2010. augusztus 31., kedd

Loki az Európa-ligában


Elutasította a Liteksz Lovecs óvását az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelemi bizottsága. Klubunk pénzbüntetést kapott. Az Európai Labdarúgó-szövetség a mai napon meghozta döntését a „Máté-üggyel” kapcsolatban: a Liteksz Lovecs óvását elutasították, míg klubunknak adminisztrációs hiányosságok miatt 15 ezer eurót kell befizetni az UEFA kasszájába.


Mint ismert, a pályán nyújtott teljesítmény alapján a Liteksz Lovecs elleni kettős győzelemmel együttesünk az Európa-liga főtáblájára jutott, ám a bolgárok elleni visszavágón Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy neve a 25-ös El-listán nem szerepelt (a BL-én még igen).

Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben, és a bolgár csapat is benyújtotta óvását, amelyet később elutasított a szövetség, klubunk pedig pénzbüntetést kapott.

A DVSC-TEVA tehát készülhet az Európa-liga csoportkörre! Az első mérkőzésre szeptember 16-án, 21.05-kor hazai pályán kerül sor, az ellenfél az ukrán Metaliszt Harkiv lesz.

Európa-liga menetrend, I-csoport1. forduló: Debreceni VSC - FC Metaliszt Harkiv, szeptember 16., 21.052. forduló: UC Sampdoria - Debreceni VSC, szeptember 30., 19.003. forduló: Debreceni VSC - PSV Eindhoven, október 21., 19.004. forduló: PSV Eindhoven - Debreceni VSC, november 4., 21.055. forduló: FC Metaliszt Harkiv - Debreceni VSC, december 1., 19.006. forduló: Debreceni VSC - UC Sampdoria, december 16., 21.05
A Loki valamennyi hazai meccsét a Puskás Ferenc Stadionban játssza majd, mivel az UEFA csak ebben a létesítményben enged csoportmeccseket játszani. A mérkőzések belépőinek értékesítése hamarosan elkezdődik, erről majd részletesebben is tájékoztatjuk Olvasóinkat.

154 megjegyzés:

Pitti írta...

Most mindenki boldog azaz újra eljött a divatszurkolók ideje. :-)

oregM írta...

Juhúúú :)


(ez Imi bejegyzésének szól nem Pistiének:)

Tsutsu írta...

Kiváncsi vagyok, hogy az első meccsre mennyi divat megy ki:) A PSV ellen persze más a helyzet.

Petya írta...

jól tetted Imike, ha Te nem, más biztosan létrehoz már végre egy új bejegyzést.

Csaba, lesz sárga busz? :)

Lacás írta...

Jó lenne ma nem elázni a meccsen...
Ezek a Loki meccsek sajnos valszeg nem lesznek jók nekem, dehát a Digi ad mindent.
Így csak egy lehetséges divatszurkoló teheti tiszteletét, aki nem más, mint Pisti.
Tényleg NagyZé benne van a divatszurkoló kategóriában??

Hermann írta...

Természetesen Nagyzé már régóta divatnak számít.

Pitti írta...

Azt hittem Peti fog harapni a divatszurkolós megjegyzésemre, dehát visszafogta magát. :-)

Lacás írta...

Már Peti sem az a régi harapós.
Andi nagyon szép munkát végez:)

bajigál írta...

Peti sem fogaz már :)

Pitti írta...

Andi tényleg nagyon szép munkát végzel. :-DDD

Petya írta...

le lehet szálni a Kovács-családról.. :)

Pitti írta...

Szerintem eljött a félévente esedékes Andi komment ideje :-)

bajigál írta...

gyerekek, nagyon pang a blog...
Kivel, mi újság, meséljetek!

Tsutsu írta...

Velem nem túl sok érdekes: egyre több a munka, és 1 hónapon belül 4-ről 3-ra csökken a véglegesített munkatársak száma - velem együtt - még több lesz. Abba már bele se gondolok mi lesz ha valaki veszi a bátorságot és elmegy szabadságra. De nem hiszem, hogy ez olyan érdekes dolog, hogy már korábban meg kellet volna osztanom.:) Vki vmi érdekes?

Tsutsu írta...

Kissé értelmetlen lett az első mondat, de a lényege: így még több lesz a munka.

Lacás írta...

Értjük Csucsu és nem örülünk neki!

Felmerült egy gondolat, hogy mi lenne, ha vasárnap délután 5-kor lenne egy foci.most már tényleg nem sokáig lesz jó idő. Ha nem,én mindenképpen megyek futni, de szívesebben focizok egyet veletek.

Vasárnap, 17:00, Campus foci

1.Mózsa L.
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

Névtelen írta...

Vasárnap, 17:00, Campus foci

1.Mózsa L.
2.SirNyű
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

Lacás írta...

A vasárnap 5 órás foci végül családi program miatt lefújva részemről.
Tamás, remélem nem gond.Egy kis erdei futás tökéletesen helyettesíti.

Petya írta...

Szombat nem jó?

Petya írta...

Amúgy Laci az erdei futás helyettesítését azt magadra gondoltad, vagy Tamásnak ajánlottad? :))

Lacás írta...

A szombat teljesen jó, csak kevés az idő, én meg most nem akarok össze-vissza telefonálni.
Peti, ha nem jön össze akkor 5-től egy tenisz (ha nem esik)

Szombat, 17:00, Campus foci

1.Mózsa L.
2.SirNyű
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

Az erdei futást Tamásra értettem!

Petya írta...

Szombat, 17:00, Campus foci

1.Mózsa L.
2.SirNyű
3.Petike
4
5
6
7
8
9
10
11
12

Szerintem Tamás szokott erdőben futni.

Lacás írta...

Főleg mikor részeg:)

Lacás írta...

Srácok egész jól játszik a csapat.Mondjuk volt 1-2 svéd helyzet,Ibrahimovic külön meglepetés, hogy irányító.
Rudolf játéka eddig élmény!

Andrea írta...

Sziasztok!

Olyan kedvesen invitáltatok, hogy nem tudtam nem írni :)

Petivel meglepődve láttuk, hogy miniszterelnókúnk "Gyurcsány Ferenc" is kint van a meccsen :D

Mi lesz a Pesti úttal? Q4?

És amúgy mikor találkozunk sokan, mint régen? :)

Na puszi mindenkinek!

Hajrá Magyarok!

Lacás írta...

Hát Gyurcsány nagyon dúrva volt az tény!
Q4-re tudok menni, csak még a jövő7-en tudom jelezni, hogy mikor lenne jó.Ez a hétvége is csendesnek ígérkezik, ami nem különösebben baj tekintetbe véve, hogy mocsok fáradt vagyok.Pedig nem is dolgozok annyit, mint mondjuk a Csuscsu.

Amúgy jó lenne, ha tényleg többen mennénk Pestre, mert biztos vagyok benne, hogy az ottaniaknak is jól esne.

Lacás írta...

Ja igen,János milyenek voltak az első napok?

Dzsonasz írta...

hát, fárasztó a kihagyás után, de amúgy pozitív az első benyomás. összesen 20-an vagyunk a két osztályon és vannak fiatalok is többen, meg idősebbek is. elvileg majd sokat kell dolgozni, de végül is ez belefér, ezt akartam, ezért kellett váltanom. hogy a munka tetszeni fog e azt még nem tudom, pár hónap mulva kiderül. hétvégén győrben leszünk, jövő héten pesten, mert tesóm diplomaosztója lesz,utána megyek majd haza.
természetesen mi is örülnénk ha minél többen jönnétek Bp.re, főleg az általunk is preferált időpontban. ja, meg ugye voltunk 4 napot bécsben, az is fasza volt, bár kedden ömlött végig az eső. turisztikai látványosság talán nincs ott olyan sok, de az a nyugodt tempó (hétköznap is) a tisztaság, rendezettség, a finom kebab meg a többi kaja is amit ettünk iszonyat beadja nekem. itt a példa rá hogy egy kulturált országban normális mentalitás és természetesen pénz segítségével egy nagyváros is lehet élhető, szerethető és lakosai által magukénak tekinthető. egyéként visszafele lerohadt az orangeways (még a pu.-on) és bejött értünk pozsonyból a berlin-prága-pozsony-bp. járat és így szerda reggel el tudtam kezdeni a munkát. egy szó mint száz, bécs rocks.

Hermann írta...

Nekem sem a mai sem a holnapi foci nem jó.

A Q3hoz pozitívan állunk hozzá ha úgy alakul elmegyünk és egyenlőre mind2 időpont megfelel. De Jánosék miatt az 1.őt preferáljuk.

balu írta...

Szombat, 17:00, Campus foci

1.Mózsa L.
2.SirNyű
3.Petike
4. Balu
5
6
7
8
9
10
11
12

Lehet ebből csak erdei futás lesz ma.

Névtelen írta...

kérdezném az itt megjelent díszes társaságot, hogy van-e olyan akit esetleg érdekel majd a télen mozgás gyanánt foci (baráti) szóval nem is tudom sok itt a hivatásos futballista de esetleg a divatszurkolók közül ha valakit érdekel majd jelezze... csak mert termet szeretnék bérelni aztán jó lenne valami normális focit összehozni normális társasággal.

ja hogy az itteniek az erdőben szeretnek inkább futni..
na mindegy.
üdv
tom

Névtelen írta...

nem sirnyű hanem öreg voltam

Lacás írta...

Pedig egyből Tamásra (Szörnyűre) gondoltam terem bérlésre, szervezésre vonatkozóan:)
Én,ha nem is mindig,szívesen mennék.
Hol lenne ez a terem bérlés?

Frank Klopas írta...

Szevasztok!

Tegnap este hazajöttünk Olaszországból.

Öreg: a terem tőlem is ok!

Flavonosok!
Mi volt a 2 meccsen?
Valaki emlékezőkirály leírná nekem a résztvevőket,gólszerzőket esetleg a laposokat a 2 meccsre lebontva a kimutatásomhoz?
Esetleg Csucus a jegyzőkönyv alapján?
Amúgy, hogy kaptunk ki 2x?

Holnap a Zuzu ellen tok menni!,de Attila még akkor sem.

Lacás írta...

Harmónia ellen Popy Andris rúgta a gólt.
Az Autonet ellen: Gombi, Mátyus Csabi,Hermann egye-egyet,én 2-őt rúgtam.Lapot nem kaptunk.
A résztvevőkre is emlékszem, de most nem írom le.Majd a jegyzőkönyvből.
A Harmónia megítélésem szerint sokat erősödött, jobb is volt nálunk. Viszont az Autonet elleni vereséget még a mai napig nem tudtam megemészteni.Nem fogod elhinni Nagy Tamás (aki szerintem van vagy 100 kiló) 3 gólt rúgott nekünk.
A jövő7-en a Zuzu ellen biztos nem megyek,a Bolo-Bolo ellen lehet valszeg el tudok kérezkedni. Az elég rázós lesz, mert lassan tényleg osztályozós helyen vagyunk...

Tsutsu írta...

Harmónia ellen: Popyk, Mátyus Csabi, Miki, Laci, Herr, Balázs, Gombi, Pisti és az új kapusunk (Tóth András Sándor) meg én.(11)

Autonet ellen: Popy Laci, Mátyus Csabi, Laci, Herr, Balázs, Gombi, Pisti, Andris(kapus) meg én.(9)

Lap nem volt.
Mi újság van Itáliában?

Frank Klopas írta...

Nagy T.??
Hm.
Akkor csak szerencséjük volt?
Szoros volt végig? Remélem nem 0-5ről lett 6-5!

Milyen az új kapus? Képességileg ésemberileg? A Harmónia ellen felváltva védtek Mikivel?

Olaszország zsír volt, majd bejegyzek.

Ja, Csucsu! Az 5.fordulóbeli Demetrend elleni 3-3-as meccs résztvevőit le tudnád nekem írni a jegyzőkönyvből, mert most veszem észre, hogy az hiányzik nekem!
Kösz!

Tsutsu írta...

Demetrend ellen: Popyk, Laci, Ati, Gombi, Mátyus Csabi, Miki és én (8)

Nyugi!Nem 0-5 ről nyertek. 1-3ról:( Az elsőn felváltva védtek, Miki kapott 3-t Andris 0-t és jól védett. A 6-ból viszont volt pár védhető, de még nagyon fiatal: 15 éves!. Elég szerény srácnak tűnt.
Mindkét meccsen sokat hibáztunk - főleg ezért kaptunk kit - hátul és középen is sorra adtuk el a labdákat.

Lacás írta...

A kapus tényleg jófejnek tűnik, ha felveszi a ritmust,hosszú távon jó lehet.

balu írta...

A teremben foci nekem is jó lenne télre, ha nem is minden elkalommal. János szavaival élve "Fain" lenne, ha a blogos csapat tudna rendszeresen játszani.

EL-re keddtől már jegyet venni. 3 napig tartják fent a bérleteseknek. A legolcsóbb bélet 4500, gondolom a B-hez közel leszünk, mint tavaly, hm? Valaki meg tudja majd venni?

bajigál írta...

hétköznap v hétvégén mentek terembe focizni?

ami a Q4-et illeti úgy tűnik h a Jánosék által preferált időpont lesz a befutó.

Lacás írta...

Szerintem a foci hétvégén lenne.

csabinnyó írta...

Szerintem a srác 17, nem 15, de mindegy, lényeg hogy fiatal, de jó fej, és szerintem ügyes. A 6 gólból szerintem egyet nem illett volna bekapni csak, amit NagyTamás középpályáról lőtt. De hát valszeg őt is meglepte, mint mindenki mást, hogy a bírói feldobást egyből kapura vágta a volt "csatárunk"...

Srácok, valamit nagyon át kellene gondolni. Szerintem elsősorban a hozzáállásunkkal van baj. Úgy kellene kimenni a pályára, mint a barcásoknak. Minden meccsen a maximumot kell nyújtani, és maximálisan odatenni magunkat. Ha nem harapunk jobban, akkor tényleg még lejjebb csúszunk, az pedig enyhén szólva gáz lenne...

Nem tudtok valakit, akinek kellenek a közgáz államvizsgánkra kidolgozott tételek? Egy nagy szatyor tele van vele, és kidobom, ha nem tudtok senkit, akit érdekelne. Köszi.

Tsutsu írta...

A baj szerintem inkább az volt, hogy nem is volt bírói feldobás, még akkor is ha úgysem mentünk volna oda. A bíró mondta Tamásnak, hogy mehet, amit kellően halkan mondott, ezért nem számított rá senki hogy megy a játék.

Dzsonasz írta...

az újbóli első hétfő...

Petya írta...

Srácok, a focival kapcsolatban:

1. Nekem bármikor jó a terem Tomi bácsi.

2. A Flavonnal a baj az eredménykényszer, és a szurkolók hiánya.

3. Nagy T egy nagy f, én ezt már évek óta mondom.

4. Venni kéne bérletet a Puskásba.

5. Csabi dobd ki nyugodtan a tételeit a szelektívbe, mindenki így csinálta.

Kellemes Hétfő Reggelt mindenkinek!

Névtelen írta...

A terembérlés részemről is OK.

SirNyű

Petya írta...

Látom tegnap kemény nap volt mindenkinek.

Lacás írta...

Egyszerűen csak az 5 alaptételeden ámult mindenki:)
Mi volt tegnap a meccsen? Klopasz, azért hívtalak, hogy beszélj Attilával és csinálja meg az orvosit!!

Hermann írta...

Megvettem a bérleteket P szektor Jobb oldal 9.sor de ez utóbbi nem számít mivel gondolom ugyanúgy mint tavaly idén is ez lesz a "dühöngő".

Ebbe a szektorban a Plazaban ezek voltak a legjobb jegyek... Meglepne ha jövő héten még lehetne jegyeket kapni 6 emberből 4en vettünk 10-15 jegyet. Ja és én voltam a 6.ik mögöttem meg már gyűrűzött a sor.

Frank Klopas írta...

Kösz Herr!

Az utazással kapcsolatban!
Legyen sárgabusz?
Csak akkor foglalok, ha megvan rá a nép, nem akarom újra az utolsó pillanatban lemondani.
Vagy autózunk?
Petke, Faterod jön? :)

Petya írta...

Sajnos nem jön, nagyon sok a munkája, ezért nem tudja bevállalni a fuvarokat.

Szerintem a legjobb a sárga busz lenne, amit úgysem fogunk tudni megszervezni (sajnos), mert nagyon max lennénk 10-en, tehát maradjon az autózás (saját vélemény, ha mégis sikerül a busz, én csak örülök).

Laci, ha kell még alaptétel kérdezz nyugodtan :)

Hermann írta...

8 jegyet vettem debrecenieknek ebből egy Tsutsu munkatársa, KZék is akarnak venni, tehát ha mindenki akarna sárga buszozni akkor meglenne a 10 bőven.

Lacás írta...

Q4, Budapest 1. számú időpont 2010.10.02-2010.10.03

1) TEra
2) KNorbi
3) WAndi
4) KPeti
5) TLilla
6) MJános
7) MLászló
8)
9)
.
.
.
.

Lacás írta...

Tényleg nagyon pang a blog, vagy csak lappang valami?
Szerencsére pont jó lesz az első időpont a pesti túrára. János, vigyázz, hogy mit eszel,iszol előtte, mert nem akarom, hogy megint végigfosd a szombatot.

Hallom a Zuzu ellen a bíró megint rendkívül szimpatikus volt.. Dícséretre méltó,hogy a külső körülmények ellenére így tudtatok kűzdeni.

Lacás írta...

ÖREGEM: írsz valami konkrétumot erről a teremfociról? Pl. hol lenne?

Lacás írta...

Vasárnap elvileg jó idő lesz, lehetne szervezni egy focit.


Vasárnap,17:00,Campus foci.

1.M.Laszló
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

Petya írta...

Vasárnap,17:00,Campus foci.

1.M.Laszló
2 K.Péter
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

oreg írta...

valóban nagy a pangás, a teremről pedig nem sokat tudok mondani.

igazából kicsit megijedtem mert azért nem úgy gondoltam hogy az egész blogos társaságnak szervezek valamit...
a többségnek gondoltam úgysem jó mert focizik máshol/bajnokságban/nincs itt hétköznap stb. szóval igazából 1-2 emberre számítottam.

ráadásul közben jelentkezett egy másik (komplett) csapat ellenfélnek, szóval nem tudom. majd írok azért, ha van konkrétum /kell ember.

http://www.youtube.com/watch?v=8onMo0Y9yiQ

bizony ez egy paddy and the rats link, hogy felkavarjam kicsit az állóvizet (guinnesst)
Peti kedvenc patkányai pénteken lesznek debrecenben, nem tudom miért árulom el, mert az unplugged emlékeim szerint rém kicsi hely ahol amúgy is kib.szott zsúfolda lesz, na mindegy, túl rendes vagyok:)
én ott leszek szerintem pár ismerőssel megnézzük a loki meccset vhol (engem nem érdekel, csak sörözök közben) és utána mikor már jó a kedv:
Oi! Oi! Oi-oi-oi-oi!

Lacás írta...

Tamás,ugye csk viccelsz?

Tsutsu írta...

És mi lenne ha szombaton lenne a foci?

csabinnyó írta...

ez a paddy iszonyat jó, én még csak neten hallottam, de szívesen elmennék, viszont sajna a most péntek nem fog összejönni

Laci, neked nem jön be vagy mi?

a vasárnapi foci se jó nekem, mert remek kis munkanapunk lesz hajnaltól késő estig óóóó jeeeee

Lacás írta...

De az bejön, csak a focis részt nem értem teljesen. Komolyan gondolta az Öreg, hogy a blogon próbál 1-2 embert szerezni??:) Itt csak csapatokban érdemes gondolkozni!

Kikapott a Bolo-bolo 5-1-re, így most életemben először az NI-nak szurkoltam! Vicces mi?
Ha szombaton jobb, akkor lehet szombaton is akár, csak kell idő megszervezni, azért is jobb esetleg a vas.Meg lvileg jobb idő lesz.

oregM írta...

hát gondoltam pár embert érdekelhet... de ezt már írtam.
nem hittem volna (hiszem) hogy hétköznap összejönne 8-10 ember, de javítsatok ki ha nem így van

Hermann írta...

Lesz sárgabusz?

Frank Klopas írta...

Sárgabusz

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Donáld
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.

Emberek, vasárnap estére meglegyen a létszám!

Lacás írta...

Ki a franc az a Donáld?Hermann új beceneve?

Hermann írta...

Sárgabusz

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Donáld=Donát
4. Hermann
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.

Petya írta...

Sárgabusz

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Donáld=Donát
4. Hermann
5. Részeges
6. Pallagos
7. Kovácsos
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
15.

És ki az a Donát? Ugye nem az akire én gondolok?

Hermann írta...

Ha akarsz sárgabuszt akkor nem válogatsz.

Lacás írta...

De az a Donát:) Peti, nagyokat fogtok majd beszélgetni a Loki taktikájáról:)

Lacás írta...

Peti,Mátyus Csabi: mivel nem lesz foci, viszont a köpönyeg szerint fasza idő lesz vasárnap mehetnénk teniszezni vagy 2 órát.
Mit szóltok hozzá?

balu írta...

Sárgabusz

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Donáld=Donát
4. Hermann
5. Részeges
6. Pallagos
7. Kovácsos
8. Kázés
9. Pápai Zsoltis
10.Zsoltis asszony
11.Baloos
12.
13.
14.
15.

Még van egy munkatárs (Nádházi Tamás - közgáz), meg két haverja, ők legkésőbb vasárnapra eldöntik. Az egyik srácnak csak odafelé jó. Ha ők jönnek még egy ember és tele a sárgabusz!

bajigál írta...

Ragazzi!

Úgy tűnik, 18-án, jövő hét végén megyünk Jánossal haza. Össze kéne hozni egy fasza kis bulit, minél több szereplővel; rég futottunk már össze igazán sokan. Szóval aki tudja úgy szervezni a programját, az tegye meg, és jöjjön jövő szombaton. Helyszínt kitaláljuk addig.

ps. nem csak ragazziknak szól a dolog, lányok/asszonyok természetesen welcome:)

balu írta...

Imi! Nekünk sajns nem jó a jövő hét, de jó ötlet, már igen régen gyűlt össze a társaság.

Sárgabusz

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Donáld=Donát
4. Hermann
5. Részeges
6. Pallagos
7. Kovácsos
8. Kázés
9. Pápai Zsoltis
10.Zsoltis asszony
11.Baloos
12.Nádházi- Tigáz
13.Berecz - NI
14. Tóth Tibor
15.

Már biztos jönnek.

Hermann írta...

Ezen a mostani meccsen az baszott fel, hogy megint kaptunk egy olyan piros lapot amilyen szabálytalanságból legalább egy tucat van egy meccsen. Hozzáadjuk Yannick piros lapját, az 6 meccsen két ilyen piros lap. Remélem ez nem lesz tendencia.

Tsutsu írta...

Remélem a másik két meccsre azért szorítotok helyet a sárgában nekem és Kövér Lacinak!

Tsutsu írta...

Ja és az első meccsre odaadom a jegyem bárkinek, akinek kell. Több jelentkező esetén fenntartom a választás jogát:)

Lacás írta...

Imi, te hülye vagy:) a ragazzi az fiú és lány társaságot is jelent. Az olasz nyelvtan sajátossága, ha 1 milliárd lány van + 1 fiú, akkor már ragazzit kell írni.Nem csoda, hogy olyan sok a válás odaát..
Peti, milyen volt az NI-os buli.Nem is hívtalak tegnap, tegnap elég részeg voltam... Gombinál kezdődött minden.........Állítólag a villamoson az űlő utasoknak is nekicsapódtam..................
Rég voltam bulizni.Viszont Roland lehet visszajön, legalábbis atomrészegen azt mondta.Azért lehet csörögjünk rá.

Mit szólnátok, ha Hermann új beceneve Donáld lenne? Benne vagytok???

Ja igen, még egy szomorú hír:Pistit megbűntette az ellenőr a villamoson. De aztán Pisti összeszedte magát, és Carpe Diem tudatba jutott. Legalábbis úgy emlékszem:)

Ja igen, még egy hír: Rakjátok be a Matchbox20-től a How far we come-ot:)

:):)

csabinnyó írta...

Laci, én vasárnap dolgozok, szóval nem jó a tenisz most. De Peti tuti szívesen megy : )

Mellesleg a hétfői foci is kérdéses, ugyanis a térdemmel nem tudom mi történt, de a csütörtöki meccs után még nem éreztem semmit, de másnap alig bírtam ráállni, és még mindig szar. Ha holnap egész nap állni fogok (márpedig úgy néz ki), lehet még rosszabb lesz, szóval hétfőn csak vésztartaléknak megyek. Remélem Attila megcsinálja már végre az igazolását...

Lacás írta...

Attilát mindenki tökön rúgja, ha nem jön!!!!!!!!!!
Egyenként és precízen!!!!!!Csaba, nagyon jól játszottál a múltkor,a csonttörőkkel csak te vetted fel a versenyt.
Azért jó, hogy Csabát írok, mert legalább 3 ember azt hiszi, hogy jól játszott:)Pedig csak 1:):)

Anyukám mondott egy akkra poént, hogy majdnem leszakadtam a székről:
"Te fiam, én Stohl-t halálra ítélném!":):)

Lacás írta...

Amúgy Frank azt mondta, hogy az a baj a csajozásommal, én azt hiszem, hogy szép vagyok! Pedig nem:)

Lacás írta...

Ultimátumot kaptam itthon:ha átmegyek a boltba, az egész eddigi napot elnézik nekem:)
Szerintetek menjek át??

Lacás írta...

Mielőtt átmegyek a boltba elmondom nektek, hogy mi kéne, hogy legyen Klopasz új beceneve, ami rövid, de ütős:Frankenstein:):):):)
Frank, mert Frank+klopasz
Enstein:mert mindig okoskodik:):)

Kinek szurkoltok:Úpe vagy Fradi???
Na, feladtam a leckét, mi??:)
Az Anygalföldieket és az Ferencvárosiakat nem is kérdezem, hisz az ő szívük már foglalt!(Vasa+Fradi)

Amúgy nekem szerintem olyan jó a humorom, hogy nem közgázzal kéne foglalkoznom:):)

Lacás írta...

Amúgy Diégó él még? Nem kéne így jegelni János legeslegnagyobb példaképét:)

Hermann írta...

Mózsának most a Showder Klubban lenne a helye!

Lacás írta...

Végre valaki értékeli a tehetséget:)

Lacás írta...

Este 22:00-tól lesz StorxTV-n A jóslat című film.Szerintem megéri megnézni!
És ez most nem vicc:)

Lacás írta...

Tudom, hogy úgyse fogjátok megnézni, ezért szerntem lelövöm a poént.
A végén kiderül, hogy Guy Pearce szellem:)
Na jó, nem:)

Imi, írtad, hogy pang a blog, gondoltam egy kicsit megkavarom az állóvizet.

DE HA CSAK egy ember azt írja, hogy fejezzem be, ígérem, hogy nem írok 1 álló hétig!!!

Hermann írta...

Folytasd LACI!

Dzsonasz írta...

mitől kapod ennyire? merre voltál tegnap?

Pitti írta...

Lacival ellentétben én nem voltam valami kirobbanó formában a mai nap köszönhetően a tegnap estének pedig nem volt durvulás csak olyan emberekkel indultam neki az éjszakának mint az előttem standup-os tehetségét csillogtató Lacás, a bolgár Könyvkötő meg a Frank Klopas. Úgy gondolom ez már egy jó alap egy jó/csúnya estének.
Sajnos megint befáradtam szokásomhoz híven és 3-kor hazavitt Klopasz uncsija.
Ennek következtében nem találkoztam Soldier Norbival aki meg is mondta nekem az igazat, idézem "Pitti te korán hazamenős vagy".

Pitti írta...

A tegnap emlegetett tizenegyes:

http://www.youtube.com/watch?v=44wtuGUatiM

:-DDD

Lacás írta...

Mindjárt szétdurran a szürkeállományom..Ez már nem olyan vicces.
Pedig azt, hittem egész nap jó lesz,de most nagyon nem jó.
Ráadásul a Fradi is szarul áll:)

Pisti,még ugyan későn mentél haza,korán nekünk sikerült.:)
Sajnos a munka után ne bulizz tétel ezúttal is bejött, ráadásul meg is fáztam..

Frank, főztetek valamit Gombival?

P.Cs. írta...

Jimmy Jump meg berohant a meccs szünetében. Ha ezt tudom előre, biztos kimegyek :)

bajigál írta...

hát ez q jó buli lehetett, Lacás meg van veszve - folytasd csak :)

átmentél végül a boltba, mert ez nem derült ki?

képzeljétek, nem fizettük be a diginek a számlát és kikötötték a tv-ét :)
de van pozitív oldala is a dolognak, találtam egy fasza gyüjtőoldalt, ahol csomó csatornát lehet neten, stream-en nézni (benne digisport), csak rákattintasz a csatornára és megy, egész jó minőségben:

http://tv.stream.com.ru/

Ász. szóval Pcs/János, ne izguljatok, nem megyek át holnap f1-et nézni.

ps. elnézést a gyenge olasz nyelvtudásom miatt ;)

Lacás írta...

Most épp szenvedek...

Tsutsu írta...

PCS, első olvasásban nem esett melyikre meccsre írtad, hogy Jimmy Jump berohant, de most láttam a videót is. Nagy megtiszteltetés érte kis hazánkat:) és ismét bebzinyítottuk, hogy rátermettek vagyunk bármilyen sportesemény rendezésére: 1 percig a pályán volt, mire a rendezők elkapták - kb 40 mp után kezdték el üldözni olyan sokáig volt a pályán, hogy már maga sem tudta mit csináljon - egy normális stadionban 10 mp után leterítik.

Lacás írta...

Szerintem épp az a lényeg, hogy hagyták egy kicsit bohóckodni, mert tudták ki ő.

P.Cs. írta...

Szerintem volt ott akkora kavalkád, hogy még e is belefért. Videót is láttatok? Mert én eddig csak képeket: Kubala Forever zászlóval feszített a pálya közepén :)

P.Cs. írta...

Itt is van: http://www.nemzetisport.hu/data/kepgaleria/NSO/ujpest-fradi/20100911_2014_KO.jpg

Amúgy csütörtökön hányra ér fel a sárga busz? Jó lenne bedobni 1-2 sört.

Lacás írta...

Most olvastam a bizonyos Huszti levelet. Annak ellenére, hogy több mindenben is egyetértek vele, elítélem,amit tett. Nem tartozik egy ilyen dolog a nyilvánosságra és az öltözőben is ellentéteket szít.
Ráadásul én személy szerint Husztit nem tartom egy meghatározó játékosnak,pedig ő kulcsszereplőként emlegeti magát..Igazából az fáj neki, hogy Komant favorizálja Egervári még a korábbiak miatt.

Tsutsu írta...

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/video-kubala-laszlot-eltette-jimmy-jump-az-ujpest-fradi-rangadon-2044596/

Frank Klopas írta...

Sárgabusz, 2010.09.16 17.00 Tesco parkoló

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Donáld=Donát
4. Hermann
5. Részeges
6. Pallagos
7. Kovácsos
8. Kázés
9. Pápai Zsoltis
10.Zsoltis asszony
11.Baloos
12.Nádházi- Tigáz
13.Berecz - NI
14. Tóth Tibor
15.

Na van sárgabusz, lefoglaltam.
110 Ft/Km

Nem emlékszem, van még Csucsunak felesleges jegye, vagy nem is volt.. Hm?

Frank Klopas írta...

Ki rúgta ma az 1. golt?

Tsutsu írta...

Mennyi lett a meccs?

Nekem és Kövér Lacinak is van jegye - bárki elmehet vele, Herrnél van, csak hozzátok vissza a jegyet.

Lacás írta...

3:3 lett és szerintem nagyon jól játszottunk. Meg kellett volna nyerni, de az 1 pont is értékes lehet.+persze önbizalomnövelő.
Az első gól:Popy Laci ellőtte a labdát és Andrison irányt változtatott.Szerintem Andrisé volt.

Tsutsu írta...

Grat! 20-án álljatok ki rendesen és verjétek meg végre a nagy mumust a DRSE-t!

bajigál írta...

Haon-on olvastam, hogy a Faraktár utcán Tesco épülne; ez igaz? Hallottatok valamit erről? Tamás, házon belül valami infó?
"Debrecen - Miután az adott városrészben még nincs nagy bevásárlóközpont, a Zsuzsi Erdei Vasút Faraktár utcai telepének szomszédságában egy új áruház építéséről tárgyal a terület tulajdonosa, a Gulyás Tüzép ügyvezetője."

Névtelen írta...

miután ez felröppent azt is megírták hogy már letett erről a szándékáról a fazon (és hogy eladja a területet) -

állítólag ...


tamás (az idősb)

de a sirnyűségesebb tamás biztos jobban informált

Petya írta...

Öregmátyus szivatóval indul!

Frank Klopas írta...

Emberek! Rossz hír! Donát lemondta!
Kell még 2 ember, hogy ne legyen olyan drága.

Sárgabusz, 2010.09.16 17.00 Tesco parkoló

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Tóth Tibor
4. Hermann
5. Részeges
6. Pallagos
7. Kovácsos
8. Kázés
9. Pápai Zsoltis
10.Zsoltis asszony
11.Baloos
12.Nádházi- Tigáz
13.Berecz - NI
14.
15.

Na van sárgabusz, lefoglaltam.
110 Ft/Km

Petya írta...

Hagyjuk már ezt a lemondást. Mekkora rohadéknak kell lenni, hogy valaki lemondjon egy ilyet. Rendben hogy neki oka van, hogy nem jön, csak az nem jut eszébe, hogy kicsesz 13 másik emberrel.

Remélem egy ilyen "embert" egyszer s mindenkorra elfelejtünk, és a következő alkalmakra már nem is hívjuk.

bajigál írta...

nem szerencsés kívülről belearcoskodni, de szokott úgy működni, hogy aki visszamondja, az attól még csenget (pl. én Békéscsabán, igaz Janás?) :D, hacsaknem szerez maga helyett mást...

Lacás írta...

Ki mondott le?:)Peti, te nagyon majrézol erre a Donát gyerekre.

Frank Klopas írta...

Na, csak nem lesz olyan kaki a helyzet. Bejelentkezett Pittipaldi! :)

Sárgabusz, 2010.09.16 17.00 Tesco parkoló

1. Frank Klops
2. Gombor
3. Tóth Tibor
4. Hermann
5. Részeges
6. Pallagos
7. Kovácsos
8. Kázés
9. Pápai Zsoltis
10.Zsoltis asszony
11.Baloos
12.Nádházi- Tigáz
13.Berecz - NI
14.Pittipaldi
15.

Lacás írta...

Ki az a Pittipaldi? Pisti?

Dzsonasz írta...

srácok, ferike?

Lacás írta...

Lehet, hogy ő Pittipaldi.

csabinnyó írta...

a tesco gazdaságos gulyás cuccot én is hallottam már pár hónapja, ki is lett szépen pucolva a terület, kivágták azokat a gyönyörű nagy hársfákat is...
azt nem hallottam, hogy konkrétan mikor lesz felhúzva, meg azt sem, hogy elállt volna tőle, de majd Szörnyű Tomi megkérdezi :) (vagy ha annyira érdekel titeket, akkor kipuhatolózom az anyóstól, aki a szomszédunk :P)

bár nem vagyok érintett a buszos témában, de én is úgy gondolom, hogy ilyen esetben, amikor visszalépnek egy lefixált úttól, akkor illek beszállni a költségekbe...
amúgy ez a Donát az a Donát, aki velünk focizott?

Hermann írta...

Igen ez a Donát az a Donát. Állítólag azért nem jön mert nincs pénze.

Pittipaldi=Pisti

balu írta...

Szerintem sem így működik, tartva volt a helye, ha nem talál mást, úgy fer, hogy csengessen. Nagyzé nagyon halgat, esetleg vele meglehetünk?

Nagycsé: Én még tudok két eladó jegyet! Lehet most már kedvezményesebb is :)

Pitti írta...

Azért Petitől vártam volna minimum egy istenítő ódát, hogy megmentettem a sárga buszt a pusztulástól.

Petya írta...

Ó Istvánok Istvána,
nagy barátunk Te,
Nélküled buszunk üres lenne,
Hálás vagyok érte!

Úgy döntöttél jössz velünk,
ezt megbánni nem fogod,
folyik majd a sör, bor,
mosoly lesz arcodon.

A Görömbök nagy családja
büszke lehet terád,
boldog minden Lokista,
s minden igaz barát!

Donátról még annyit,
bár nem tisztem ítélni,
egy ilyen döntés után
jól meg kéne verni!

De maradjunk Istvánnál
kinek örök a hála,
foglalja ezért őt ma este
mindenki Imájába!

oregM írta...

de hogy?
MiatyánkPisti ki vagy a mennyekben?


(az első jó volt:)

még még még

bajigál írta...

Peti, q jó ez az óda :)

Srácok, a jegyek nálatok vannak Debrecenben? Hogy fog eljutni hozzánk, kérdezem ezt csak azért, mert lehet h focizni megyek csüt-ön, és csak 8-fél9 fele érek a stadionhoz mikor már bent lesztek.

Dzsonasz írta...

srácok van még jegy? tesómat érdekelné... ha van vkinek csörgessen már meg.

Lacás írta...

Peti, rólam meg egy elégiát írj már légyszi, amiért nem megyek.

Pitti írta...

Le vagyok nyűgözve!

Petya írta...

Ténlyeg Laci miért nem jössz? Ha jól tudom a héten délutános vagy?

Lacinak tessék kötelezővé tenni, jegy úgyis van, busz is van, tessék jönni!!

Dzsonasz írta...

herr, akkor van még szabad jegy nálad?

Hermann írta...

Imi próbáld már úgy alakítani hogy NagyCsének ne kelljen megküzdeni a lovas rendőrökkel hogy átadja a jegyed. Bár lehet élvezni fogja :)

Hermann írta...

Holnap veszek jegyet az Újpest ellen! Kinek kell?

bajigál írta...

megoldottam, Miki jegyével megyek be.

Lacás írta...

Jó szurkolást mára! Remélem nem áztok szarrá! Itt most épp szakad az ég, el se tudok indulni haza.

bajigál írta...

Szombat, 20:00 Havanna:
sör-haverok-mókázás.

Petya írta...

Hányadék meccs volt :))))

Lacás írta...

Az volt.
1. kérdés: a Metalics ilyen jó, a Loki ilyen rossz, vagy esetleg megint bunda??
A kiállításra nem lehet fogni semmit...

oregM írta...

én "sajnos" nem láttam, megnéztem volna, aztán eléggé mérges voltam, sztem legalábbis dühítő, hogy a story tv (???) adja a meccset.

de így az eredmény ismeretében, meg hogy mondjátok hogy hányadék volt, jobb is hogy nem láttam.

Laci kifelejtettél egy alternatívát:
C) mindkettő (igaz)

(hogy Pisti is értse: a Loki szar ÉS a Metál-liszt jó:)

Pitti írta...

Miért is kell nekem lefordítani?
Amúgy meg más szempontból volt hányadék a meccs, de ez azon kis csapat titka marad mindörökre akik a sárga busszal mentek.

Lacás írta...

Amit 14 ember tud az már nem lehet titok.Magyarul legalább egyvalaki hányt egyet.
1 a 14-hez, de azért vannak hendikeppes emberkék:)
Az én tippem nevéből kiindulva Részeges:)

Pitti,azért lett lefordítva neked, mert állítólag nem mindig érted az Öreg Bölcset.Pedig jól fogalmaz és még helyesen is ír:)

oregM írta...

azt írtad sosem érted amit mondok /írok/ :)

a mindörökre szóval meg vigyázni kell, mert úgy érzem máris kezd szivárogni az a titok... :)

Azt hittem a meccsre mondta Peti...de ezek szerint a rossz minőségű utak.. na meg a sárga busz nem megfelelő lengéscsillapítója... következtében felrázódott gyomortartalmak külvilágba kerülésére célzott

oregM írta...

csak lassan frissít a böngészője.. :)

(mindig megelőznek:)

Hermann írta...

Azért szerintem a kiállítás közre játszott abban hogy 0-5 lett a vége.

Lacás írta...

Lehet akkor megúsztuk volna egy 4-essel,igazad van.
Valszeg akkor egy kis chilis bab okozta a balesetet,hisz alkoholról itt egy szó sincs:)
Apropó: a főzelékbárban (Csapó utca) kóstoljátok meg egyszer a chilis babot, mert gané jó:)

Holnap, ha megyek is csak benézek, mert egy kicsit szarul vagyok ebben a nyálkás időben.

csabinnyó írta...

Én az Imi által megadott linkkel próbálkoztam, de ott csak a hang jött be, szóval azt hallgattam...
de azt is csak 0-3-ig, mert nagyon Felidegesítettem magam még így is, hogy nem láttam a loki nagy akarását.
Az egy dolog, hogy nincsenek braziljaink, de azért vannak fiatal tehetségeink, akik vagy bekerülnek a nagycsapatba és aztán pár év alatt felveszik a lomha öregek stílusát, vagy nem is kapnak játéklehetőséget. Sajnos erről szerintem a vezetés tehet. Bár biztos én nem látom jól és nem is értek hozzá természetesen.

Mindenkinek kellemes hétvégét!
Csabinnyó

Dzsonasz írta...

nem akar vki moziba menni, most ugye 500 a jegy. én a zsanrénósat szívesen megnézném. mózsa te pl. nem akarsz? vagy szombat du. vagy vasárnap du. kéne, akkor úgysincs senkinek semmi dolga.
sport lesz a hétvégén, vagy csakabuli?

Lacás írta...

Köszi,János, de most kihagyom,elég szarul vagyok..A Tigáznál most amúgy is sokan vannak táppénzen, én ezt a napot még kihúztam.
Remélem hétfőn már jobb lesz..

Pitti írta...

én szivesen elmegyek mozizizni úgyis van egy csomó üdülési csekkem amivel nem tudok mit kezdeni, meg ez az idő is egy szar.

Dzsonasz írta...

na ez a beszéd pisti :D
a belső kör a film címe.
időpontok 16:15 vagy 18:15 ma vagy holnap.
melyiket szeretnéd? pl. lehetne ma a 18:15 és utána mehetünk egyből a havannába.

Petya írta...

ezt a belsdő kört nem nagyon dícsérik...

http://www.port.hu/a_belso_kor_le_premier_cercle/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=111019&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

amúgy melyik moziban 500 a jegy? lehet engem is érdekelne 6-tól vmi..


ja és a hányós akár Norbi is lehetne, de meg kell mentenem a becsületét: egy olyan ember volt, aki nagyon bírja a piát, és szinte soha nem hány. :))

Dzsonasz írta...

a cinema cityben.
én leszarom hogy dícsérik e :D
ez tűnik a legértelmesebbnek a kínálatból...
na, haraptok rá?
sztem lehet meg kék venni a jegyet előbb, hogy ne az első sorból kelljen nyakat merevíteni. vagy én parázom túl és az 500ft sem vonzza a tömegeket?

Lacás írta...

Akkor az csak te lehettél Peti.Vagy talán Klopasz??

A Havannába csak elnézek,1-2 teát megiszok aztán haza az ucsó busszal.
A filmkritika sokszor lószart sem ér, a lényeg, hogy neked mennyire tetszik. Nincs 2 egyforma ember..

Hermann írta...

Holnapra az Újpest elleni meccsre van egy jegy! Érdekel valakit?