2012. október 7., vasárnap

A bolygó hollandi vs a repülő hollandi avagy a Flying "Hungarianman"

A címben szereplő félrefordítás kérdése persze azért került a bejegyzés címébe, mert köztudottan imádok repülni, mégis sikerült 4x fel és leszállnom két héten belül.  (kimondottan örülök annak, hogy a fel és leszállások száma megegyezik).

Dublin

Bármilyen nehéz volt megemészteni, belátom van benne logika, hogy első NI-os kiküldetésem célja nem városnézés és fényképezés volt, hanem maga a munka, így 2,5 nap alatt 2 napig dolgoztam, illetve céges vacsorán vettem részt. Ennek fényében a fényképek száma nem üti meg az elvárt - normális bejegyzéshez elegendő- szintet:

A fenti okból kerül fel az ágyam is - amit én legalább 4 személyesnek gondolok - de persze csak a laptopommal osztottam meg:


Péntek esti céges vacsi egy pubban (némileg zavaró a hús, mert ugye az írek krumplit krumplival esznek)


Úgy tudom számtalan neve van, de talán a leggyakrabban a Needle-t hallottam:



Legközelebb kérni fogok +1 napot, de most a közeli nyaralás miatt ezt nem nagyon tehettem meg. A Carroll's-ba azért sikerült beszerezni pár kiváló pólót, kulcstartót és egyebet:)


Törökország

Dublin után 3 nappal indultunk Törökországi nyaralásunkra:

Hajókázás Antalya-ban nagy örömömre Davy Jones hajójával:)


Török bazár este:


Demre - római színház


Újabb stadion a gyűjteményben: a Perge-i aréna majdnem a magyarországi stadionok (5-10 évvel ezelőtti) szintjén:


Perge-i ókori város főutcáján:

Volt idő egy kis idő a művelődésre: Aspendos-i színház


bár aznap nem volt előadás (azért így sem volt rossz:))


Fehérnek tűnök, de itt még az is voltam..később szerintem barnák lettünk, Peti szerint nem:) (Kivételesen nem égettem le a bőrömet, kentük magunkat ezerrel)


30m mély "medencében" még nem úsztam (hajókázás közben álltunk meg egy kis úszásra a kellemesen sós vízben)


némi kontraszt: a két kép ugyanarról a pontról készült, csak egyik a szálloda sor felé, a másik pedig az ellentétes irányba



Bocsi a sok scroll-ozásért:)


126 megjegyzés:

Pitti írta...

Sztem a fel és leszállások száma mindig ugyanannyi lesz, csak az a nem mindegy, hogy hány db-ban száll fel a gép és mennyiben jön le. Ha ez a feltétel teljesült akkor a túlélés következő feltétele, hogy a gép hozzávetőlegesen ugyanolyan gyorsan közeledjen a földhöz leszálláskor, mint ahogy távolodott felszálláskor. Fontos tényező továbbá, hogy mindkét esetben a futómű kiengedett állapotban legyen és a manővereket lehetőleg a repülőgépek számára kialakított repterek aszfaltcsíkjain hajtsák végre.

Kellemes repülést! :)

Tsutsu írta...

Neked azért nem egyszerű megfelelni - mennyi feltétel:) De jogos:)

Hermann írta...

Jó lehetett! Az ucsó kép a legkirályabb!

Petya írta...

én úgy emlékszem a Dublini "tűt" Spire-nek hívják, de majd Radnai Úr kijavít. jó kis képek, Tik is meg Jánosék is jól megjártátok a világot idén.

Petya írta...

a pergei aréna meg nagyon hasonlít a Nagyerdei Stadion mostani állapotára. :)

Tsutsu írta...

Igen, igen a Spire volt a másik gyakori elnevezése.

Az a kép kimondottan a blog olvasóinak készült:)

Lacás írta...

Semmi gond Tsutsu, az ilyen esetekben szerintem Petya is szivesen scrollozik:)
Janoshoz hasonloan nagyon jo kepeket raktal fel!!Kulon orom, hogy ennyit utazgatsz mostanaban, igy az elmaradt Erasmust is boven bepotolod!
Udv Reninek!

Ja meg annyit kerdeznek, hogy Malajziaba mikor mesz??

Lacás írta...

Semmi gond Tsutsu, az ilyen esetekben szerintem Petya is szivesen scrollozik:)
Janoshoz hasonloan nagyon jo kepeket raktal fel!!Kulon orom, hogy ennyit utazgatsz mostanaban, igy az elmaradt Erasmust is boven bepotolod!
Udv Reninek!

Ja meg annyit kerdeznek, hogy Malajziaba mikor mesz??

csabinnyó írta...

Csucs: Igazán megkérhettetek volna turistákat is, hogy fotózzanak titeket :) Egyébként biztos szuper nyaralás volt, szép helyen jártatok.

MLaci: te miért küldöd mindig duplán a kommentjeid? Hogy annyit kelljen scrollozni? :) Amúgy a volt munkatársam Sanyi ismét ott van Ormond Beachen, majd megtehetnéd, hogy felhívod, biztos szívesen elmegy veletek kicsit kikapcsolódni. Sőt, a cég fizeti neki a tankolást, szóval még az is lehet, hogy ingyen elmehetsz vele szétnézni a környéken :P

Lacás írta...

Majd Kriszt megkerem, hogy hivja, mert nekem nincs meg a szama.
Jofejnek tunt, de legkozelebb azert 1 sort megihatna velunk.Nem lehet mindig a kocsira fogni az ilyeneket:)

Lacás írta...

Majd Kriszt megkerem, hogy hivja, mert nekem nincs meg a szama.
Jofejnek tunt, de legkozelebb azert 1 sort megihatna velunk.Nem lehet mindig a kocsira fogni az ilyeneket:)

Petya írta...

pörög a blog ezerrel srácok :)

Petya írta...

ja Laci! vasárnap este hívj fel mert Jörggel szüleimnél leszek, és akkor tudnál vele is beszélni. olyan 7-8 magyar idő szerint. Ok?

Hermann írta...

Már mindenki a válogatott meccsre koncentrál.

Tsutsu írta...

Nagyon jók vagyunk

Tsutsu írta...

Felpörgettem a blogot a bejegyzésemmel..:(

Nekem alacsonyak az elvárásaim a válogatottal szemben: mindegy hogy hogyan - milyen játékkal - de érjük el legalább azt a helyezést amelyik kalapból húztak.a többi ráadás. Ez eddig megvolt!:)

Hermann írta...

Tsutsu teljesen egyetértek!

Lacás írta...

Mindenkeppen Petya!Akkor 7kor csorgok!Jorgnek, hogy megy a magyar?
A komoly dolgokat majd angolul beszeljuk,mert a nemetem meg gyengenek sem nevezheto:)

Tegnap ebedszunetben a kertes parkoloban epp anyat hivom szulinapja alkalmabol, amikor a masik shopmanager probalt beparkolni,aztan ugy nekiment a fanak, hogy csak neztem.Volt benne gondolom egy par froccs,valami mas pia, mindenesetre en nagyon rohogtem.Anya meg is jegyezte, hogy kezdek megkomolyodni Amerikaban:)

MCsabi,Sanyi hogy focizik? Vagy szeret focizni? Csak azert kerdezem, mert holnap megyunk focizni a partra. egyik heten foci, masik heten kosar van mar vagy 2 honapja.Legalabbis probalom ugy szervezni, hogy mindenkinek jo legyen!

Lacás írta...

Mindenkeppen Petya!Akkor 7kor csorgok!Jorgnek, hogy megy a magyar?
A komoly dolgokat majd angolul beszeljuk,mert a nemetem meg gyengenek sem nevezheto:)

Tegnap ebedszunetben a kertes parkoloban epp anyat hivom szulinapja alkalmabol, amikor a masik shopmanager probalt beparkolni,aztan ugy nekiment a fanak, hogy csak neztem.Volt benne gondolom egy par froccs,valami mas pia, mindenesetre en nagyon rohogtem.Anya meg is jegyezte, hogy kezdek megkomolyodni Amerikaban:)

MCsabi,Sanyi hogy focizik? Vagy szeret focizni? Csak azert kerdezem, mert holnap megyunk focizni a partra. egyik heten foci, masik heten kosar van mar vagy 2 honapja.Legalabbis probalom ugy szervezni, hogy mindenkinek jo legyen!

Popy írta...

Jó lett a bejegyzést Tsutsu! Nem gond a scrollozás. :)

csabinnyó írta...

nem fociztam még vele, de rákérdezhetsz :)

ez a válogatott meccs is szörnyű volt, bár be kell valljam, hogy ezért félig meddig a többit néztem inkább

Tsutsu írta...

Közvélemény kutatás: A hosszú hétvégén ki lesz itthon? Mikorra szervezzem a műfüves focit?

Hermann írta...

Én csak 23án azaz kedden érnék rá a focira.

Tsutsu írta...

Elmaradt válaszok:

Csabinak: Vannak olyan képek is amiket mások csináltak, de azok nem sikerültek olyan jól, mint azok amiket én csináltam:)

Laci: Malaysia egyelőre csúszik, de nem a gyárindítás, hanem az utazás. Idén biztos nem megyek, talán jövőre..vagy esetleg jövőre Austinba?

Megnéztük a Prometheus-t..nem tudom pontosan mire, de kicsit másra számítottam..talán túl sokat vártam. (Időben és tartalomban)

Pitti írta...

nekem bármikor jó a foci

Tsutsu írta...

Nézitek a Ligakupát, láttátok ki volt a csapatkapitány???

Hermann írta...

A feltételezés is sértő hogy nézek Liga kupát!

Frank Klopas írta...

Csucs: Ki volt?

Foci: nekem a szombat lenn e legjobb! De a véleményem az, hogy foglald le, írjuk ki, mert olyan nem lesz, ami mindenkinek jó!

Petya írta...

nekem a hétvégén sajnos nem jó a foci :)

Tsutsu írta...

Ki más? Spitz!

Még nem foglalom le, mert lehet jobb egy hétköznap este, mert lehet 7végén csak 2en leszünk Db-ben.

Tsutsu írta...

http://sportszelep.nso.hu/sportszelep/elje-at-baumgartner-sztratoszferaugrasat-kepek-video-2182653

Bakker.. (Egyébként, köszi a linket Pisti (facebook), lemaradtam volna róla, nem osztod meg. Thx!:))

csabinnyó írta...

nekem is jó a kedd műfüves focira

csabinnyó írta...

ez a bázisugró szerintem nagyon gáz, mármint hogy vannak, akik pénzelik egy ember ilyen jellegű hülyeségét/álmait/hobbiját...
de mivel nem az én pénzem, ezért kívánom, hogy egészségére váljon

Lacás írta...

Petya, akkor a telefont is azert nem vetted fel tegnap, nehogy a focival kapcsolatban zaklassanak??

Nagyon kiraly hetvege volt:repuloshow volt az oceanparton,F16-F18-asok meg egyeb vadaszrepulok repkedtek fel-ala,keresztul-kasul.Ezt mind a hullamok kozul neztem, de ne aggodjatok,nem mereszkedtem messze:)
Szombat este volt jo foci a parton, este sorozes.
Fozni most nem nagyon volt energiam,csak ettem, amit talaltam.
A Sudden Death es a Habanero fogyasztasat kicsit visszabbvettem, mert nem akarom teljesen kicsinalni a gyomrom.

Amugy nem akarok beleszolni, foleg nem innen a vilagvegerol, de Klopasznak igaza van.
Fel kell dobni egy idopontot nagyon koran, hogy aztan kideruljon az erdeklodes.

Kellemes keddet mindenkinek!

Lacás írta...

Petya, akkor a telefont is azert nem vetted fel tegnap, nehogy a focival kapcsolatban zaklassanak??

Nagyon kiraly hetvege volt:repuloshow volt az oceanparton,F16-F18-asok meg egyeb vadaszrepulok repkedtek fel-ala,keresztul-kasul.Ezt mind a hullamok kozul neztem, de ne aggodjatok,nem mereszkedtem messze:)
Szombat este volt jo foci a parton, este sorozes.
Fozni most nem nagyon volt energiam,csak ettem, amit talaltam.
A Sudden Death es a Habanero fogyasztasat kicsit visszabbvettem, mert nem akarom teljesen kicsinalni a gyomrom.

Amugy nem akarok beleszolni, foleg nem innen a vilagvegerol, de Klopasznak igaza van.
Fel kell dobni egy idopontot nagyon koran, hogy aztan kideruljon az erdeklodes.

Kellemes keddet mindenkinek!

Dzsonasz írta...

most már engem is érdekel, miért dupláz meg Laci bácsi minden megjegyzést? hétvégén nem leszünk itthon, így a foci most nem jó. ez a kedd elég csatak, gané idő van. (és ez nem azt jelenti hogy gané jó) :)

Hermann írta...

Szerintem erre Mó se tudja aválaszt. Bár lehet az amcsi net automatikusan megduplázza az adagot mivel ugye ott nincs kicsi.

balu írta...

Kicsit én is eltűntem a blogról. Elmaradt válasz:)
- a dublini "tűt" Spire-ként emlegették anno.
- foci esetében a hosszú hétvége helyett inkább hétköznap estére szavazok.

Péntek este Roncs(fesztivál)? Akit érdekel Péterfy Bori koncert lesz.

Frank Klopas írta...

Hétköznap is jó a fotball! Csak tűzzük ki!

Ja, Loki meccsre akar valaki menni? Én kedvet kaptam! :)

Hermann írta...

Csabikám majd elmúlik :) Amúgy én mennék.

Tsutsu írta...

Én szerintem megyek.

Ki maradt le a török verésről?:)

Nem vagyok teljesen biztos, hogy jól hallottam, így nem akarom durván kritizálni, amíg nem kaptam megerősítést, de: Knézy tényleg azt mondta Pátka beállításánál, hogy "soha, akarom mondani nagyon régen fordult elő, hogy az NB1-ből került be játékos a válogatottba"???

A köcsög svédek megint utolsó percben szereztek pontot. És nem csak ezért írtam:

Spanyolo. - Franciao. H 1,45
Németo. - Svédo. H 1,24
Olaszo. - Dánia H 1,47
Románia - Hollandia V 1,70

Pitti írta...

Én megnéztem a török verést és emlékeim szerint az a bizonyos mondat a következőképp hangzott:
"nagyon régen fordult elő, hogy 10 NB1-es focista volt beválogatva a válogatott keretébe"
Az idézőjel lehet túlzás de a 10 az NB1 és a válogatott keret szavak benne szerepeltek a mondatban, ja meg a régen.
Megvertük a törököket de azért még van hova fejlődni mondjuk a tavalyi svédek elleni itthoni szinthez, sztem akkor jól játszottunk (akkor nyertünk ugye?). Most is csak oltári nagy mákkal nyertünk meg azért mert Bogdán nagyokat védett.
Én nem igazán értek a focihoz, de miért van az, hogy üres területre bepasszt sosem látok a válogatottól? Mindig csak álló embernek passzolnak és olyan lassan fejlődnek fel mint az állat, így nem lehet gyors támadást vezetni.

Petya írta...

szasz Laci! bocs hogy nem voltunk otthon, de az élet átírta a terveket. Jörg autója elromlott és szerelőt kellett neki szerezni. szerencsére sikerült és most már száguld is haza Németország felé.

Tsutsu írta...

Akkor tényleg félreértettem.. sejtettem hogy ennyire hülye még ő sem lehet:)
Üres területes játékot csak tv-ben nézik:)

Október 25. Csütörtök Műfű foci (tervek szerint Derék utca kb 7-től, 1,5 óra)

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi(?)
7. Pitti(?)
8.
9.
10.
11.
12.

Lacás írta...

Semmi gond Pety.Az elet neha valoban kokemenyen atirja a forgatokonyvet!

Viszont a torokoket megvertuk es ez nagyon kiraly!Teljesen nem szamit milyen jatekkal, hogyan,a lenyeg ez a gyozelem!!!
A romanok is legalabb egy kicsit elbizonytalanodnak most, de azert kemeny lesz ellenuk...
A svedek viszont mit muveltek a nemetekkel, te jo eg!

Es vegul, de nem utolsosorban a kerdesetekre is valaszolok vegre:
halvany gozom sincs,hogy miert duplazza meg a megjegyzeseimet a blog!

Lacás írta...

Semmi gond Pety.Az elet neha valoban kokemenyen atirja a forgatokonyvet!

Viszont a torokoket megvertuk es ez nagyon kiraly!Teljesen nem szamit milyen jatekkal, hogyan,a lenyeg ez a gyozelem!!!
A romanok is legalabb egy kicsit elbizonytalanodnak most, de azert kemeny lesz ellenuk...
A svedek viszont mit muveltek a nemetekkel, te jo eg!

Es vegul, de nem utolsosorban a kerdesetekre is valaszolok vegre:
halvany gozom sincs,hogy miert duplazza meg a megjegyzeseimet a blog!

Pitti írta...

Október 25. Csütörtök Műfű foci (tervek szerint Derék utca kb 7-től, 1,5 óra)

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi(?)
7. Pitti
8.
9.
10.
11.
12.

Petya írta...

héj héj héj, Loki meccsre megyünk? itt lesz Szedlák Balázs is, biztos ő is jönni akarna :)

Tsutsu írta...

Megyünk, Csaba meg én igen. Gombi nem. Herr lehet. Ezek szerint te is.

Hermann írta...

Jaja nekem csak vasárnap délután dől el ha hazaérek addigra akkor mindenképpen megyek.

Petya írta...

szerintem mi hárman. R. Balász, Sz. Balázs, K. Péter

Tsutsu írta...

http://www.debrecenjegcsarnok.hu/palyafoglalas/index.php?mufuves

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi(?)
7. Pitti
8.
9.
10.
11.
12.

balu írta...

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi(?)
7. Pitti
8. Balu
9.
10.
11.
12.

Megyek Loki meccsre, jó volt Peti megérzése. :)

Szerencsénk volt a törökök ellen, amit az eredmény nem mutat. Bár elég távol van az időpont, és még most sincs sok esély a továbbjutásra, de ha már idén kimaradt az EL miatt Pestre járás, nekem a március 22.-i magyar-román meccsre kedvem támadt felmenni.

csabinnyó írta...

hoppá, elszállt a bejegyzésem...
bezzeg Lacinak mindig duplán jön :P

a lényeg, hogy nekem is jó a foci, a többi rizsám nem volt fontos :)

Tsutsu írta...

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Balu
9.
10.
11.
12.

Tsutsu írta...

Van egy csomó közgázos kép a gépemen. Mit szólnátok egy nosztalgia bejegyzésnek?

Frank Klopas írta...

Basszus nekem is elszállt a bejegyzésem.. :(

A lényeg:

Hátha összejön

FOCI, most szombat, Campus 16.00

1. Nagy
2. Nyeste
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Lacás írta...

Figyeljetek mar, Nobi idokozben analfabeta lett, hogy nem ir egy megjegyzest se??

MCsabi,mar nekem se jon duplan, sot lehet ez is el fog szallni.Ezert nem is irok sokat:)

Nagyon jo lenne egy nosztalgiabejegyzes!!Hosszu ido utan hatha megint konnybe labad a szemem:)

Lacás írta...

Figyeljetek mar, Nobi idokozben analfabeta lett, hogy nem ir egy megjegyzest se??

MCsabi,mar nekem se jon duplan, sot lehet ez is el fog szallni.Ezert nem is irok sokat:)

Nagyon jo lenne egy nosztalgiabejegyzes!!Hosszu ido utan hatha megint konnybe labad a szemem:)

Tsutsu írta...

Azért elég vicces ez a két csoport..nálunk meg Hollandia osztogatja a pofonokat.

1. Svájc
2. Norvégia
3. Albánia
4. Izland
5. Szlovénia
6. Ciprus

1. Belgium
2. Horvátország
3. Szerbia
4. Macedónia
5. Wales
6. Skócia

Pitti írta...

Én a 7 órai kezdetű focira jelentkeztem.

Szombat is jó lenne de inkább most kihagyom, mert mostmár ki akarok gyógyulni a Gombkötő kórból.
De megvan az eset tanulsága: sose igyál ismeretlen betegségben szenvedő ember vizéből.

Dzsonasz írta...

mi az a Gombkötő kór?

Pitti írta...

Ja ma este 8-tól Péterfy Bori koncert lesz a Roncsban. Kinek van kedve jönni?

Pitti írta...

Köhögés min. egy hónapot keresztül.

Petya írta...

Én Péterfy Borira nem, viszont Nov 3-an AURÓRA koncertre mennék a roncsbárba. régi rokkerek, ki tart velem? :))

Tsutsu írta...

Olyan foci már nincs, pont ezért írtam be, hogy a tervek szerint. A kettő időpont között viszont csak 1 óra különbség van.

Pitti írta...

Tsutsu 1 óra az majdnem egy foci az rengetek főleg hogy este van. Ki fog engem elaltatni?

Tsutsu írta...

Kezdjél el nézni egy művészfilmet és a probléma megoldódott:)

Petya írta...

vagy olvass Mikroökonómia könyvet!

Lacás írta...

Lehet megkoveztek, de szerintem a mikrokonyv egesz erdekes volt.

Pecanak mar kezd a toke kilenni a benti meloval, fizikalisan is es mentalisan is nagyon igenybe veszi.
Mar erosen gondolkozik az odebballason, ami nemcsak munkahelyet, hanem varost, sot orszagot is jelent.
Neki azert kicsit masabbak a parameterei, mint nekem. Jo a csaladi hatter, igy akar meg azt is megengedheti, hogy hazamegy.
Oszinten szolva eddig is emeltem a kalapom elotte, hisz ezt a kemeny melot becsulettel csinalja.
Nalam mas a helyzet. A Boston edzoje mondta egyszer Kevin Garnetrol, hogy utolso leheletig kuzd a sikerert.
Probalok en is igy tenni, aztan meglatjuk mi lesz.:)

Nobi, Imi, irjatok mar neha 1-1 megjegyzest! Az alapito okiratban benne van, ha egy par jo kis megjegyzest ir az ember, az meg a bejegyzes terhe alol is mentesit:)

Lacás írta...

Lehet megkoveztek, de szerintem a mikrokonyv egesz erdekes volt.

Pecanak mar kezd a toke kilenni a benti meloval, fizikalisan is es mentalisan is nagyon igenybe veszi.
Mar erosen gondolkozik az odebballason, ami nemcsak munkahelyet, hanem varost, sot orszagot is jelent.
Neki azert kicsit masabbak a parameterei, mint nekem. Jo a csaladi hatter, igy akar meg azt is megengedheti, hogy hazamegy.
Oszinten szolva eddig is emeltem a kalapom elotte, hisz ezt a kemeny melot becsulettel csinalja.
Nalam mas a helyzet. A Boston edzoje mondta egyszer Kevin Garnetrol, hogy utolso leheletig kuzd a sikerert.
Probalok en is igy tenni, aztan meglatjuk mi lesz.:)

Nobi, Imi, irjatok mar neha 1-1 megjegyzest! Az alapito okiratban benne van, ha egy par jo kis megjegyzest ir az ember, az meg a bejegyzes terhe alol is mentesit:)

Tsutsu írta...

Ma-holnap akkor megcsinálom a bejegyzést, igyekszek nem nagyon kompromittáló képeket felrakni:)

Petya írta...

utána néztünk tegnap a dolgoknak, a Haladás ellen kifeszített tippmixes drapéria miatt nem jöttek ki ünnepelni a játékosok hanem mentek be egyből. :)

Pety

SirNyű írta...

Most szombaton megyek haza, és otthon leszek az azt követő héten. Ivás, foci, úszás (Tsutsu)?

Tsutsu írta...

Úszás ok,. Focit is szervezhetnénk jövő hétre, műfű, campus nekem mindegy.

Tsutsu írta...

Kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert hosszú idő után beleolvasta pár hozzászólásba, és természetesen megbántam.(A téma egyébként nem nemzetbiztonsági kérdéseket feszeget..:))

Egy képen volt 3 kategória félistenek, istenek, minden idők legjobbjai (ez a legerősebb) és ide voltak besorolva játékosok. Puskás Istenek közé sorolták Messit minden idők legjobbjai közé. Az emberek nagy része ezen akadt ki. Puskás miért van a 2. kategóriában, Messi meg mit keres az elsőben??

Szerintem:
Felőlem Puskás lehet bármelyikben, mert korszakának meghatározó alakja volt. DE! A hozzászólók tizede szerintem nem látott 10 percnél hosszabb videót Puskásról. Nem értem ez alapján, hogyan lehet ilyen markáns véleményük. Én megnéztem a 6-3-at, és megmondom őszintén 21.századi szememnek némileg csalódás volt.

Messi: Az elmúlt 20-30 évben nem tudom ki tudott még ugyanolyan gól/meccs átlagot hozni mint ő- komoly bajnokságból, de szerintem senki. Ahelyett, hogy kritizálnák (irigységből) inkább örülhetnének, hogy láthatják őt játszani.
Két korszak játékosait nem szabad összehasonlítani, de ha mégis azt tesszük, akkor annak fényében, hogy a 21.században sokkal gyorsabb és keményebb a foci mint 60 éve, szerintem egyértelmű, hogy aki most ennyivel a többiek előtt van, az minden idők legjobb játékosa. (Legyen az Messi, vagy később bárki más.) Az, hogy korszakának mennyire meghatározója valaki, persze más kérdés.

De nevezzetek nyugodtan hazaárulónak:):) A hozzászólás hossza és a bennem lévő értetlenség nincs egyenes arányban egymással, csak hosszú volt leírni:)

Tsutsu írta...

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Balu
9.
10.
11.
12.

A FOCI 750 Ft lesz!!!Előre kell fizetnem, hozzatok pénzt magatokkal.

Petya írta...

Csucs szerintem nem Te vagy hazaáruló hanem Puskás :)

Tsutsu írta...

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Balu
9. Varga Ádám
10.
11.
12.

Knorbi írta...

szia Laci,

az az igazság, h nem túl gyakran olvasom a blogot - kicsit tömbösítve.

DE igaz, sajnos nagyon régóta nem beszéltünk, persze én innen onnan beszerzem az infokat rólad:)

PL így tudtam meg h akár még egy chat room-ban is találkozhatnánk - ha benne vagy akkor beszéljünk meg egy időpontot :)

írj a
knorbi82@gmail.com ra, nekem CET este 9 körül vagy az után lenne jó vagy reggel 5től, mennyi az időeltolódás - gondold át és írj

ja - a mikro könyv annyira érdekes volt h én többször is olvastam :) :( ja az értés az más kérdés, de király volt nagy hasznát is veszem a mindennapokban

jó ünneplést mindenkinek

knorbi

UI: Puskás nem volt áruló, de a korszakának meghatározó alakja volt a fociban az biztos

Petya írta...

szerintem ha valaki Timbuktuban focizik és jó helyezést akar elérni válogatott szinten és nem tud Timbuktu csapatával és elmegy mondjuk Németország válogatottjába az ok. ha valakinek mindene megvan és a világ egyik legerősebb válogatottjában/bajnokságában játszhat de még több pénzt akar és elhagyja a nagybetűs HAZÁJÁT (akármilyen politikai berendezkedés legyen is ott) az számomra hazaáruló.

Hermann írta...

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Balu
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11.
12.

Tsutsu írta...

Úgy látom, más irányba terelődött a beszélgetés:)

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Balu
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11. Lucski Tibi?
12. Farkas Tomi?

Úgy készüljetek, hogy nagyon hideg lesz:)

Pitti írta...

Akkor hozzuk előrébb.

Tsutsu írta...

Hogy én erre nem gondoltam: legyen akkor 4től!:D
Az, hogy 6-tól vagy 8-tól kezdődik meg teljesen mindegy - annyi apró különbséggel, hogy én nem tudnék menni, mert kb 7ig dolgozok, de nem csak emiatt van 8-tól.

Hermann írta...

Október 25.,Csütörtök, 20.00-21.30
Jégcsarnok melletti műfűves pálya.

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Balu
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11. Lucski Tibi?
12. Farkas Tomi?
13. Zsombi ( ha nem fér be Tsutsu akkor írd már meg.)

Úgy készüljetek, hogy nagyon hideg lesz:)

Pitti írta...

Tsutsu én nem órákra hanem napokra gondoltam. :-)

Tsutsu írta...

Jaa..azt támogatnám, de a korábbi napokat sajnos mindig volt valakki aki megfúrta:(:) Pl..ma is lehetett volna.

balu írta...

Srácok, úgy tűnik van 20 db jegyünk a következő Loki meccsre ingyen :) Nem emlékszem mikor nyertem bármikor korábban :)

http://www.dvsc.hu/galeria/default.aspx?moid=24829&hr=1

Tsutsu, egészségügyi probléma miatt vagy csak kapus tudok lenni csütörtökön vagy ki kell hagynom. Ha tudtok valakit találni, akkor légyszi próbáljátok meg.

balu írta...

http://www.dvsc.hu/Lapok/hirek_hud.aspx?id=7761

Szedlák Balázs nem látszik a képeken.

Hermann írta...

Ezért mentetek ki?! Hogy szotyizzatok????

Tsutsu írta...

Csütörtök reggel én el tudok menni a jegyeimért.:)

Köszi Balázs! Én nem tudtam volna róla!:) Ha egyszerre megyünk be akkor egymás mellé kapjuk a 20 jegyet?:)

Tsutsu írta...

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Zsombi
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11. Lucski Tibi?/Csaba ismerőse?
12. Farkas Tomi?/Balu?

Szerintem megleszünk, jobbulást!!

Pitti írta...

Balázs nem is a meccset nézte.

Petya írta...

Néha nézte, de Balu ha tökmagot eszik néznie kell mert szájjal nem tudja kibontani. :)

Petya írta...

én eddig nem tudtam hogy Obama vagy Romney pedig megnéztem ezt:

http://www.youtube.com/watch?v=tecohezcA78


de aztán megláttam ezt (bocs Andi):

http://bikini.postr.hu/egy-jo-segg-obama-gyozelmeert

Pitti írta...

Andi, hogy lehet hogy nem halmozol el bennünket sok-sok megjegyzéssel? Vagy rosszul gondolom, hogy már otthon vagy?

Tsutsu írta...

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Zsombi
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11. Lucski Tibi
12. Farkas Tomi?/Csaba ismerőse?

Csabi (Macska), igaz akkor jössz holnap?

balu írta...

Köszi az átszervezést.

Már csak az a kérdés, hogy melyik szektorba kapjuk a jegyeket. "A" v. "B" esetleg Vendégszektor? :) Tsutsu, Holnap szabadságon vagyok, így mehetünk együtt, hátha egymás mellé kapjuk.

csabinnyó írta...

száááz ;)

Andi szerintem más jellegű blogokat bújik éppen, hogy minél jobban felkészült legyen a közelgő nagy napra :P

Úgyhogy Peti csak nyugodtan árassz el minket hasonló propagandákkal.

Ja igen, ha nem megy ki a fejemből a foci, akkor ott leszek. Pedig már a hideg miatt is fáj a térdem, remélem a foci jól fog elsülni...

(muhahaha, volt ctrl+c-m, jipíí)

Tsutsu írta...

Én is mindig ctrl+C-zek:)

Tsutsu írta...

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Zsombi
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11. Lucski Tibi
12. Csaba ismerőse?

Már megint az arrogáns C..nem veszi észre, hogy ezért kapja Messi az aranylabdákat??

Tsutsu írta...

Ja Csabi, próbáld nem elfelejteni, mert akkor páratlanul leszünk és a csere meg fog fagyni..:(:):(

Pitti írta...

Csaba ismerőse mikorra dönti el hogy jön?

Tsutsu írta...

1. Ati
2. Klopasz
3. Herr
4. Gombi
5. Tsutsu
6. Mátyus Csabi
7. Pitti
8. Zsombi
9. Varga Ádám
10. Ricsi
11. Lucski Tibi
12. Csaba ismerőse

Labdát hozzatok!!!Mindenki

Tsutsu írta...

Valaki tud?

Gombi írta...

Zsombi az Kerekes Zsombi?!
Vágjátok... Zsombi csak egy van... :)

Tsutsu: a reggeli smsedre reagálva: megyek a focira természetesen!

Petya írta...

szegény Csucsu elkölt egy csomó SMS-t rátok aztán Ti meg nem válaszoltok - ejnye ejnye. amúgy én sajna nem tudok ma este menni, mert elég ganyén érzem magam (amúgy mennék és lefociznák mindenkit) :)

Hermann írta...

Mindig csak a kifogások.

Tsutsu írta...

Srácok, kissé még mindig meg vagyok hatódva, hogy több mint 14 után végre olyan helyen fociztunk, ami hozzám volt a legközelebb és nem kellett legalább 30 percet utazni:(:):):):)

És még a foci sem volt túl rossz:):)

csabinnyó írta...

En nagyon elveztem, meg ugy is, h at kellett autozni az egesz varost, es enyhen latszott rajtam a par het kihagyas...;) De szuper a palya, mehetnenk maskor is.

Tsutsu írta...

Egyszer játszottunk a Kazinczy-ban is..de akkor se sokszor volt a közelben:)

Amúgy szerintem is jó volt a pálya..ha nem lesz nagyon hideg akkor még 1-2 foci beleférhetne a hétköznapokon.

Dzsonasz írta...

nem fedik be? akartam is kérdezni hogy milyen volt a foci, de megelőztetek. Mózsa te szoktál ott focizni? elmehetnél edzőnek, kajálnák.

Tsutsu írta...

Srácok van eddig van 10 jegyünk a következő Loki meccsre..de ha Petiék is el tudnak menni, akkor lesz még 10 jegy. Amíg csak 10 jegy van, addig elsőbbséget élveznek a rendszeres meccsre járók. (Balázs összes jegyét nem akarom szétosztani, de nagyjából egyet fog érteni:))

Aki nem jön húzza ki a nevét:

Nov 3. 18.30 Loki meccs

1. Balázs
2. Peti
3. Tsutsu
4. Herr
5. Csaba
6. Gombi
7. Kövér Laci(NI)??
8.
9. reserved for Balázs ha akarja
10. reserved for Balázs ha akarja

+5 jegy remélhetőleg lesz, de lehet nem midenki jön az első 6 emberből.

A meccs 20.30-ig tart, utána én benne lennék, hogy beüljünk valahova. Ilyenkore mondjuk senkisem szokott ráérni:(:)

Tsutsu írta...

Srácok van eddig van 10 jegyünk a következő Loki meccsre..de ha Petiék is el tudnak menni, akkor lesz még 10 jegy. Amíg csak 10 jegy van, addig elsőbbséget élveznek a rendszeres meccsre járók. (Balázs összes jegyét nem akarom szétosztani, de nagyjából egyet fog érteni:))

Aki nem jön húzza ki a nevét:

Nov 3. 18.30 Loki meccs

1. Balázs
2. Peti
3. Tsutsu
4. Herr
5. Csaba
6. Gombi
7. Kövér Laci(NI)??
8. Preki
9. reserved for Balázs ha akarja
10. reserved for Balázs ha akarja

+5 jegy remélhetőleg lesz, de lehet nem mindenki jön az első 6 emberből.

A meccs 20.30-ig tart, utána én benne lennék, hogy beüljünk valahova. Ilyenkor mondjuk senki sem szokott ráérni:(:)

Tsutsu írta...

Jövő héten mikor legyen foci? Nekem péntek este ,esetleg Loki mecccs előtt, vagy vasárnap du lehet jó.

Hermann írta...

Boldog szülinapot Tsutsu!

A jövő heti foci nekem még elég ködös talán a Loki meccs előtt lenne a legjobb.

Pitti írta...

Akkor legyen foci amikor a legmelegebb van.
Más kérésem nincs.

Hermann írta...

Pisti elég szar neked jövő júliusig :)

Knorbi írta...

Boldog születésnapot Csucsu, remélem már hazaértél :)

http://www.youtube.com/watch?v=b7quKvjxOWw&feature=related

üdv
knorbi

UI: én szívesen mennék valami beüléses, beszélgetősös, sörözősös valamire 3ai szombaton vagy 2ai pénteken.....

Tsutsu írta...

Köszönöm a köszöntést!:) A mostani hetem elég kemény volt így ma-holnap pihenés, és bár a következő 3 nap sem lesz egyszerű ott több nap lesz pihenni, így szombat du-ra sűríthetünk pár programot. (Csütörtök-Péntek lehet nem leszek, vasárnap meg bajnoki) Egy foci-Loki meccs- Este vhova beülős program jól hangzana mint utó szülinapi esemény:). (Másnap reggel bajnoki meccs!!!:))

Tsutsu írta...

Köszi a linket :D

Dzsonasz írta...

isten éltessen Tsutsu.

Tsutsu írta...

2012.11.03. 16.00-17.30 Szombat
foci - helyszín:??? (Nekem jó a campus is, de műfű is pl. Jégcsarnok mellett:) Utóbbi esetben 15.30 jobb lenne)

1. Preki
2. Tsutsu
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.





Hermann írta...

Én majd csak szerdán tudok biztosat mondani foci ügyben.

Tsutsu írta...

Még van 4 mappa amit átnézek, de már közeleg a bejegyzés:) Előre szólok nem kívánok nagyon kompromittáló képeket feltenni, bőven lenne miből válogatni:)..lehet később olyat is összegyűjtök, de ahhoz külön-külön kérem mindenki engedélyét:)