második félideje alapján sajnálom, hogy végül kiestünk. Jó volt látni, hogy inkább 2:0 után támadtunk végig, és nem lehúztuk nagyobb vereség nélkül, minta "nagycsapat" féle taktika

bajigál írta...

Peti, reagálok a Fiorentinás felvetésedre, de nemleges a válasz (nem tudok most szabit kivenni).
Nagyon támogatom a betonellenes felvetést, jó hogy felhoztátok, felőlem is mehetünk műfűre vagy terembe!
Többieknek hogy telik ez a csodás hét? _U20-at látta valaki, milyenek voltunk?
Hétvégén ki jön partyzni; ill. kinek hová van kedve menni? Hasonló a múltkorihoz (bowling-utána tovább a városba party) vagy mondjuk egy T-boy-buli vagy egyéb?
Imi

Pitti írta...

Legyen a hétvégére műfüves foci?
Megpróbálok szervezni, vagy majd Laci mert ő úgyis otthon nyomja az ágyat és ideje mint a tenger.Ha dolgozni nem is, telefonálgatni meg blogolni biztos lesz ereje.

Petya írta...

Legyen végre egy durvulós T-boy, szigorúan úgy, mint a múltkor, hogy a lányok előtte elmennek forrócsokizni, hogy együtt is legyenek, ne csak mindig partnereikkel, aztán 10 körül csatlakoznak, a férfiak nagy örömére.

Lacás írta...

Sajnos tényleg lebetegedtem.Most megyek is orvoshoz...
Hétvégén minden valószínűség szerint nem megyek sehova, de még a keddi meccs is kérdéses.
Nem megyek Firenzébe se Peti, de kösz a meghívást.

bajigál írta...

Peti, nekem tetszik az ötlet, remélem másnak is. Q rég nem toltunk már ott bulit, pedig tök ász volt, mikor 20-25-en összegyűltünk, csajokkal, whisky-coke párossával, stb.

Tsutsu írta...

5 debreceni és 0 fradista védő a kezdőcsapatban és máris van eredmény is:):)

Lacás írta...

Tényleg jó,hogy megvertük a dánokat,ez kellett.Viszont sajnálom,hogy nem jutottunk ki..
Ha a svéd,portugál,dán hármasból kellett volna választani kedvelt továbbjutót,akkor én mindenképpen a dánok mellett álltam volna.Talán nem kell ecsetelnem miért.

Petya írta...

Gyógyulj meg Laci!

Na srácok, akkor T-boy 7?

Igen, én is számoltam, hogy 3 debreceni nevelés, 3 jelenlegi debreceni, 5 valaha volt - bár nem feltétlenül debreceni - a keretben. Szerintem ez mindent elárul, a BL-től függetlenül, hogy Magyarország legmeghatározóbb csapata a DEBRECEN!

Tsutsu írta...

Szépen és jól mondtad Peti! Sajnos én is megyek bele/benne vagyok a betegségben mint MO, de én még dolgozok is :(:P. Emiatt a gyógyulj meg Laci kijelentést én is magamra veszem ha még jut belőle:)
Ma ebédre végre a híres-neves Segner-téri "dürhőt" esszük! Nagyon jól néz ki és nagyon nagy mennyiség. Habár egy normál adag 1200ft - 2 ember jól lakik belőle -legalábbis ezek a híresztelések.
Du-ra eldől, hogy ajánlom-e kipróbálra másoknak is:)

Frank Klopas írta...

Szevasztok!

Laciknak gyógyulást!

Szkuku: ez a dürhő olyan(!) dürhő? Mert, ha igen már szaladok is venni!!

Petke: a családi Firenzés út kezd problémás lenni, mivel már 6an vagyunk a családban, és 1 kocsival nehéz a menet. Lehet csatlakozom.

Nép: bassza meg, hogy akkor lesz nagy nehezen buli, amikor nem leszek itthon megint.. :(:(:(:(

Pitti írta...

Péntek sajna nekem sem jó, mert egy kis csapatépítő összejövetelünk lesz Szoboszlón. Ha emberi időben véget ér akkor lehet, hogy csatlakozok. (Ez olyan Nagy Cs-s megjegyzés volt)

Szombati teremfoci? Gombi rákérdez a Pécsy tornatermére.

Legyen akkor szombat 16:00 óra

1. Pisti
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.

Petya írta...

1. Pisti
2. Petyóka
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.

Csak azt nem értem, hogy ki beszél Péntekről? Nem szombaton megyünk bulizni?

Lacás írta...

Kösz a jókívánságokat!
Keddig biztos itthon vagyok,jobb lenne dolgozni,mert bár itthon vagyok,semmit nem tudok csinálni.
A betonfociról szerintem is áttérhetünk majd a műfüvesre,szerencsésnek mondhatjuk magunkat,hogy van erre lehetőség.

Dzsonasz írta...

fájt a fogam egész héten, még blogolni sem tudtam :(
foci ok, t-boy ok
vmi számítógépes guru, pl. pisti vagy macska:
bekrepált a laptopom, nem indul a windows, kéne vmi ötlet a fájljaim megmentésére.
tesóm szerint a konkrét probléma, hogy hibernálás közben lefagyott, és hibernáláskor átírja a bootolást a rendszer, hogy betöltődjenek az otthagyott dolgok., és mivel lefagyott eközben, valószínűleg elkezdte átírni a bootolást de nem fejezte be és ezért nem indul el
nem hiszem hogy vki pont ezzel a hibával már találkozott de egy próbát megér.
még szedem az antibiotikumot a fogamra, de ha szombat délután már nem szedem, akkor sztetek lehet inni este?

Pitti írta...

Laci kedden jösz Loki meccsre?

János!
Ha elhozod a vinyót akkor rá tudjuk csatlakoztatni a gépemre és lementjük az adatokat mielőtt megformáznánk. Aztán mehet rá az új winfos. Én ezt a drasztikus de egyszerű megoldást tudom javasolni.

csabinnyó írta...

hi!
a szombati foci most felejtős nekem, még nem 100%-os a derekam sajnos
este elnézhetünk valahova, csak akkor a lyeányainkat passzintsuk le valahol szerintem, hogy ne unatkozzanak ;)

János: én most hirtelenjében 3 megoldást tudnék javasolni:
1) legbiztosabb de legdrágább: a jó öreg Kürt :) (http://www.kurt.hu/arak2)
2) megpróbálod a windows-t boot cd-ről javítani (nem újratenni, hanem javítás nyomni neki)
3) odaadod Pistinek, aki lementi a vírusaidat meg a sok poreszt magának (bár nem tudom, hogy milyen módon fogja a kis laptop vincsesztert összekötni a gépével)

Csak lenne jó idő a hétvégén...

Lacás írta...

Még nem tudom,de nem valószínű.
János, a pia jó érzéstelenítő,eltereli a gondolataidat,Ricsi szavaival élve elűzi a gonosz szellemeket.
Komolyra fordítva a szót sajnálom a fogad,annál nem sok szarabb dolog van a világon.Talán a fülfájás...
Kitartást a holnapi munkához,nekem háztartási kex:) és chinai tea lesz terítéken..Megnézem majd az U20-as meccset.

Dzsonasz írta...

ja ezaz, a laptop wincsit hogy dugod rá vmire?
Mózsa: a fogfájásom fülre sugárzó volt, kell ennél jobb?

Tsutsu írta...

Csaba: ez dürhő tál, tehát nincs összetekerve, de nagyon durva! Kicsit drágállom, de 1x-2x megéri. Én olyan 60-65%-át ettem meg ebédre és még este 7kor is tele voltam. Mindenképpen próbáld meg!(Úgy tudom hétvégén zárva vannak)

Én egész hétvégén itthon leszek, hogy kedden tudjak menni Pestre, mert ilyen állapotban sajnos ki kell hagynom..:(

Tsutsu

Pitti írta...

Van ATA-s és SATA-s 2,5"-os vinyókhoz való USB-s csatlakozójú külső vinyótartó tokom.
Még valami?

Pitti írta...

Úgy érzem dobnom kell a blog szinvonalán, szóval dobok rajta egy kicsit:

http://www.break.com/usercontent/2009/10/justene-jaro-bumblegirl-carwash-1432355.html

:DDD

Petya írta...

Én is épp fel akartam ajánlani a külső vinyó-tokomat, az átalakítja azt a kis sz*r laptop csatit USB-vé.

János, ha szombaton már nem szedsz, akkor nem lehet, hanem kell inni.

Azért remélem MO is tiszteletét teszi, mégha csak egy-két teát is iszik (én mindenképpen jönnék, olyan régen nem találkoztunk).

Ja kedden 4kor megint indulunk hogy meghódítsuk a világot, fantasztikus lesz, de hogy ki találta ki, hogy az U20 meg a Loki ugyanakkor meccsel, azt nem tudom..

Petya írta...

Ja tudom, a döntővel számoltak (ami ugye 7-től lesz), csak hiba csúszott a számításba..

Dzsonasz írta...

na akkor Pistikém, szombaton ebéd után viszem a cuccot :D
Peti: ő ajánlotta fel előbb, meg jobban ráér, de sztem nem bánod hogy nem neked kell szenvedni vele :D

mózsa, gyere holnap!
még hosszú nap ez a mai, remélem 12 óra mulva már otthon leszek

Lacás írta...

Bár mehetnék a hétvégén,de holtbiztos, hogy nem megyek.
A nem valószínű,hogy megyek mondatom a keddi Loki meccsre vonatkozott,de mostmár biztos, hogy arra se megyek...
Tudom,hogy sokan már régóta nem találkoztunk, de így később annál szentimentálisabb lesz a viszontlátás. Norbi esetében már kifejezetten krokodilkönnyek lesznek terítéken,olyan régen láttuk:)

Pitti írta...

Én nagyon félreértettem itt a dolgokat a téboj-t illetően, ugyanis én valamilyen oknál fogva azt hittem pénteken lesz, de nem szóval megyek szombaton. hihi

Foci sztornó egyrészt mivel nincs terem, másrészt a bal térdfájásom átváltott jobb térdhajlító fájásba ami viszonylag intenzív és pihentetni kéne, harmadrészt meg Laci beteg, negyedrészt még komolyabb intézkedéseket nem tettem a szervezést illetően mivel nincs terem és itt visszaértünk a mondat elejéhez.

János azért hozd a gépet is!

Névtelen írta...

János, jövőhétre megfejtődik mi a gond a gépeddel.
1. Vírus
2. Kedden kiszart egy frissítést a mikrofost és az baszta el.
A tieddel együtt 4 ilyen géppel találkoztam kettővel személyesen.
Azt igérte egy guru ismerősöm, megfejti jövőhéten, ha addig nem fejti meg neked senki, megírom milett vele.
Ha lesz menés tébolyba sztem én is lenézek hozzátok egy rövid(idő)re!

D-Go

Knorbi írta...

Sziasztok!

Mindenkinek kellemes hétvégét...

Laci jobbulást és ne sírj, mert amióta nem találkoztunk csak szebb és okosabb lettem (upsz lelőttem a meglepetést).... :)

Novemberben te fogsz vezetni?

Ha valaki jövő héten Egerben (az ispán sötét üzelmeit megyünk átvilágítani Dobó kapitány kérésére :) ) jár, akkor szóljon.... :)

knorbi
XIII

Lacás írta...

Hát éppen ezért sírok Norbi.Ha egy buta állat lennél nem hiányoznál:)
Laci
VXLLM

Lacás írta...

Csucsu,te jobban vagy már?

Most épp nézem a meccseket párhuzamosan, a Loki-meccs változatosabb,Komlósi hozta megint a formáját.
A másikon Némethnek már megint nagy arca van,pedig túl van lihegve(nem az arca,hanem ő maga).Még jó,hogy nincs több TV-nk:)

Tsutsu írta...

IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEENNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNNN!!!!!!:D:D

Ha belőlük sem lesz jobb felnőttválogatott mint a mostaniakból, akkor sem érdekel!Ez mekkora volt!::):)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
(ja és a LOKI is nyert)

Tsutsu írta...

VXLLM????

Nem nem vagyok jobban, sajnos. EGész hétvégén ülök itthon és tv-t nézek meg olvasgatok, meg teázok és vitamint tömök magamba..

Tsutsu

Lacás írta...

Jó volt:szinte egszerre lőtte Leo és Koman a gólt,azt se tudtam hová nézzek.
A hétvégi programom sajnos nekem is hasonló lesz......

Lacás írta...

Jó volt:szinte egszerre lőtte Leo és Koman a gólt,azt se tudtam hová nézzek.
A hétvégi programom sajnos nekem is hasonló lesz......

Hermann írta...

Üdv!

Jelentem hogy hazaértem koszos fővárosunkból úgyhogy ismét itthon rontom a levegőt.

A holnap estét még meglátom mert vasárnap reggel vezetős programom van.

Kedden Loki meccsre reményeim szerint megyek, van valahol hely?

Petya írta...

Fantasztikus meccs volt, 10 emberrel 0-1 ről fordítani, persze ehhez kellett Panticsnak a hárítása, nem csodálkoznék, ha Polekszics helyett többet szerepelne. Azok a hibák, amiket Plexics vétett a Lyon ellen.. Hát nem tudom. Lehet adni kéne neki egy esélyt. Meg Leo szabadrugásgólja is jobb lett volna a Fiorentina ellen..
Mi Reszegivel egyszerűen nem tudtuk feldolgozni, hogy nem volt hosszabbítás, hanem egyből tizenegyes. Ezt vki okos (Csucsu?) magyarázza már meg nekem, hogy miért volt. Amúgy igaz hogy a magyarok jobbak voltak, de azért megköszönhetjük a bírónak sztem.

Holnap este találkozunk, Lacik gyógyuljatok meg!!!

Hermann írta...

Azért nem volt hosszabbítás mert nem volt rá idő a döntő miatt. Túl rövid lett volna szünet a két meccs között.

Lacás írta...

Végleg hazaértél,vagy mész még vissza? Olyan koszos volt?

Tsutsu írta...

Igen, elvileg az volt a versenykiírásban hogy ha a döntő és bronz meccs egy stadionban van, akkor utóbbi után csak tizik lesznek. Ezt persze én sem tudtam előre, ezért kimentem kajáért a konyhába a lefújás után. Még szerencse hogy halottam a kulcsszavakat: hosszabítás..büntetők..büntetők
..büntetők..akkor gyanús volt és visszajöttem a szobába - még időben.
Persze mást sem értek: hogy lehet az, hogy az elmúlt 19 tippmix szelvényemen 13-n egyetlen 1 meccs ment el!!(a megoldás nem az, hogy csak 1 mecset raktam meg). Pl..ezúton is köszönöm a 13. ilyen szép élményt a braziloknak, akik persze biztos megnyerik a meccset a hosszabításban vagy büntetőkkel..Ennél persze az bosszantóbb, hogy azon a szelvényen amit azért nem tudtam megrakni, mert nem értem haza időben a munkából minden meccs bejött volna.(Ja és ezen nem 1.15-1.50 közötti szorzók voltak hanem 1.68 fölöttiek).

Tsutsu, a "Tsutsu átok" felfedezője

csabinnyó írta...

SZÉP VOLT FIÚÚK!
Hú de izgultam megint basszus :) Teljesen megérdemeltük szerintem a győzelmet és ha hosszabbítás lett volna, akkor is mi nyertünk volna, mert nagyon nyomtunk a végén.
Gulácsi egyszerűen szenzációs volt, hihetetlen, hogy mennyire tudta, hova rúgják...Koman gynegébb volt, de így is hihetetlen ügyes volt. Németh szerintem nem túl nagy arc, mármint nyilván nem egy szerény srác, de a tizenegyeseken látszott, hogy mennyire izgult. Ugyanakkor megint kiharcolt egy tizenegyest és jól játszott szerintem. Na mindegy, büszkék lehetünk rájuk. Ha pesti lennék, akkor kimennék Ferihegyre eléjük.
A Loki meccset csak fél szemmel néztem, de kemény, hogy behúzták...
Na most véreznek el a brazilok, úgyh elmondhatjuk, hogy a vb győztestől kaptunk ki egy szoros meccsen :)
Holnap találkozunk, jobbulást a betegeknek!

balu írta...

Ez igen, a válogatott játékosok nélkül, 10 emberrel és egy gyenge Laczkóval felálló Loki is tud nyerni, szerintem ennél nincs nagyobb bizonyíték arra, hogy milyen erős a keret. Plexiremeg ráfér a pihenő, szerintem kicsit elbízta magát. Valóban a világbajnok verte meg az U20-asokat! És lőttünk nekik 2 gólt, ami még a braziloknak se sikerült.


Megyek én is ma este. Nem láttam időpontot a blogon. Mikor találkozunk? 19:00?

Tsutsu írta...

Balázs tedd azt is hozzé, hogy a Vasas a meccs előtt a 6. volt, tehát akár rangadónak is nevezhettük volna.

Estére jó szórakozást! Beszédtémának az alábbi lnket küldöm:

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/kilenc-perc-alatt-kilenc-gol-lehetseges-2003480/

Tsutsu

Petya írta...

Tsutsu ez nagyon durva, úgy futnak a 9-et kapó játékosok, mint a fifa 99-ben pl, ha nem nyomod meg a w gombot. :)

Balázs, ha még olvasod, 7 T-boy.

balu írta...

Vettem, köszi.

csabinnyó írta...

hát bazz ez mekkora bunda, az utolsó előtti gól les volt, én megóvnám a meccset ;)

Petya írta...

Hajrá Loki!

Dzsonasz írta...

hu de fáradt vagyok

Petya írta...

Még 1 megjegyzés, és elérjük a százat.

Nagycsé, remélem tudod, hogy a következő bejegyzést neked kell csinálnod, és egy videó fájlt kell tartalmaznia, Andrást, a "steward"-ot, ahogy épp vizsgálja át a drukkereket a Lyon meccs előtt..

Frank Klopas írta...

Bezony Petke!

Már készülök!:)

Tsutsu írta...

Tehát a várható kocsiösszetételek:

1.: NagyCsé,Norbi,Petiék,Én (5fő)
2.: Gombi,Pisti,Herr,Donát,Szörnyű (5fő)
3.: Pápai Zsoltiék,Balu,KZ,NagyZé(5fő)

Szerintem legalábbis így lett megbeszélve a Lyon ellen meccs előtt, hogy most így megyünk. Írtam NagyZéének, hogy hívja fel Balázst, hogy mehet-e velük.Herr cseréli Lacit. Ha vki nem így gondolja beszéljen az érintettekkel!

Tsutsu

balu írta...

Kösz Csucsu, én is így gondoltam. Természetesen részemről ok. Nagyzé még nem hívott, így próbáltam én Őt. Ki van kapcsolva... Pedig már három emberről is tudok, akinek jó lett volna Nagyzé helye a kocsiban :)

Lacás írta...

Nagyzét nem lehet csak úgy elérni. Időpontot kell kérni még a telefonbeszélgetéshez is.
Kevés ilyen fontos ember van.:)

balu írta...

Tesómnak van egy fölös 2500 Ft-s jegye a 15. Bal szektorba. Akit érdekel szóljon.

Lacás írta...

Találkozhattam a híres Stefánnal,Hermann cimborájával.
Már évek óta hallottam ezt a nevet és a hozzá kapcsolódó legndákat.

Tsutsu írta...

Ha vki még el tud passzolni egy jegyet szóljon, mert sajnos én nem fogok menni:( Furcsa lesz így szurkolni: ha nyerünk soha nem fogom megbocsátani magamnak hogy kihagytam a meccset..:(:(

csabinnyó írta...

Laci, te meg mit csináltál munkaidőben a 25-ösön? :P
Egyébként vicces volt, hogy összefutottunk, még jó, hogy észrevetted, ahogy ezerrel integetek neked :)

Srácok, nincs esetleg olyan ismerősötök, akinek van eladó ford mondeoja, 2004/2005-ös, max. 120-130000km-rel?

Tsutsu írta...

Az NI-os céges(manageres) kocsik mind Ford és van mondeo is. Ha manager lennél nálunk kérhetnél olyat is, még akár újat is..

Petya írta...

Csabi, használtautó.hu

Mind lestrapált, ex-céges-menedzser autók lesznek, visszapörgetett órával, nem fogsz jót találni, sajnos. Beszéld rá szüleidet egy új autóra, és vedd meg a Hondát :)

Dzsonasz írta...

nekem kéne 2 jegy...
jó lenne egy szektorba, de végül is megoldható az átjárás.

Lacás írta...

Srácok,Dombi a naplójában nagyon bíztató dolgokat írt.Miszerint pestre menet egy Ben Stiler filmet nézett a társaság és a poénok közepette ordítva röhögtek.
Ráadásul játszik Rudi is, én se leszek ott:),minden adva van a győzelemhez.
Bár Peti megjegyezte,hogy TV-ben azért nézem a meccset.

Petya írta...

Szerintem büszkék lehetünk fiainkra.

Tsutsu írta...

Üdv mindenkinek,

Előre is bocs mindenkitől, hogy ide jövök panaszkodni, de rendkívül csalódott és bosszús vagyok, és a blogozók
között van 1-2 ember(3-4) akinek hasolónan fontos a Loki mint nekem, így talán itt lesz aki megért.

Először is mindenhol azt olvasom, hallom, hogy mekkora meccs volt, valóban az volt és a támadó játékunk mesébe illő volt, de bele sem merek gondolni mi lett volna ha végre úgy játszunk ahogy tudunk,
és nem követünk el ilyen gyermeteg hibákat. Ilyen amatőr és gyenge Loki védelmet talán akkor láttam mikor kiestünk a bajnokságból, vagy még akkor sem. Minden tisztelem Rudolféké, hogy nem a védelmet szidva nyilatkoztak. Rugtunk 3 gólt felállt védelemmel szembe és mégsem kaptunk pontot.
4 gólt lehet kapni, és majndem miden gól hibából születik, de nem ilyenekből. Úgy érzem, most mi buktunk pontokat és nagy lehetőségeket halasztottunk le.

Második ok ami miatt nem jó a hangulatom, hogy kb 10 éve van bérletem, és nem hagytam ki csak 1 nemzetközi meccset (intertotó kupa ..) és lemaradtam erről a meccsről, ami örökké megmarad mindenkiben.
A 2. percben amikor berugtuk a gólt, nem éreztem leírhatatlan örömöt, hanem egyből arra gondoltam, ti egymás nyakában vagytok én meg otthon ülök az ágyon és képtelen vagyok örülni(sőt...), mert lemaradtam az első BL gólról/gólörömről és ahogy a Mastercard mondja az élmény megfizethetetlen és sajnos ez pótolhatatlan..(HÁt igen, ilyen önző az ember..)

Most meg bejövök, és olyanok élménybeszámolóit kell hallgatnom akik BL meccsekre és max 1-2 bajnoki rangadóra járnak ki..

Mindamelett hozzá kell tenni, hogy nem vagyok jobban sőt..rosszabbul, tehát nem haragszok azokra akik azt mondták ne menjek fel, mert nyilván jót akartak és lehet ez volt a jó döntés, de magamra mindenképpen..

Ennyit a kesergésmről, kiváncsi vagyok (..talán..), kinnt milyen volt átélni az 1-0-t, 1-3-t 2-3-t és a 3-4-t. A meccs elején durván kirázott a hideg a BL zenétől és izgatottságtól, a meccs végén meg a szivem próbált kiugrani, de mégegyszer mondom nem véletlen, hogy Herczeg olyan indulatosan nyilaktozott a meccsről mint még soha..

Ha így támadnánk akkor az ucsó 3 meccsen akkor akár még 2 meccsen is szerezhetnénk pontot.

Tsutsu

Lacás írta...

Csucsuval teljesen egyetértek!!
A védelem szánalmas volt.Gilardino-t nem tartom egy rossz focistának,de ahogy féltek tőle az vicc volt. A legnagyobb szupersztárokat se szokták így tisztelni.
A támadósor viszont szenzációs volt,Adamo azért berúghatta volna a helyzetet,de mindegy már.
A hangulat biztos nagyon jó volt,sajnálom, hogy nem lehettem kint...

Lacás írta...

Még valami.Azt hittem Rudolfé lesz a forduló gólja, de a Rubin Kazany középpályása nagyon dúrvát lőtt a Barcanak. És meg is verték őket nagy örömömre.

Tsutsu írta...

De Rudolfé lett a legnagyobb gól:)Mármint hivatalosan is.

Pitti írta...

Ki akar focizni hétvégén műfüvön?

Lacás írta...

Örülök,hogy Rudié lett a legszebb.Lehet nem az volt a legerősebb,de a legokosabb igen.:)

Tsutsu írta...

Én a hétvégén nem leszek, de jövő héten ha kell egyedül is focizok. Foci-Elvonási tüneteim vannak..

Lacás írta...

Szívem szerint fociznék,de nem tudom,hogy jót tenne-e most nekem.
Esetleg,ha nem vagytok meg a kapuba beállok majd.
Viszont péntek este lehetne valami lájtos,mert már kezdek befordulni és erőteljesen antiszociálissá válni:)

Petya írta...

Péntek este lájtos. Laci, majd érted megyek a Bömössel :)

Lacás írta...

Péntek este 7 T-boy.Eddig jön Pisti,Hermann és rosszmagam.
Már megvan a Bömös?A Bömös közös vagy csak Andié?

bajigál írta...

Péntek este megyek én is. Szombaton vagy vasárnap délelőtt egy foci? csak össze tudunk hozni 10 embert!
most meg indulok haza:)
mai hír: nem vagyok benne a csoportos létszámleépítésben, a mellettem ülő srác, akivel együtt, egy programban kezdtünk, viszont igen.

Lacás írta...

Akkor vasárnap 2-től lesz a foci.

oregM írta...

helló népek

kaptam egy smst a másik szervezőtől, ugyanilyen tartalommal, ezért jöttem fel megnézni hogy mi is lesz, de nem nagyon látok itt névsort. Megvagytok? Hányan? Mert nekem nem a legjobb, bár gyönyörű idő lesz, és ilyenkor kint KELL lenni, de lesz más dolgom is + vasárnap esténként megyünk terembe..


Megpróbálok végezni a melóval és ha sikerül akkor szívesen elugrok cserének, ha kellek, de teljes emberként ne számítsatok rám

Hermann írta...

Akkor végül hol lesz a foci?

Lacás írta...

A Campuson lesz.
A halállista a következő eddig:
1.Pisti
2.Gömbvillám
3.Peti
4.Klopasz
5.Szörnyű
6.Radnai Balázs
7.Szabó Gergő
8.Popy Andris (Laci inkább freesbesik.....)
9.Hermann
10.Én

Nem tudom kihagytam-e valakit,remélem nem.Kis Ricsinek lehetne szólni,ÖregeM is jöhetne.Bár felmerül egy jogos kérdés:hogy-hogy nekik van termük nekünk meg nincs??????!!!!?!!???

Lacás írta...

Imi,ne harahúdj,lehagytalak a listáról.
Szóval jön Imi is!

Pitti írta...

Az úgy lehet hogy nekik van termük nekünk meg nincs hogy nem is próbáltunk termet keríteni a hétvégére.
Gombesszal mi nem bírtuk és tegnap is toltunk egy lájtos focit az Oláh Gabin. Tegnap győztünk szóval, ha ma esetleg a vesztes csapatban lennék megint akkor is megvan a hétvégi sikerélményem.

PETI A BÖMBIVEL JÖN A FOCIRA REMÉLEM ÉS MEGFORGATJA NEKÜNK!!! (mivel tegnap nem látogatott meg, hiába vártam egész nap a kapuban)

Pitti írta...

A pontosságra felhívnám a figyelmet!!!

Lacás írta...

Davison azt nyilatkozta,hogy 15 pont kell. Csak azt felejtette el mondani,hogy hány meccsből.
Imi,hiába drukkolsz a fradinak,szar csapat:)

bajigál írta...

Laci, Debrecenben is vannak fradisták, és vica versa, nem mindenki fradista, aki a IX. kerületben lakik! :)

Lacás írta...

Legalább nem 4-et kaptak.
Mocskosul fáj a lábam..

Lacás írta...

Legalább nem 4-et kaptak.
Mocskosul fáj a lábam..

Petya írta...

Srácok én BMW-vel mentem, de Popin meg Imin kívűl senkit sem érdekelt (Imit is csak azért, mert hazavittük vele :).

Laci nagyon sajnálom a lábadat és jobbulást kívánok. Elég szarul nézett ki.

Szerintem kellett már egy ekkora pofon, legalább a srácok egy kicsit pihennek, a következő meccsre meg majd felpörögnek. Nem lehet egyszerű ilyen teljesítménykényszerben játszani hétről-hétre, ráadásul a Videoton erre készül 3 hete, nekünk meg csak úgy becsúszik két BL meccs közé... Amondó vagyok, tavasszal behozzuk ezeket a pontokat, és megmutatjuk a most károgó embereknek, hogy ki a végek bajnoka!
Bár amit Polekszics művelt.. én mostanában nem annyira kedvelem, nem tudom mit kell mindig szinészkedni meg eljátszani a nagy halált.. A harmadik meg egyértelműen az övé volt. Ki lehetne próbálni Panticsot, hadd pihenjen Plexi.

Láttátok tegnap a Tanut?

Petya írta...

János, neked tetszeni fog.

http://www.youtube.com/watch?v=Hop8KiafEz0

Tsutsu írta...

http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=2744

Sziasztok!

Hát sajnos csak a fenti linket találtam - képek nincsenek a mezekről.Vagy a jegy árat lehet levásárolni, vagy bérlet árat (3 ugyanarra helyre szóló jegy a bérlet)
A jegyre raknak egy kis x-et és lefénymásolják, tehát nem tartják meg.És az 50%-ig lehet igénybe venni,

Fehér mez volt kb 7-8ezer aminek a felét kell csak bérlettel kifizetni. De jobban nézett ki, a piros mez ami talán 9ezer. Elöl Loki címer és a hátán meg talán DVSC, tehát nincs játékos név, nincs szponzor, nincs bl logó. (A LOKI shopban vehető piros galléros pólót a plazában ha jól láttam 5500-ért lehet venni, nem annyiért ami a linken olvasható http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=2886 ). Amugy király BL kulcstartó is van a Loki shopban.
Tehát érdemes szétnézni, de én mindenképpen az Adidas-ost veszem meg, mert a LOKI shopban később is lesz..és adidas mezem még nem volt(mégha nem is hivatalos "meccsmez" ) :(:)..és a jegylevásárlás dec 10 után már nem lehetséges.(Van még labda (6000/2, papucs, sportszár, széldzseki az adidasban)

A Loki gallérost azért holnap még csekkolom, hogy biztos annyi-é.

János: A jegymet ugye Bógyinak adtad el?Visszatudnád kérni, ha ő nem veszi igénybe az akciót? Vagy talán már ki is dobta? Nyilván a vásárlás után visszaküldeném neki as jegyet, csak így 5,5k helyett 4k-t tudok kihasználni.

Tsutsu

Lacás írta...

Plexit pihentetni kell,mert még gombócból is sok,amennyit mostanában kapott.
A bokám feldagadt,de a Csaba által ajánlott csodakenőcs már érezteti hatását.:)
A Bömöst sajnálom,hogy nem láttam,legközelebb szemügyre veszem,de most lépni se nagyon volt erőm.
Jó pihenést!

Lacás írta...

most látom,hogy az én megjegyzésem az utolsó.Enyebenye... Mindenki punnyad.
Egyetértek,hogy csütörtökön beülhetnénk egy sörre valahova.Pénteken is mehetünk mindenképpen, de ott nem vállalom,hogy iszunk aztán hazamegyek. Szóval ugyanúgy,mint a múltkor,mert legalább van esély, ugye Pisti? :) Nem Erzsike nénivel akarok megöregedni:)
Csőőőő

Hermann írta...

Tsutsu!

Ajándékom ez a dal: http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Kérlek hallgasd és nézd is végig :)

csabinnyó írta...

hehe, Peti ezen a videón röhögött egész Lengyelország pár hónapja már, úgy látom lassan ide is elért :)

Laci jobbulást!

bajigál írta...

Isten éltessen Tsutsu!

Tsutsu írta...

Herr, van rá tanum, hogy elejétől végéig végighallgattam és néztem, ami azért ilyen korban valjuk be elég szép teljesítmény:)
A szarkalábnál azt hittem nem lesz durvább..de az a kukac meg a tánc. Kár, hogy a 26- sznap kihagyták. ( után lehetett volna az is:)

Köszi a videót - tanulságos volt - és a köszöntést is:)

Tsutsu
(pam-pam-parararampam..vagy mi:))

Tsutsu írta...

Gondoltam ha máskor nem, a mai napon szerencsés leszek:

a követekező meccsen buktam:

78'(perc)
Alcorcon 4 - 0 Real Madrid

Hát bakker..erre most mit mondjak?
:(
Ha ezt a jó öreg Al Bundy látná:)

Tsutsu írta...

Öröm viszont, hogy kapcsolatot találtam a szerencse és sznap között. Ha a peches ember a sznapján a szokásosnál is pechesebb akkor a szerencsés biztos szerencsésebb:)

Amugy pár mosolyogtató mondat a sportból:

"Nem a legjobb összeállításában lépett pályára a Real Madrid, de a Dudek – Arbeloa, Albiol, Metzelder, Drenthe – M. Diarra, Guti – Granero, Raúl, Van der Vaart – Benzema kezdőcsapatot azért nem lehet nyeretlen kétévesek gyülekezetének nevezni."

"Manuel Pellegrini az első félidő után valószínűleg nem kedves szavakkal illette játékosai teljesítményét, ám akármit is mondott a chilei mester, sok látszata nem volt."

MÁS: Szombaton szeretnék focizni: NAGYON! Kinek van hozzá kedve? Tudom, hogy többen támogatják a műfüvet, de én szeretek betonon játszani - és nem azért mert utána 3 napig fáj a térdem és a derekam. Tehát a szokásos:

Szombat 14.00 foci - Campus

1. Tsutsu

Petya írta...

1. Tsutsu
2. Petyóka

Lacás írta...

Nekem is reggel jutott eszembe:Bolgog születésnapot Csucsu!

Pitti írta...

Ki szervezi a focit hétvégére? Jó lenne valami termet szerkálni mert nincs kedvem fázni, de talán ez a hétvégi 9 fok még belefér. A vádlim keddre úgy beállt, hogy nagyon. Remélem hétvégére már nem fogom érezni és probléma nélkül tudok futkosni a hidegben.
Felidéztem most hirtelen magamban azt a szép emléket, amikor a hétvégén a győzelemre született kis csapatommal porig aláztuk az ellenfelet háromszor is. Remek érzés. :-D
Peti én is vetettem pillantást a bömös-re még a foci előtt, csak utána már olyan rohadt hideg volt...
Még egy emlékkép: Lacinak nem volt kedve focizni.

Hát akkor:

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Pityóka
...

Frank Klopas írta...

Hello mindenki!

A foci nagyon jó ötlet
Pitti, a pityóka az a krumli, nem? :D

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Krumpli
4. Csaba

Dzsonasz írta...

FOCI! be fogok melegíteni hogy nehogy a hátam bánja.
Tsutsu, a jegyeddel Lilla faterja és öccse voltak, elkérem majd tőlük ha megvan, ha nincs akkor elviszem az enyémet, és megveszed azzal, én úgysem veszek semmit.
ha szombat foci akkor utána este is lehetne vmi, nem?

bajigál írta...

A krumpli az kolompér más néven :D.
Srácok, nem lehetne később a foci, délre családi ebédre kell mennem Hortobágyra, de ha olyan 15:30 körül kezdenénk, akkor simán visszaérnék, és tudnék menni játszani.

Szóval, szombat 15:30 - Campus?

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Kolompér
4. Csaba
5. Imi?

Petya írta...

Nekem ennyi rugalmasság belefér, bár nemtudom, Hortobágyon az ebéd miért tart 3 órán keresztül. :)

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Burgonya
4. Csaba
5. Imi

Lacás írta...

Péntek este nem jó a buli a pestieknek?? Mert nem jó, hogy még hétfőn is a bulit pihenjük...
Focira valszeg nem megyek a bokám miatt..

Pitti írta...

Én szívem szerint délben játszanék mert akkor van a legmelegebb (nem tudom mennyire nézitek az időjárás jelentést)
De ha már csúsztatni kell akkor legyen már legalább 15:00.

Dzsonasz írta...

ha foci van akkor legyen a buli szombaton E!
engem is írjál má fel Pisti...
fél 4 kor már majdnem sötét van, de én megyek bármikor is van, csak a buli ne ütközzön a focival!!!

Pitti írta...

Foci:

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Burgonya
4. Csaba
5. Imi
6. János
7. Gombi?

bajigál írta...

Fiúk, köszi a rugalmasságot, de muterom most hívott: a hortobágyi program cancelled, szóval mehet az eredeti 14:00 időpont.

Foci - 14:00:

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Burgonya
4. Csaba
5. Imi
6. János
7. Gombi?

csabinnyó írta...

Sziasztok!
Ha esetleg kellene egy kapus még a focira, akkor 87,8%, hogy megyek.

Foci - 14:00:

1. Tsutsu
2. Petyóka
3. Burgonya (http://mnytud.arts.klte.hu/mnyj/32/16nyj4.htm)
4. Csaba
5. Imi
6. János
7. Gombi?
8. Csabinnyó p=0,878

Ez még elég vérszegény...felhívom Szatit, hátha neki meg a tesójának van kedve jönni. Popiék?

Peti: szép a cápa nagyon! Főleg a fényezés és a motorhang ;) Eszembe jutott, hogy hívhatnád Cápetinek is (remélem más nem sütötte el már korábban).

Szép pénteket mindenkinek!

csabinnyó írta...

ja és kreáljatok már egy új bejegyzést, mert gyanús, hogy eddig ez tartja a rekordot hozzászólásokat illetően :P

csabinnyó írta...

hűűű, ezt még be kell linkeljem:

(szegény Szedli :P)

http://sportgeza.hu/futball/2009/10/29/csavargatta-e_biro_nemi_szervet_fitos/

mellesleg hasonlókat (idősebb játékosokat beöltöztetnek, anyázás, stb.) nekem is volt szerencsém átélni Lugoson :)

csabinnyó írta...

szia Pisti :)

csabinnyó írta...

hehe :)

balu írta...

Jó ideje nem írtam én sem, de látom 4 napja "csend" van. Peti Firenzében van, de hogy Pisti és Laci se írjon... Úgyhogy most megtöröm:

Hajrá Loki!

Remélem meglesz az első pont.