Sziasztok!
Sajnos nem sikerült Lacitól összehozzuk a bejegyzést, köszönhetően annak, hogy a blogmotor nem tudta beszúrni a képeket... Lacás akkor pedig diktált pár mondatot, de sajna már elfelejtettem. De majd biztos kijavít, ha valamit nem jól írtam.
Szóval üzleti úton találkoztam kint élő barátunkkal két alkalommal a rövid ott tartózkodásunk alatt. Jelentem, semmit sem változott, ugyanolyan jó fej (aranyos, vicces, naív :)), mint volt, és hízni sem hízott, pedig kevés étel van, amit nem cukorral esznek ezek az amcsik. Úgyhogy nem csodálom, hogy Peca meg Krisz nem akarta, hogy hazahozzam, pedig a mi társaságunknak is nagyon hiányzik :)
Daytona egyébként jó hely, tényleg elég nyugis, az öregek Harley-kon, a fiatalok custom carokban, Camaro-kban, Charger-ekben és Mustangokban krúzolnak fel-alá egész nap. Semmi nyomulás, mindenki türelmes, hisz semmi dolga. A tengerpartja is egész szép, bár azért a World's Most Famous Beach jelzőt kicsit túlzásnak tartom, de hát tudjátok, az amerikaiknak nincs gondjuk az egójukkal. Az idő szuper már most is, az óceánban is lehet fürdeni (hallod, Laci!?! :)), mert 20 fok körüli, a napon meg 28 fok volt. Daytona körül több kisvárosban is voltunk, összességében elég vegyes a kép, vannak millió dolláros házak hatalmas közösségekben, és 35 ezres kis fabódék is. Tiszta "délamerika" :P
Lacit sok mindenről faggattam, de nem tudom, hogy mi az, amiről be is számolhatok, szóval inkább csak feldobok pár dolgot, amit majd ő megválaszol, ha úgy gondol.
Nem tudtam sok képet készíteni, mert szabadidőm se sok volt, és ha volt is, akkor főleg este.
Úgyhogy itt van pár kép M.Ó. floridai mindennapjairól.
Laciék környéke egész barátságos, bár nem tudom, hogy tudják fizetni egy ekkora ház rezsijét... (lakás)
Laci megmutatta munkatársait is. Hát nem tudom, hogy milyen volt a tigázos felhozatal, de ez azért nem rossz, igaz Pisti? :) (munkahely)
A Daytona Beach reggel, ahol egyébként kocsival is lehet hajtani. Itt szokott barátunk úszni, akarom mondani, futni. (szabadidő)
A híres Chevy Monte Carlo a sunshine state-es rendszámmal. A nagy távolságok miatt amúgy mindenkinek van (pár) kocsija. Taxit csak vagy kettőt ha láttam összesen...
Ilyet még sose láttam korábban. Biztos floridából exportálják azt a mohát, amit a mesterlövészek szoktak rejtőzködésre használni.
Laci egy pitcher Millerrel barátkozik.
A helyi vigadóban pléhdobozos Budweiserrel az első este.
Az utolsó este miután majd behaltam azon a sztorin, amit Peca adott elő a lakásavatójukról. Még most is érzem a hasizomlázat :D (lakásavató - Four Loko :))
Szóval nagyon örülök, hogy találkoztunk, köszi Lacás a vendéglátást. A kiemelt részekről írhatnál a többieknek mondjuk egy hozzászólás keretében.
Csabi
(ui.: Peti, képeket azért majd küldhetsz a kecóról Pisti kérésére)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
193 megjegyzés:
Most már van bizonyíték hogy Laci tényleg kint van az USA-ban.
Néhány gondolat ami megfogalmazódott bennem a képeket nézegetve:
A ház mérete nem számít hiszen nem is kell fűteni.
A munkahelyi kép ismét bizonyítja hogy azért nem olyan szarok az amcsi csajok.
Laci el tud vezetni egy ekkora kocsit? Ez legalább másfélszer akkora mint a corolla amin tanult.
Úgy látom ott egy korsó sör egy gallon mennyiséget jelent.
laci tényleg jó formában van.
A mostani beszámoló jól példa arra, hogy milyen bejegyzéseket kellene Lacinak készítenie az információéhes barátainak.
Köszi Csabi!
tudom Laci, hogy néha nehéz, meg biztos hiányzik az otthon szele, de csak így tovább! éldd meg az álmod!
fantasztikus képek amúgy
én kizártnak tartom hogy hiányozzunk ha ott ilyen élet van :)
figyeljetek, ha Laci nem jön haza annak is van egy nagy előnye - lesz mindenkinek egy gazdag amerikai nagybácsija :)
amúgy amit én továbbra sem tudok, hogy Laci mit dolgozol? tudom már mondtad biztos, de azért ezt ki lehetne jobban fejteni, hogy néz ki egy napot stb. most amúgy teljesen megjött a kedvem hogy meg kéne látogatni :)
én is akarok menni!!!!! :)
Laci, iszonyat jól nézel ki a képeken! teljesen kisimult az arcod!!!!! :) itthon is jól néztél ki, nem azért mondom, de most valahogy a nyugalom és a lazaság árad a képekből!
Büszkék vagyunk Rád!!!!!! :)
vállalod a gazdag amcsi nagybácsi szerepet? ;)
sok-sok puszi!
Faja a beszámoló! Laci báttya írjál!
szombat ti mondjátok meg mikor foci:
1.Dzson
2.Peet
3.Frank Klopas
LEGYEN FOCIIIIII!!!!!!!!!!!!!!
Vacak helyen laksz Laci:) Foci csak ma este dől el.
"itthon is jól néztél ki, nem azért mondom" :)))
Eloszor koszonet Csabinak a bejegyzesert! Itt is probaltuk osszehozni, de nem jott ossze a vacak net miatt!
Csabi, olyan jo volt veled talalkozni,termeszetesen elojottek a regi hulyessegek,meg csapodtak hozzajuk aktualisak is!:)
A sracok nagyon kedvelik amugy Csabit,mondtak is, hogy milyen jo lenne, ha itt laknal:)
A kepekkel kapcsolatban azert van 1-2 megjegyzes.
A fenti keco az nem a mienk, de meg osszejohet egyszer:) Csabi, azert ugye nem olyan rossz ez se!
A csajok nem a munkatarsaim (barmennyire is jo lenne:)), hanem a Wing House lelkes pincerlanyai, akik szivesen fotoztattak magukat velem.Mikor masodszor mentuk a pincercsajok meg durvabbak voltak..
Amugy jo, hogy nem munkatarsak, mert nem igen tudnek a melora koncentralni:)
Akarki akarmit mond, vannak nagyon jo amerikai csajok es nekem a kozvetlenseguk meg vonzobba is teszi oket!
A tobbi kep azert fedi a valosagot:) Csabi szobajabol a panorama nem volt gyenge, az biztos!
Tenyleg Csabi, ha kiakarod vegezni a tarsasagot, akkor kostoltasd meg a skacokkal a Sudden Death nevu csipos szoszt:)
Peti: nagyon aktualis a kerdes, mert nehany hete pont valtas tortent,de nem tunt biztosnak a dolog, ezert nem forsziroztam itt!
Kriszek legnagyobb versenytarsakent aposztrofalt granitcegnel vagyok es igen kokemeny fizikai melot vegzek.
Szakmailag az elozohez kepest boven visszalepes, de anyagilag joval jobb es most egyelore ez meg fontosabb. Ahhoz, hogy a celokat elerjem, most ez lenyegesebb!
Amugy granitlapokat pakolunk, vagunk es tisztitunk.
Sose gondoltam volna, hogy ennyire eros fiu vagyok:):)
Andi, koszi a kellemes megjegzeseket, rendes vagy nagyon.
Te is jol neztel ki otthon, de valszeg mashol is:)
Amugy Janos valoban jol latja: valoban jol erzem magam, nincs rajtam kulonosebb teher, elvezem az eletet!
Udv mindenkinek, valaki kopog:) Igerem tobbet fogok irni!!!!::)
sziasztok,
koszi Csaba a bejegyzést - én a részemről el is hittem 100%-ban :)
Laci, emlékszel még arra a Q-ra itt Bp-ten, amikor felvázoltad a terveidet az USA-ban és senki sem tudott benne hinni (mondjuk, akkor még nem is voltak konkrét tervek) és Tessék!:)
Az látszik a képeken, h tényleg jól érzed magad és talán ez a legfontosabb! Amúgy, ha nem túl indiszkrét, pontosan mik is a célok?
Kellemes vasárnapot mindenkinek!
knorbi
Este 19:30tól Dzsonival beülünk egy lightos sörözésre. Akar valaki csatlakozni? Illetve ha igen van hely javaslata?
foci eléggé haldoklik
A foci sztem halott.
Lacás: én is örültem, hogy összefutottunk, és ha sokáig kint lesztek még, valamint sikerül beizzítani a kinti cégünket, akkor biztos kell majd még menjek. Persze azért nem valami kellemes a majd egy napos utazás, meg az a tudat, hogy milyen messze vannak a lányok, szóval én biztos nem fogom erőltetni a kiutat a főnöknél.
A ti kecótok se rossz, de ha látod ezeket a millió dolláros kégliket, akkor legalább van előtted valami cél.
Én is kedveltem a srácokat, add át nekik.
A csajokról azért azt kell mondjam, hogy éjszaka valóban láttunk jókat is, de azért itt 10x több a jó nő, arról nem is beszélve, hogy itthon ritkán látni 100-120 kilós nőket, akikbe ott úton-útfélen belebotlani.
A Sudden Death-szel már kinyírtam a kollegákat, majd csinálunk nyáron egy flekkenezést, amin a barátok is belenyalhatnak a Costa Rica-i ízekbe. :)
Remélem nem a Homeland Security kopogott :P
Herr: nekem van javaslatom: nálatok :P Ha bevállalod, kaphatsz egy Bud Lightot, illetve viszek kóstolóba Chimayt is, hátha kedvet kapnak mások is.
Knorbee, hat persze, hogy emlekszem arra az estere.
Emlekszem a legfontosabb kerdesedre:
"Laci, eddig minden oke, de mit fogsz csinalni,mikor leszallsz a repulorol?":)
Nagyon indiszkret vagy Nobi,ez tul tapintatlan kerdes!:)
A cel melozni a szakmaban, amihez meg 1-2 lepest meg kell tennem!Ido es penz kerdese!
Csabi, azert mindent ne meselj el, a Lokos sztori tabutema!!:)
Szerdan mind a 4-en nagyon komasak voltunk, de valahogy kihuztuk a napot.
A Sudden Death nagyon nagy, en mar majdnem minden nap cseppentek egyet,de csak okosan!
Udv. a csajoknak!
Most amugy epp Miamiban van az 1000-res tenisztorna, szoval lehet jovore megyek majd ki!
De a 2 ev lehet meg realisabb:)
Köszi Csabi a képeket. Ezek szerint a Loki mez is kijutott Amerikába :)
Laci, Mikor a Q-n beszéltük az egész hihetetlennek látszott, hát még az, hogy a társaságból lesz aki meglátogat. Kívánjuk, hogy elérd a céljaid!
Lacás, a Lokos sztorit nem fogom elmondani, ne aggódj, bár tegnap már ki akarták szedni belőlem, de csak annyit árultam el, hogy csúnyán néztél ki pár liter pia után :)
Az 1000-res tornára mindenképp nézz el szerintem. Mondjuk egy jó kis 6 órás Nadal-Federerre :)
Balu, amúgy meglepődtem, hogy a fiatalabbak között sokan szeretik a soccert, a repülőn is két csatornán is az ment, egy olasz meg egy angol bajnokit adtak.
A foci valoban kezd egyre nepszerubbe valni!Hisz mar olyan bajnokok is erkeznek, mint Thierry Henry:)
Csabi, a palinkaval tobb embernek is nagy boldogsagot okoztal.A Vilmosrol nem is beszelve. Es tenyleg az a jo, ha ilyen piakat iszik az ember, hogy se fejfajas, se hasfajas,hisz minosegi!Koszonjuk szepen!
Akkora reklámot csináltatok ennek a Lokos sztorinak hogy most már nagyor érdekel.
Ugye Csabi elmondod? Laci úgysem tud hazajönni megtorolni. :-D
Szombat 15:00 Campus foci, ha nem esik az eső.
1. Pitti
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Nem akarok ellen programot szervezni Pistinek de szombaton 15:00kor Loki meccs lesz.
Húsvétra nem akartam tenni de ha nem probléma akkor lehet vasárnap is.
vagy inkább hétfőn? :)
vagy inkább hétfőn? :)
Halihó!
Ha van pár percetek (kb. 8 :P), akkor húgom dolgozatához segíthetnétek az alábbi kérdőív kitöltésében:
https://qtrial.qualtrics.com/SE/?SID=SV_3JdJO2SSepkbslC
Köszi szépen
Pisti: ezek szerint már jó a lábad?
Lacás: egészségetekre!
Nekem a vasárnap probléma a hétfő nem.
A hétfő nekem is jó lehet
De jövő hétre Jánosnak ígértünk egy focit, úgy készüljetek:)
Tsutsu, kb. már 1 hete hívogatlak folyamatosan, de soha nem veszed fel. Elhagytad a telefonod?
Este írok facebookon + e-mailt.
csak nem Lego ügyben?
felismeritek ki van a képen? nyilván igen
http://www.haon.hu/hajdu-biharban-meg-nem-buntettek-a-dohanyzasert/1949093
Elvileg nyílt egy LEGO bolt a Stop Shopban.
Hetfű 15:00 Campus foci, ha nem esik az eső.
1. Pitti
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Bocs Zoli, láttam hogy kaptam több hívást, csak vagy megbeszéltem, vagy épp biciklin ültem..és este 8 után nem akartam visszahívni, mert nem tudtam ki az. Most már felveszem :)
Nem lehet mondjuk 2-től vagy 4-től?
Hetfű 15:00 Campus foci, ha nem esik az eső.
1. Pitti
2. Tsutsu
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Nem akarok nagyon variálni, de legyen inkább 10.30. Ha du közepén van semmi, akkor már nehezebb berakni más programot. Reggel meg aki akar elmehet locsolkodni.
Hetfű 15:00 Campus foci, ha nem esik az eső.
1. Pitti
2. Tsutsu
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
tartom magam a délutáni időponthoz
Támogatom Pittit.
Szombaton Loki meccs utána meg sör?
Neztem a Barca-Milan meccset: hat az a masodik tizi kicsit velemenyes volt,tovabbra is nagyon partoljak a Barcat. De kar lenne tagadni, ok a legjobbak most, nagyon szepen fociznak.Nem tudom elkaphatja-e oket valaki.
Hermann sose felejtsd: egy sor nem sor.
Amugy igazabol a capaveszely miatt nem tanultam meg meg uszni!Allitolag eleg haraposak errefele::)
De valszeg nem olyan haraposak, mint Ausztraliaban! Ezt mar sose tudjuk meg Johny bacsi!:)
Sajnos nekem a foci túl korán van, így 99%, hogy nem fogok odaérni. Délután 5-től lenne jó kb., mert szerintem 4 után érünk majd vissza nagyszülőktől.
Nyes, akkor holnap majd hívlak Meszes miatt.
Ha pedig szombaton lesz sörözés a Loki meccs után, szóljatok.:)
Hetfő 15:00 Campus foci, ha nem esik az eső.
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Foci kilőve mennem kell Ladányba.
Nem baj mi azért játszunk egyet.
gratulálhatunk a srácoknak, hogy 2 év alatt egyszer sem sikerült megverni a Siófokot...
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Balázs
5. Klopasz
6. Popy Andris
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Köszi Tsutsu, már látom megelőztél :)
90%, hogy jó az időpont, addig úgy szervezem, hogy visszaérjünk unokatesóéktól Debrecenbe.
János, a Siófok megmutatta, hogy kell 1 helyzettel pontot rabolni. Sokkolt minket is a meccs+öngól.. Ráadásul veretlenül sem biztos, hogy bajnokok lehetünk. Tiszta Juventus :)
Pont a ket kedvenc csapatom:)
Hat igen, pont a lokipoloban vagyok, aztan itt cseszegetnek, hogy egy harmadosztalyu Siofok nem vagyunk kepesek megverni!
Mi a titka annak a csapatnak?? Lehet a toparti levego!
Peca majdnem megorult mikor a fonoke bejelentette, hogy most par hetig szombaton is kell menni dolgozni:)
En egesz sivesen megyek szombaton is,csak a heten legyen egy szabadnap!
Valaki megirna, hogy mikor lesznek a BL meccsek?? Tudom ki lehet deriteni konnyen amugy is, de azert megkoszonnem.
A kosarmeccsek egyre durvabbak amugy, a playoff kokemeny lesz. En az Oklahomanak szurkolok, fantasztikusan jatszanak!
Mondjuk Jamest a multkor majdnem letaroltak egy parszor:)
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Balázs
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Karpov
8. Gál Sanyi
9.
10.
11.
12.
Gál Sanyi megpróbál keríteni embert.
Peti te hogy állsz ez ügyben?
Fallon nem akar játszani?
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Balázs
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Karpov
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.
11.
12.
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Balázs
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Karpov
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
11.
12
Nekem nincs több ötletem, de 4+1-ben is jó lesz a foci
Nekem nincs több ötletem, de 4+1-ben is jó lesz a foci
Sajnos a családi program miatt továbbra sem 100%, hogy tudok jönni. Kellene még 1 ember. Nagyzé, Herr?
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Balázs
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Karpov
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
11.Ricsi
12.
Balázs én mennék de az asszony nem enged :(
Lacás április 17-18 és 24-25. a BL meccsek időpontja.
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Ricsi
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Karpov
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Ricsi
5. Klopasz
6. Popy Andris
7.
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
Attilát nem tudom ki írta be, mert nem is tudott a fociról, és úgy néz ki nem is jó neki!
1 EMBER mÉG KELL!!
Pisti, beszéltél Atival, vagy miért lett beírva? Úgy tudom, NagyZéé-t lehet meg lehet győzni, mert ő jött volna Balázs helyett.
Pisti, beszéltél Atival, vagy miért lett beírva? Úgy tudom, NagyZéé-t lehet meg lehet győzni, mert ő jött volna Balázs helyett.
A megmentőnk NAGYZÉ. Most beszéltem vele. Jön focizni!
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Ricsi
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Nagyzé
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Ricsi
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Loba
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
11. NagyZéé
Na akkor 11-en vagyunk kell még egy ember :-DDD
Na akkor így lesz végül:
1. Pitti
2. Tsutsu
3. Petya
4. Ricsi
5. Klopasz
6. Popy Andris
7. Loba
8. Gál Sanyi
9. Fallon
10.Gombkötő
srácok elég nyögvenyelősre sikeredett a főpróba :D
jövő héten mikor én is megyek focizni, akkor azért remélem gördülékenyebben megy majd a szervezés.
remélem maga a foci fain volt. tudtatok a sonkától mozogni?
Hát a színvonal is olyan volt mint a szervezés.
Sajnos sikerült belefutnom egy 3 meccses vereségbe így kérdés az ide aranylabda. Popy A. ebből kettő meccset szintén elkönyvelhet így ő se indította a legjobba a szezont.
A derekam állapotáról majd később.
Amúgy a hangulat jó volt, mindenki hozta a kötelezőt, úgy hogy nem volt tudod ki Peti, a hangulat jó is maradt.
Gombit a meccs után láthattuk hazafutni, amit azért ritkán látunk tőle.
Amit kihagytam azt rábízom a többiekre.
Szerintem is zsivány volt foci:) Nem színvonalas, de jó:) A Falonban már 1000 éve nem rúgtam gólt, de mostanában a haverfocin egyre inkább megy. Felvetettem Csabának, hogy elkezdhetnénk a góllövőket is írni, és az aranylabda mellett lenne aranycipős is:)
Aranylabda szempontjából: Én nyertes csapatból álltam át szinte önként, de ahelyett hogy segítettem volna új csapatomnak, inkább hoztam nekik egy 0-4-et:(:)
Gombeet hazafutni, te jo eg! Mi tortent azzal a fiuval?
Koszi Herr, egy Istenkiraly vagy!Latom te odafigyelsz a soraimra.Megnyugtatlak, hogy egyre tobb kosarat nezzek, hogy a toled tanultak melle uj elemeket is beepitsek jatekstilusomba!:)
Következő 7végén mikor legyen a foci?Szombaton 3-tól Paks-Loki. Én szombat 4-5-től vasárnap kora du-ig nem leszek itthon. Szombat délelőtt, vagy 1PM belefér? Vagy törődjek bele?:(:)
vasárnap du. sztem jó lehet.
nekem az egész hétvége jó, csak legyen foci :D
Srácok, csoda történt!! Tegnap este hívtak a frizbisek és kérdezik, hogy szombat de.-re tudunk-e összehozni egy csapatot, mert nem találjátok ki, de focizni akarnak velünk. Szóval Dzsonasz, a kérdésed pont aktuális.
Csak egy csapatot?Seemi bajom velük, de mi lenne ha inkább 2 csapat lenne, de nélkülük?:)
lehet még nem tudjátok, de mi meg leigazoltuk a frizbi csapat jeles játékosát, Fodor Petit. megkérdezem ma hogy komolyan gondolták-e ezt a focit :)
srácok, ahogy érzitek. legyen foci, ennyi a lényeg.
én benne vagyok abban is, hogy 3 csapat legyen, körmérkőzéssel
Ha jól emlékszem az eredeti kihívásban mi hívtuk ki őket frizbizni.
Én nem tok menni focizni, meg kell várnom míg meggyógyul a derekam.
Az achillesem viszont úgy néz ki okés :-D aminek nagyon örülök.
Peti, az mit jelent, hogy leigazoltatok Petit??Csaknem o is NI-os lett??
Ha talalkozol vele, mondd meg neki, hogy udvozlom es sok sikert!!
szia Laci. nem hogy NI-os lett, hanem planner, ráadásul itt ül mögöttem és én fogom betanítani. rendes srácnak tűnik.
Peti, amugy egy felvetesedre meg nem valaszoltam. Nagyon hianyoztok es a mai napig aldom a sorsot, hogy ilyen barataim lehetnek!!!
De neha az onmegvalositas celjabol mas iranyba kell elindulni.
Mindenesetre varom nagyon, hogy ujra talalkozzak veletek! Ez nem tudom, hogy mikor lesz, de meg saccolni se tudok, de a lenyeg, hogy lesz!
Ja, amugy ertekeljetek legy szives, hogy jozanul vagyok ilyen szentimentalis, mert altalaban reszegen irok ilyen sorokat. Vagy legalabbis egy kicsit becsiccsentve:)
Laci ne mondd már hogy nem vagy józan hajnali 3:41-kor :)))
Fodor Peti azt mondta hogy nem lesz foci mert Popi azt mondta neki hogy nem tudunk kiállni. Ez tényleg így van???
Popy :DDDD
Gondolom, mert azt beszéltük, hogy gymás között focizunk.
No,
Szombat, 10.30 Foci?
1. Tsutsu
Vasárnap 16.00 Foci?
1. Tsutsu?
Amelyik dátumnál lesz több ember:
Szombat, 10.30 Foci?
1. Tsutsu
2. Tibi
Vasárnap 16.00 Foci?
1. Tsutsu?
2. Fallon
3. V.Ádám
Szombat, 10.30 Foci?
1. Tsutsu
2. Tibi
3. Petya
Vasárnap 16.00 Foci?
1. Tsutsu?
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
most látom hogy ez vasárnap DU. nem szombat :)))
Vasárnap 16.00 Foci?
1. Tsutsu?
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
most látom hogy ez vasárnap DU. nem szombat :)))
na akkor összefoglalom
Szombat, 10.30 Foci?
1. Tsutsu
2. Tibi
3. Petya
Vasárnap 16.00 Foci?
1. Tsutsu?
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
megpróbálom egyszer elküldeni
Szombat, 10.30 Foci?
1. Tsutsu
2. Tibi
3. Petya
4. Dzson
Vasárnap 16.00 Foci?
1. Tsutsu?
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
Szombat, 10.30 Foci?
1. Tsutsu
2. Tibi
3. Petya
4. Dzson
Vasárnap 16.00 Foci?
1. PopyA
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Tsutsu?
Vasárnap 16.00 Foci?
1. PopyA
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Balázs
8. Klopasz
9.
10.
11.Tibi?/Gombi?
12.Tsutsu?
akkor vasárnap lesz, reméljük nem esik az eső
A koponyeg.hu szerint 11 napig minden nap fog esni Debrecenben. Szerintem játsszunk, ha esik, akkor is. (az íreket sem zavarja:)
Egy manapság felkapott dal "magyarul":)
http://www.youtube.com/watch?v=Vpukm9hZbbc
Tényleg beszéltem Fogyival és mondtam, hogy egy-két embert leszámítva senki nem reagált, így érdeklődés hiányában elmarad a foci. Megbeszéltük, hogy 2 hét múlva megint próbálkozik, megint lehet menni focizni a DEAC-ra szombat de. aki szeretne.
Vasárnap 16.00 Foci?
1. PopyA
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Balázs
8. Klopasz
9.
10.
11.
12.
Nem leszek Db-ben és netközelben, szedjetek már össze még két pár embert. Sztem 2-t lehet, mert 3unk közül biztos lesz aki nem jön.
Tibi?Gombi?Tsutsu?
Uuuuu tenyleg, a koponyeg, annak mindig higyjetek!
Itt a koponyeg azt mondja, hogy jon a felmelegedes!
Szia Peti!Valoban jofej a gyerek, vigyazz ra, nehogy elkallodjon!
Ezt nevezem gyors szervezésnek.
Vasárnap nem jó. :(
Vasárnap 16.00 Foci?
1. PopyA
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.
11.
12.
Popy, te ki voltál Andris vagy Laci?
Én még mindig kérdőjeles vagyok, ezért nem írtam be magamat. Még kellene 2 ember legalább.
Vasárnap 16.00 Foci?
1. PopyA
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.PopyL
11.
12.
Mégis jó a vasárnap. :)
Jelmagyarázat:
Popy = PopyLaci
Popya = magától értetődik... :)
Vasárnap 16.00 Foci?
1. PopyA
2. Fallon
3. V.Ádám
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.PopyL
11. Hermann
12.
1. PopyA
2. Fallon
3. NHA
4. Petya
5. János
6. Ricsi
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.PopyL
11. Hermann
12.Varek
Rossz hír Ricsi mégsem tud jönni.
1. PopyA
2. Fallon
3. NHA
4. Petya
5. János
6. Varek
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.PopyL
11. Hermann
12.
1. PopyA
2. Fallon
3. NHA
4. Petya
5. János
6. Varek
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.PopyL
11. Hermann
12.Tsutsu
1. PopyA
2. Fallon
3. NHA
4. Petya
5. János
6. Varek
7. Balázs
8. Klopasz
9. Tibi
10.PopyL
11. Hermann
12.Tsutsu
13.Pitti
Ki jön velem foci után a thermálba?
Én mindenképpen megyek.
ha nem kéne visszamenni... :(
Srácok!
Megyünk akkor akupadöntőre?
Szervezek buszt, csak szedjük össze ki jön!
Május 1 Kupadöntő
1. Frank Klopas
2. NI Fallon
3.
FC Bayern!
Egesz jo volt a meccs!Tenyleg Munchenben lesz a donto? Mindegy ki, csak valaki verje meg a Barcat!
Bar ez valszeg nem fog bekovetkezni..
Május 1 Kupadöntő
1. Frank Klopas
2. NI Fallon
3. Petyó
Anyósoméknak szóljak? Megint olyan k drága lesz mint a múltkori? :)
Idén még nyerjék meg, ez a csapat begérdemli a duplázást.
Dzsoni bácsi pont most nem jössz haza mikor East 17 koncert lesz szombaton a Loviban?!
Amúgy nyerjen a Bayern ez a csapat megérdemli, hogy először nyerjen BL-t hazai pályán. :)
Kupadöntő necces mert előző este legénybúcsúba megyek, Klopas ha majd több részletet tudsz akkor mondanék többet. Tudtommal Tsutsu meg Balázs bukó.
Igen, nekem szinte biztos bukó.
Én a Bayern győzelme esetén sem fogok bánkódni.
Könnyű helyzetben vagyok: 2 kedvenc csapatom játszik - 2 olyan csapat ellen akiket kimondottan nem szeretek. Már várom a visszavágókat:)
szombaton munkanap. egyéként szerintem nem a teljes East 17 fog fellépni, vagy igen? talán pesten is lesz, de nem nagyon érdekel, szerintem tátika lesz, berakhatom a cd-t is :)
kupadöntőre szerintem megyek veletek, ha nem lesz sokkal drágább mint ha ingyen mennék vonattal :)
tudom sokan elutaznak a hosszú hétvégén, de aki nem azokkal összehozhatnánk vmi programot!
nincs még lefutva sajnos a RM-FCB párharc, de azért remélem bejut a döntőbe a Bayern ahol semmi esély nicns a másik FCB ellen.
A blogon csak én szurkolok a Chelseanek a Barca ellen?
Csak te..meg Peti:) (Önös érdek miatt szurkolsz nekik, azaz a Bayernnek inkább a Chelasea szeretnéd?:))
Nem feltétlenül. Nálam a sorrend az európai kupákban Bayern>német>angol>többiek.
Sajna szombat munkanap, a focira nem tudok menni, bár legutóbbi gyatra teljesítményem után nem is igen kívánkozok... :)
Pitti: Igen, dolgozik nálunk az a munkagép, már többször voltam kint megnézni, nagyon király, kicsit olyan mint a transformers-ben a gépszörnyek, várom mikor alakul át...
Popy: micsoda munkagép? Fényképezd le, hagy lássuk mi is a Transformerst!
Azért nem tudok több részletet egyelőre, mert nemtom, hogy 3an leszünk, vagy 13-an! A sárgabuszt foglalnám. Tudjuk, hogy nem ócsó, de legalább nem kell várni senkire, magunk vagyunk a magunk bunkóságában!
Herr, a Loki hol marad a kupasorrendből?
Annyira egyértelműen áll a többiek fölött, hogy nem éreztem szükségét jelezni! :D
Szoldzsör Norbi Máltán tengeti napjait egy darabig:
http://kn.enso.hu/blog/
Boldog névnapot Andreának!
Bár biztosan sokan mennek vhova a hosszú hétvégén, ahogy Janibácsi is megmondta, de arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy Vekeri-tavi piknikelést közösen. Szombatra vagy vasárnapra gondoltam, elvileg jó időt mondanak. Akár ki is lehetne tekerni keróval közösen, kint meg lehetne egy sütést csinálni.
Szóval kinek lenne ehhez kedve?
Tegnap Marcelot igazán kiállíthatták volna. Elég alattomos volt. Erről jut eszembe, szerintetek nem hasonlít iszonyat Jörgre? :P
Hajrá Barca!!! ;)
(Lacás meg Peti pedig csak simán antidivatbarca szurkoló)
Én ezt már régen írni akartam: a brazil Jörg:)
nekem semmi bajom a Barcával, de a Chelsea a második számú kedvenc csapatom EU-ban a Bayern után - kár hogy vannak visszavágók :)
Srácok itt van Ted egy pár napra. mit szólnátok pénteken egy lájtos sörözéshez mondjuk a Vencelben?
Csabinnyó és Peti ötletét is maximálisan támogatom.
Bár a Vekeriről haza bicajozni besörözve nem túl szerencsés gondolat. Nagyerdő nem jó?
Nem vagy összeveszve Teddel Peti?
kibékültünk. bocsánatot kért, én meg elfogadtam. kérdezett amúgy felőled Pisti, úgyhogy neked jönnöd kell :)
és felőlem kérdezett-e? csak hogy menjek-e?
Herr: részemről lehetne a nagyerdő ism csak ott kevésbé lehet majálisozni, hanem inkább csak sütni egyet. De ha ilyen nagy az érdeklődés, akkor lehet hogy ki is hagyhatjuk :)
A tegnapi meccshez kapcsolódóan: Busquetsnek azért még van mit tanulni Drogbától... Tudom, hogy a Chelseanek ez volt az egyetlen esélye, hogy bekkel ezerrel, de ez akkor is szörnyű, hogy egy BL elődöntőben ilyen színvonaltalan antifoci legyen...
Hát igen, a Bayern azért többet mutatott a Madrid ellen, mint a Chelsea..
a bayern megérdemelten nyert szerintem
a szmbati el classicó felvezetése:
http://sport365.hu/csajok,galeria-bombanok-el-clasicoja-amiben-veri-a-real-a-barcat,17555
Nem akarok Csabi ellen kampányolni, de vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Utána thermál?
1.Pitti
Nem akarok Csabi ellen kampányolni, de vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Csabikám téged azért nem is kérdezett, mert egyértelmű volt hogy ott leszel :)
Sztem Mátyus a jövő hétvégéről beszélt.
Szerintem is. Akkor éppen Pécsen leszünk. Most hétvégén viszont itthon, de nem tudok menni, mert úgy meghúzódtam, hogy lépni sem tudok. Viszont Fallon játékra jelentkezik.
Nem akarok Csabi ellen kampányolni, de vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.Fallon
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Nekem nem jó :'(
20:00 Vencel
Ki az a Fallon????
A Chelsea-Barcan szakadtunk egy parszor a rohogestol.
Majd megorultem mikor Puyol mutatta a fajos csuklojat, aztan Terry jol megnyomkodta.Alattomos volt, de nagyon vicces.
Raul Meireles feje meg olyan volt, mint aki otthagyta a fodraszt, raadasul esoben meg brutalisabb volt.
Nekem is volt mar gaz frizum, de ez nagyon kemey volt.
Csakhogy egy kis foci is legyen:Iniesta labdajat Alexisnek felfoghatatlannak tartom, ilyenek miatt erdemes nezni a focit.
A Chelsea csoda, hogy nyert,de remelem eleg a tovabbjutashoz!:)
Jo hetveget, most lazitok boven, kemeny volt a het!
No comment: http://sportszelep.nso.hu/sportszelep/drogba-hat-es-fel-percet-toltott-a-fuvon-fekve-a-barca-ellen-2126797
Pörögjön a foci szervezés.
Köszi, P.CS., most legalább megint van "egy kézzel fogható bizonyítékom/okom arra, hogy miért nem szeretem Drogbát és a Chelsea-t.
Vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.Fallon
5.Lucski Tibi
6.Farkas Tamás
7.
8.
9.
10.
11.
12.
A fentiek alapján kell még legalább 4 ember, de az is lehet hogy 5 mert kiújúlt a hátfályásom egy rossz mozdulat következtében és nem tudom holnapra milyen állapotban lesz.
Vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.Fallon
5.Lucski Tibi
6.Farkas Tamás
7.Radnai B.
8.Preki
9.
10.
11.
12.
Vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.Fallon
5.Lucski Tibi
6.Farkas Tamás
7.Radnai B.
8.Preki
9.Ricsi
10.
11.
12.
Ne viccceljetek mar,Drogba teljesen jo!Ha bantjak, akkor persze, hogy a fuvon fekszik:)
Jo meccsnezest skacok!Meg jo, hogy van olyan csatornank, ami minden jo meccset kozvetit! Egyre nepszerubb itt is a foci!
Pet, udv Tednek!Mondd meg neki, hogy probaljon megbocsatani, amiert itt vagyok az orszagaban:)
Amugy orulok, hogy kibekultetek, kar lett volna azert a baratsagert!
Sracok, nem fogjatok elhinni ki hivott kb 10 perce telefonon!
Hat Diego, annyira jo volt vele dumalni!
El is felejtettem, hogy megvan neki a szamom, hat ez nagy volt!!!
Amugy a Real meccs is nagy volt, szerintem reg volt ilyen szinvonalas a Classico!Csak azt nem ertettem, hogy miert csatar nelkul kezdett a Barca..
Vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.Fallon
5.Lucski Tibi
6.Farkas Tamás
7.Radnai B.
8.Preki
9.Ricsi
10.Varga Ádám
11.
12.
Egy ember még kell ha kiesnék a sorból.
Vasárnap 16:00Krampusz buddy foci?
1.Pitti
2.Gombi
3.Petya
4.Fallon
5.Lucski Tibi
6.Farkas Tamás
7.Radnai B.
8.Csöszi
9.Ricsi
10.Varga Ádám
11.
12.
Preki lemondta. Helyette beszerveztem Csöszit.
De diszkózni el tudott menni.
http://kiajobb.blog.nepsport.hu/archives/2012/04/21/Tiz_eves_Tomislav_Piplica_legendas_ongolja/
skaccok nagyon jó volt ez a vasárnapi foci! :)
Akkor kész szerencse, hogy kihagytam.:( Remélem a következőre felépülök: Most nem leszek, utána viszont Vasárnap jó lesz:)(Szombaton dolgozok - munkanap áthelyezés)
nálatok nem a mostani szombat volt a munkanap?
most hétvégén lesz vki? akkor lesz sütés, vagy foci, vagy vmi esti program?
ki lesz Debrecenben?
Én Debrecenben leszek. :-)
Nálunk pénzügyön volt csak csere, mert máj. 4-én lesz mit csinálnunk.
Én nem leszek, de ezt már írtam.
mi Andival Zánkán leszünk, de 1-jén már itthon vagyunk. meccset hol nézzük - most már biztos hogy nem megyünk kupadöntőre, ugye?
Mi itthon leszünk. Sztem nem megyünk kupadöntőre.
én megyek, meg úgy tudom PCS is jön, bár nekünk egyszerűbb, főleg, hogy kedden úgyis visszajöttem volna.
Szombaton vmi? diósgyőr meccs nézés aztán vmi?
Pitti szerinted van esély egy focira, így hogy Tsutsu nem lesz, vagy meg se próbáljuk?
kéne lassan egy új bejegyzés, hogy ne kelljen annyit gurulni :)
pussz
Holnap Bayern meccsnézés valahol? Ötlet?
Tsutsu most sem játszott úgyhogy feltétlen van esély hétvégi focira.
A kérdés hogy mennyire vándorolnak el emberek kirándulni úgy mint Petiék.
Petke: Ha vagyunk 1 kocsinyian a kupadöntőre, én még mindig elmennék!
srácok ez fantasztikus meccs volt! sajnálok minden Barca szurkolót - ettől még a Barca a világ legjobb csapata, de ez a Chelsea eszméletlen volt!
Pisti boldog születésnapot.
A foci legyen már 1-jén akkor már itthon leszek. (vagy legyen akkor IS)
Csabi ha vezetsz én megyek. :)
durva lenne ha holnap a Bayern nyerne és a két kedvenc csapatom jutna a döntőbe :)
A Barca most saját iskolájába bukott bele. Nem értem miért van utasításba adva, hogy csak ziccerben lehet kapura lőni. Próbálták 10 ember közé préselni a labdát és meglepő módon nem ment. A 2. félidőben 3 átlövés volt és mindegyik veszélyes volt. Ezt kellett volna végig csinálni - vagy legalábbis sokkal többször. Most nem is haragudhatok a Chelasea-re (pedig szeretnék), mert minden csapat bekkelt volna 10 emberrel, de miért nem lőttek többet kapura távolról...Nem értem, és szerintem nem is fogom megérteni.
Vagy a Madrid jutna be és két kedvenc csapatom közül mindegyik kiesne az elődöntőben..
Ez a futball unnepe volt sracok, nincs mese! Ezen a meccsen volt minden,Ramires golja egy alom volt!
Es vegre az a csapat ment tovabb, akinek szurkoltam!
Itt a fele tarsasag a Barcanak, fele a Chelsea-nek szurkolt szoval volt uvoltes rendesen!
Ja igen, boldog szuletesnapot Pisti!
Es teljesitsetek Andi ohajat, mar en is unom, a hulye pofam a kepeken:)
http://nepstadion.blog.nepsport.hu/archives/2012/04/23/Futballkultur_-_Mario_es_Pepe_kozos_filmjei/
Csabi ha vezetsz én is elmegyek.
akkor ma hol nézzük a meccset?
Köszi a köszöntéseket itt is.
Én nem néztem sajna a meccset hanem fociztam, amit kicsit megbántam mert megint úgy mozgok mint egy öregember.
Bár kellőképp jól sikerült zárni a napot mert fantasztikusan játszottam lőttem vagy 4 gólt és adtam vagy 3 gólpasszt az összesen 10 rúgott gólból. :D
Pisti téged aztán megtanítanak a self-management rögös dolgaira ott a Tigáz-nál :)
isten éltessen Pitta! szombaton megünnepeljük?
Boldogat Pisti!
Hétvégén lehetne valami, és nem csak alkoholra gondolok, hanem focira is. A kupadöntő nálam is esélyes.
Köszönöm! Ja mehetünk ünnepelni szombaton.
Foci lehet de nem tudom mi lehetne az ideális időpont.
Ki marad itthon 1-én? Meccsnézés valahol? Addigra hazaérek.
CSak meg kellett volna raknom azt, hogy a Chelsea és a Bayern is tovább jut, bár igaz én azt jósoltam mindkettő csapat vereséggel jut tovább - ezt Torres elrontotta. Máj.19. - kellene valahová helyet foglalni.
Csak ne a Vencelbe menjetek, mert ott tavaly se nagyon neztuk a meccset, inkabb iszogattunk:)
Akkor volt az elso bucsubulim, te jo eg, mar lassan 1 eve kint vagyok.
Hogy repul az ido...
hát igen Laci, jó társaságban repül az idő :)
juhhéééé!
nagyon nagy meccs volt, ti hogy látjátok? igazi kupameccs annak minden drámájával. Szerintem ezt a Bayernt már egész sokan szeretik nem úgy mint az ezredfordulósat. elég szánalmas amit Sallói nyomat, hogy azért estek ki a spanyolok, mert rossz a bajnokság kiírása. kb. minden meccs kivéve Madrid Barcelona egy fieszta nekik nem szakadnak meg ezeken. nincs még egy bajnokság az elitben, ahol ennyire el lenne szakadva egymástól az él és a többi. a sima meccseken simán rotálhatnának, ha nem tudják hogy kell hívják fel Hitzfeldet :)))
Tényleg nagyon nagy meccs volt! És szerintem a két meccs alapján megérdemelten jutott tovább a Bayern az egyetlen negatívum a 3 eltiltás bár ez a Chelseanél is megvan.
Dzsonasz a spanyolos megállapításoddal is teljesen egyetértek.
Az pedig már csak hab a tortán hogy nem lesz El Clasico a Bl-döntőben ez a nem spanyol futball nagy győzelme.
Srácok ti kicsit elfogultak vagytok azért a német bajnokság iránt, nem? :)
Az tény, hogy a barca és a real kiemelkedik, de azért nézzük már meg, hogy hány német/spanyol csapat van a bl-ben el-ben...
Egyébként jobb meccs volt, mint a chelsea, amit mondjuk előre lehetett tudni. Azok a nyamvadt angolok a görögöket juttatták eszembe. Sajnálom, hogy végigszenvedtem az oda és visszavágót. Örülhetnek, hogy azt az aljas köcsögöt kiállították, mert most így hivatkozhatnak arra, hogy 10 emberrel játszottak és kénytelenek voltak védekezni. A barcások meg edzésen néha a cicázás helyett a távoli lövésekre is gyúrhatnának. A chelsea nem érdemelt győzelmet, de a Bayern igen. Mourinho meg példát vehetne Guardiolától, hogy hogyan kell elköszönni egy fair vereség után...
Remélem a döntőben megpróbálnak focizni az angolok és nem antifoci és színjátszás lesz.
Miért is vagyunk elfogultak? Sztem amit János írt az elég egyértelmű a Real és Barca fényévekkel van a többiek előtt. Az én El Classico-s megjegyzésem meg annak szólt hogy a fél világ csorgatta a nyálát a sorsolás után hogy "álom döntő" lehet hol ott az elmúlt jó pár El Classico nem szólt másról mint a színjátékról meg rugdosásról (a hétvégit nem láttam állítólag az jó volt).
És remélem az EL-ben Sporting bejut a döntőbe, hogy ott se legyen házi döntő.
az a jó a fociban hogy nem mindig a legjobb győz :)
Örülök, hogy más is hiányolta a távoli lövésket. A Bayern meccs jóval felülmúlta a Barca meccset: Azon a meccsn két csapat akart focizni, és a Bayern bebizonyította, hogy focival is meglehet verni a Madrid-Barca párost, nem csak bekkeléssel. Tényleg jó meccs volt.
én meg csak arra utaltam, hogy a bl-ben és el-ben a legjobb 8-ból 5 spanyol csapat, és csak 1 német, ami alapján azért azt is mondhattátok volna, hogy a bayernnek is fiesta a hazai bajnokság...
akkor hosszú hétvégén senki sem akar piknikezni? nekünk szombatot leszámítva bármelyik nap jó
én bennevagyok a piknikben.
én nem vitattam, hogy jobb a spanyol bajnokság mint a német, viszont nem annyira brusztolós, plusz hogy a barca madrid még ezeknél is annyival jobb, hogy simán rotálhatna, és akkor nem fáradnak el szegény romáldóék
Vasárnap 16:00 Foci Campus
1. Klopas
2. Lucski Tibi
3. Hermann
Vasárnappal bezárólag 30%-os kedvezménnyel lehet venni cipőt az intersportban.
Szerintem nézzen ki az aki focicipőt szeretne venni.
Vasárnap 16:00 Foci Campus
1. Klopas
2. Lucski Tibi
3. Hermann
4. Dzson
Dzsoni ez a foci elég halottnak tűnik. Legalább tegnap a roncs jó volt?
Sajnos en nem lattam a Real-Bayern-t, mert egy kodolt csatorna adta...
Atementunk egy par barba, de azoknal is ugyanaz a csomag volt, le akartuk tolteni, de meg tul nagy meretben volt fent, igy vegul megneztunk egy osszefoglalot.Jo meccsnek tunt, orulok, hogy a Bayern ment tovabb.
A hazai palya miatt a Bayern az eselyesebb, mindket csapatot birom, de az eselyek miatt inkabb a Chelsea-nek szurkolok.
Most hetvegen unnepeljuk Peca szulinapjat, mar elore felek:)
Egy szendvicssutot veszek szerintem, na meg egy jo kis csokitortat.:) A szomszed no mondta nekem, hogy szerencses alkat vagyok, mert o mar gurulna annnyi edessegtol, amennyit en eszek:)
Petya inkabb arra fognam az ido gyors mulasat, hogy vannak tortenesek, ami otthon nem volt annyira jellemzo.
Egy kicsit rutinszeruve valt az eletem, ezert is jo, hogy kijottem egy darabig!
Azt ugye mindenki sejti, hogy Meszes július 12-15-én lesz (ez volt a legtöbb embernek jó.)
Megjegyzés küldése