2013. március 21., csütörtök

Laci és a daytonai élet

Mielőtt leírnám, mi is történt ottjártamkor, megosztom veletek milyen körülmények között és szeretett barátunk, Lacás!
 
Ez itt az utca, amin ha tovább mennénk egyenesen 200 méter múlva az óceánpartra jutnánk. Azért ez elég faja!
 
"Itt lakom látod, ez az a ház!"
 
Ehin meg a bejárat!
 
A bejárati ajtó után a lépcső egyből az emeletre vezet, ahol Laciék laknak. Néhány Loko után volt, hogy nehéz volt megmászni Laci barátunknak, bizony..
 
Laci és szobája. Az első képen ö maga sem érti a nagy rendetlenséget.
 
Ez itt a fürdőszoba. Hajjh, ha ez a fürdőszoba mesélni tudna.. :D Laci kedvenc gyertyatartójával látható.
 
Laci a konyhában a legfrissebb híreket tanulmányozza. Figyelmetekbe ajánlanám az asztalon Laci kedvenc mustárját, a kulcstartóként használható minikotyogót, mellyel Laci kizárólag Magyarországról importált kávéját készíti. Az Arizona márkájú tea és a Naturaquaban megbújó házipálinka szintén fontos tápanyag volt ott tartózkodásom alatt.
 
A nappali, mely átmeneti hajlékomként szolgált. Laci épp a blogot olvassa, közben pedig egyik legjobb barátja, Wilson ad neki erőt, nehogy valami értelmeset kommenteljen.
 
Laci másik legjobb barátja, az öreg Monte Carlo.
 

 
 Bár bejött az élet Lacinak, azért néha a tengerparton, nagy magányában, mégiscsak otthonról álmodozik.
 


 

 


111 megjegyzés:

Petya írta...

hát ez kurvanagy :)

Jól nézel ki Laci. ezeket dobálhatnánk facebookra is sztem :D

Tsutsu írta...

Tökéletes bejegyzés!:) Bemuttja Laci mindennapjait és mentes mindenféle előre beállított képtől:)

Knorbi írta...

:) hithetetlen ez a blog kötelező olvasmánnyá vált az NI-nál :)

Tsutsu írta...

Működik az NI alert..:) Egy kérdés azért felmerült : ennyi idő után is kell angolozni? 1000 kérdés..:)

Köszi a bejegyzést, végre látjuk az öreg MO-t is:)

Petya írta...

egy pár apró részlet megragadt:

- karácsonyi világítás a bejáratnál

- gumicsizma (kötelező kellék)

- manchester united póló (ejnye)

- The day I found Brad Pitt with my wife :)))

Petya írta...

ja igen, ezer kérdés ezer válasz lol

Frank Klopas írta...

Amúgy, ahogy 1-2 dolgot elnéztem, sztem az az 1000kérdés abban az állapotban fekszik 1,5 éve.. :D

Frank Klopas írta...

Ja, ez a Brad Pittes cikket csak most veszem észre.. :D

Pitti írta...

Fergetes képsor! :-D

Az én észrevételeim:
- sárga esőkabát, gumicsizma kombó (ez a munkaruha?)
- szalmakalap :-DDD
- karácsonyi világítás
- hólapát? ez most komoly?

Mivel a piros nadrágból arra lehet következtetni, hogy egy napon készültek a képek úgy sejtem lesz még folytatás. Ugye?

Petya írta...

ja igen a hólapát! nagy klasszik! szinte látom ahogy Laci félmeztelenül ássa ki a kis Monte Carlo-t a hó fogságából!

Popy írta...

Nagyon nagy lett! Végre látni valamit az amerikai álomból. :)

Pitti írta...

Csaba élménybeszámolót mikor tartasz?

Dzsonasz írta...

román meccset nézitek vhol?

Pitti írta...

m1-en lesz

Tsutsu írta...

Klop, milyen az állás a borzalmas Floridai időjárásról a madárcsiripelős, napsütéses Mo-ira?

csabinnyó írta...

a hólapát, meg Pitt mellett még megfogott az almareszelő is?
az meg minek neked Laci? a kávét reszeled rajra? :)

Klopasz, Peca elmesélte neked a Lokos sztorit? ;)

majd jöhetnének még képek, gondolom vannak kevésbé konszolidáltak is, hehe

csabinnyó írta...

a tevánál ma reggel küldtek egy körlevelet, h elindult a cég facebook oldala, és csatlakozzon mindenki

aztán délután jött egy mail, h természetesen a közösségi oldalak továbbra sem elérhetők bentről, de otthonról mindenki likeoljon :P

Tsutsu írta...

nem érhetők el nálatok?:):)

Hermann írta...

Ez hihetetlen...

Frank Klopas írta...

Öreg Herr, mi?
Macska: ja, durva egy sztori!!;DD

Petya írta...

kurva jó meccs volt! :)

Dzsonasz írta...

egy víz román válogatott ellen ilyen gyengén játszani, hagyjuk már...!

Petya írta...

na az mondjuk idegesítő volt. Szalai ha befejelte/berúgta volna százszázalékos helyzeteit, nem kellett volna izgulni a végén.

csabinnyó írta...

Petya: HA honosítottuk volna Messit, Iniestat meg Ronaldot, akkor se kellett volna valószínűleg izgulni a végén :)

Lacás, egyik (?) képen lenn a slicced, remélem azóta felhúztad :P

Hermann írta...

Most voltunk a Péterfia utcán egy kiszabadulós játékon, nagyon király volt. Ha valaki akar menni szóljon van kedvezmény kuponom amivel én pluszba mehetek nézőnek röhögni :)

Pitti írta...

Mi az a kiszabadulós játék?

Hermann írta...

Be vagy zárva egy szobába (valójában 5be) és logikai feladatok segítségével lehet kijutni. És van 1 órád rá. Mi 4en voltunk.

Pitti írta...

jól hangzik.

Lacás írta...

Pisti,kerdesedre valaszolva egy lany fog meglatogatni, aki New York mellett taborozik majd nyaron. Egyutt elsosegelyeztunk anno, eleg jo fej.

Jahat a kepeken otromban vagyok masnapos. Azert vannak komolyabb kepek is:)
Az egoket meg en sem ertem miert nem vettuk le.A holapat igazabol szamomra is nagy rejtely, mivel itt mar emberemlekezet ota nem esett ho.
Az 1000 kerdes 1000 valaszt mar regen lapoztam, igazabol csak megnezek 1-2 kifejezest benne.
A pletykaujsagokat peca olvassa altalaban a klotyon, de az a cikk nagyon megtetszett nekem is:)
Az a bejott elet azert meg varat magara, mert par egy dollaros meg nem a vilag vege:)
Amugy a Manchester polo tudtam, hogy nem fog sikert aratni a blogon,tudat alatt tan ezert is vettem fel:)
A Bayern most azert nagy eselyes!

En nem lattam a meccset, de elkeserito, hogy igy elcsesztuk a veget. Irom ezt most minden korulmenytol fuggetlenul.

Petya írta...

Laci akkor látszana hogy bejött az élet ha nem 20 hanem 100 dollárosok lennének a kezedben :)

Andrea írta...

Nagyon jól nézel ki, Laci!!!
Épp most mutattalak be a Kicsinek, mint a gazdag amerikai nagybácsit ;)
Úgyhogy szurkolunk, hogy a 20 dollárosok helyett 100 dollárosokat lássunk a kezedben ;)
Puszi

Pitti írta...

Én pedig annak szurkolok, hogy ne csak 5 db 100 dolláros legyen a kezedben hanem vagy 1000.

Frank Klopas írta...

Bassza meg, lemaradtam a meccsről..
Milyen volt?

Lacás írta...

Koszi Andi! Te is nagyon jo formaban vagy a gyerek utan! Gratula!
Irhatnal kicsit tobbet is es persze Petinek ne hagyd, hogy a neved alatt kalozkodjon:)

Ejnye Pisti: kockahas, 100 000 dollar???Hat ki vagyok en, Chuck Norris??:)

Csabi, koszi, hogy jelezted! Pont most huztam fel a sliccet:)
Mar nem eszek olyan sok csokisfankot, csak heti ketszer!
Egy-egy nehez nap utan:)

Ja Klopasz, a San Salvadori gyerek, meg egy amerikai majdnem megfulladt a palinkadtol.:)Nagyon kohogtek tole, de elvileg izlett nekik.

Petya írta...

srácok tényleg mentek a szalmabálán mászós sárban fetrengős futásra?

Petya írta...

srácok ez félelmetes!

Zoli megmutatja, mit tud a nemrég elkészült istálló.

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=561289343912041&set=at.561277770579865.1073741827.240459372661708.100001339879909&type=1&theater

Zoli lassan készen van az építéssel.

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=561289440578698&set=at.561277770579865.1073741827.240459372661708.100001339879909&type=1&theater

Zoli a gyerekekkel építi össze egy készletét.

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=561282653912710&set=at.561277770579865.1073741827.240459372661708.100001339879909&type=1&theater







Hermann írta...

Hát ezek a képek fantasztikusak! Főleg az 1. és 3. :D

A kérdés Peti hogy talált rá ezekre a képekre?

Tsutsu írta...

Valaki átküldte neki biztosan :)

Nagyzee írta...

Brutális a helyzet a fejem búbja környékén. Szerencsére tükörben nem látszik annyira, de lassan muszáj lesz valamit kezdenem vele. Hajbeültetés? Kipa hordása? Szakáll megnövesztése és ráfésülése a kopasz foltokra?:D

Pistinek üzenném, hogy egy srác remek motorizált Technic modelleket hozott, pl. képek alapján megépítette előre a 2013 nyári csúcsmodellt, a nagy darut. Legközelebb gyere el te is.:)


Lacás meg istencsászár ezeken a képeken. Az előző bejegyzésben lévő kép mondjuk kicsit ijesztő volt.:D

Pitti írta...

Bizonyám megyünk futni. Én a NagyZéés képekhez azt akartam kommentelni hogy a gyerekek kedvéért igazán levághatta volna a szakállát.
Van néhány kisebb dobozom Zéé. Holnap 5-6 között ott leszek elvigyem neked? (vasaló doboz, vízforraló doboz stb.)

Nagyzee írta...

Köszi a felajánlást. Holnap sajnos nem leszek itthon, de ne dobd ki őket!:)

Hermann írta...

Vasárnap 16:30 Loki-Újpest.

Ha nem esik az eső akkor ki akar menni rajtam kívül?

Dzsonasz írta...

szerintem esni fog, így én tvből tervezem nézni... mindenesetre előre biztos nem veszek jegyet.

Hermann írta...

Előre én se akarok venni. Ezek szerint itthon leszel Dzsoni?

Petya írta...

én tv-ben fogom nézni :)

Tsutsu írta...

Családi programoktól függ, de mennék ha nem esik a hó vagy vmi..

Már nem is emlészek mikor kellett jegyet venni előre :(:D

csabinnyó írta...

kövezzetek meg de én még tv-n se nézném...:)
(még az ingyen jegyet se igényeltem)
ilyen mocsok fos időben még tojást sincs kedvem festeni :P

Zotyó, királyak a képek, jövőre nem akarsz beugrani Mikulásnak a bölcsibe? Idén Ibolya néni volt a Mikulás, gondolom mert ő a legnagyobb darab, a legszőrösebb, és neki a legmélyebb a hangja...

Tsutsu írta...

Én sokszor panaszkodok az időjárás miatt, de most már úgy érzem jogosan..kb 5 hétvége óta szeretnék már elmenni sétálni a Nagyerődre..(előtte is szerettem volna, de akkor elfogadtam hogy tél közepe van és hideg..de még akkor is tudtunk menni itt)..azóta minden hétvégén vagy hóvihar van vagy 2 napig esik az eső..tényleg itt az ideje, hogy Mo-t átköltöztessük mondjuk Spanyolo. helyére..

Petya írta...

és gondolj bele szegény Andi meg a baba meg hetek óta bezárva, mert orvos által letiltva a rossz időről...

Tsutsu írta...

Ok, ő nyert..:/..mondjuk mi is úgy voltunk, hogy minden nap séta, mert az jót tesz Reniéknek..na azóta szinte semmi..(Egyébként éppen most még ugyanjó idő van:))

Hermann írta...

Ma avattam fel a Bayern-es korsómat elég jól sikerült.

Lacás írta...

Bayern-Juventus lesz, ez gondolom nem ujsag. Tenyleg szeretem a Bayern-t, de csak a Juventusnak szurkolhatok!
Mindenesetre ez egy komoly parharc lesz es nuanszokkkal a Bayern fog tovabb menni.

Most van springbreak, a kozeli bar tele csajokkal, en meg alig birok mozdulni...tiszta vicc, a mai melo mar lehet nem kellett volna..
De szerintem elnezunk:)

jovoheten Loki-Vidi, remelem vegre az ido nem lesz kifogas!emlekszem olyan idokre mikor villamlott oda-vissza, de kint volt a tarsasag.
A csapat persze kikapott, hisz en is kintvoltam
:)

Dzsonasz írta...

Laci, a vidi meccs májusban lesz. ha meg áprilisi tréfa akart lenni, az meg csak holnap lesz :D

Hermann írta...

Dzsoni bácsi még mindig nem akarsz meccsre jönni? Van ingyen jegyünk bőven.

Tsutsu írta...

Én menni akarok, de szerintem kések, ha ingyen van az is belefér:)

Dzsonasz írta...

ha tudnám, hogy nem fog esni, meg jól játszunk, talán. de így hogy mindkettő bizonytalan, és még nem is gyógyultam meg 100%ban így kihagyom.

Lacás írta...

Hat akkor nem ertem mit mond a szomszed: azt mondja jovohet vasarnap Loki-Vidi.
Dzson,biztos, hogy igy van???Mindjart megnezem!

Viszont a csapat nagyon trefasan jatszott. Trefasan es katasztrofalisan!
Ki a jo eg az a Salma vagy Selma???
Eloszor azt hittem, hogy Varga Jozsi visszajott, de gondoltam, hogy o nem lehet ilyen szar.
Amugy Ramos volt tan az egyik legjobb...Ha ezt es az esot figyelembe vesszuk, akkor nagyon jo lehetett kint szurkolni.

Petya írta...

srácok ez még tévében is szörnyű volt, jó lesz az a 6dik hely, nem lehet minden évben veretlenül bajnokságot nyerni :)

Dzsonasz írta...

edzőbuktatás

Pitti írta...

TV-ben mindig szörnyűbb sztem mint élőben.

csabinnyó írta...

hehe, ezt láttátok?:
http://sportgeza.hu/mindenidok/2013/04/01/ennel_hulyebb_szabadrugas_nincs/

Frank Klopas írta...

Ja, eleg gaz! :D
De mi az francot terdeltek azok ott?

Petya írta...

úgy látom az osztrák ligában nem agysebészek játszanak :) a legjobb ahogy utána mindenki szalad az meg csak fekszik tovább lol

Lacás írta...

Hat ez tenyleg nem gyenge:)

Jobb ido van mar otthon? Tudtok setalgatni??
Itt mar olyan meleg van, hogy elolvad az ember!!

A Bayern jol megverte a Juvet..Szeretem a Juvet, de ez a Munchen most nagyon jo csapat, szepen is jatszanak.Nem ertem, hogy Heynckes ( akit a multban nem igazan csipaztam) miert megy, hisz ezt a gardat kvazi o epitette.
Ez a Dortmund se rossz most.

Kitartast a het hatralevo reszere!

Eszembe se volt, hogy a Backstreet Boys es az N sync is orlandoi csapat. Csaba, biztos szivesen vittel volna 1-2 ereklyet:)

Dzsonasz írta...

én tudtam, hogy a BSB orlandoi. az nsincsről nem.
hétvégén megint hazamegyek, szombaton meg kék nézni a Loki újabb csodajátékát, nem? ha vki szervez nézést, szóljatok. úszást még nem tudom, mert ez a hideg nem kedvez a teljes gyógyulásnak visszaesni meg nem akarok.

Tsutsu írta...

Laci, az idő még mindig elképzelhetetlenül fosch..az elmúlt 2 napban folyamatosan esik.(A 2 nap nem lenne olyan sok, ha előtte jó idő lett volna.) Külön öröm lesz megint ilyen időben focizni.

Hermann írta...

Dzsoni tudtommal a Loki meccs vasárnap 16:30tól lesz.

Lacás írta...

Vegul kivel jatszik a Loki?

Dzsonasz írta...

én azt hittem szombat 2kor.

Dzsonasz írta...

tényleg vasárnap lesz, nem tudom miért hittem azt hogy szombaton. akkor viszont így hagyjuk is, lehet csak az első félidőt látom majd. kb. lehet elég is annyi. Honvéddal egyé(b)ként MO. ha lesz vmi pogram szóljatok.

Petya írta...

Pisti, itt mikor indulsz?

http://sportgeza.hu/sport/2013/04/04/5000_meteren_bringaval_a_hatadon_es_nem_kapsz_levegot/

Laci, természetesen a KISPEST-tel!

Lacás írta...

Ezt mar lehet kihagyom.A multheti osszecsapas valahogy nagyon nem volt az igazi...
Kondast nem hinnem, hogy megbuktatnak, hisz o Szimanak is nagy spanja. Jo edzonek kell lennie, hisz Szima anno azt mondta, hogy nincs olyan magyar edzo, aki alkalmas a Loki iranyitasara!:)

Pitti írta...

Peti majd az Ironman után. Így azt a kérdést kell feltenned, hogy mikor indulok az Ironman-en amit nem tudok, viszont azt tudom hogy Oláh Gabi készül rá és idén meg akarja csinálni.

Hermann írta...

20:00 Ibolya, amennyiben hideg lesz átmegyünk máshova.

Hermann írta...

Nincs hideg és már van wifi is!

Lacás írta...

Ez az Ibolya ilen jo hely lett??Majdnem elfelejtkeztem, hogy mar tilos a benti cigi. emlekszem olyan idokre, mikor egymast nem talaltuk bent az orisai fustfelho miatt...
Olyan van meg, hogy Inkognito?

Tsutsu írta...

Mi és mikor lesz a következő bejegyzés?

Hermann írta...

Tsutsu szerintem ez a fiadon múlik :-)

Lacás írta...

Tsutsunak van fia?

Tsutsu írta...

1. Én is erre számítok, de ha rajta múlik, lehet hamarosan lesz is.

2. Még nincs Laci, de úgy tudom, hogy te tudod hogy alakulóban van:)

Tsutsu írta...

3. Pistivel ma egyéni csúcsot úsztunk. 1 óra úszás egyben - 2 km. Most a tempó javítására állok át:)

Frank Klopas írta...

Boldog Hermann napot!

Pitti írta...

Ööö, hogy kell leírni hogy Hermannak? vagy Hermann-nak? Herr?

Tsutsu írta...

Boldog névnapot Herr! Látom kihagyod a másik "Klasszikus"-t..a Lendület ellen meccs, mindig hordoz magában valamit.. remélhetőleg győzelmet:)

Hermann írta...

Köszönöm!

Pisti ha egy n-es akkor Hermannak, ha két n-es akkor Hermann-nak.

Lacás írta...

Tsutsu, hat persze, hogy tudom!!
Mar felek is viccelodni, nehogy ujbol problema legyen:)

Boldog nevnapot Herr!

Petya írta...

aki hallja, adja át!

Tsutsu írta...

Mit?

Tsutsu írta...

Holnap Pápa - Loki

Hermann írta...

Most azért kipróbálnám a Dortmundban lévő hangulatot...

Dzsonasz írta...

nagyon kemény volt. nem nagyon érdemelték meg, de az tuti hogy felrobbant a stadion. nagyon gyenge taktikával játszott a Dortmund, nem szabadott volna elhinniük, hogy lerohanják az ellenfelet az meg majd sorra szopja be a gólokat.

viszont, hogy demichelis demicsélisz azt miért most találják ki amúgy? régen miért hívták évekig demichelisnek

Hermann írta...

A Demichelis rejtély nálam is fennáll.

Tsutsu írta...

Ez nagyon nagy volt!:) A helyzeteket be kell rúgni, de azért rengeteget kidolgoztak a 2 meccsen, szerintem megérdemelt. Azért a Galata sem volt rossz:) Holnap reméljük simább meccsek lesznek :D

Lacás írta...

Ez a Dortmund oriasi volt!Nagyon szurkoltam nekik!
Hu de jo egy meccs volt!!

Petya írta...

éééén voltam Dortmund meccsen. igaz csak a 'Lautern ellen, de ott is fantasztikus hangulat. a legkeményebb hogy a végén a 800 fős Lautern szurkolói mag zászlókkal sálakkal ment és a dortmundi szurkolók megtapsolták őket. annyira kemény, nálunk mikor lesz ilyen?

Tsutsu írta...

szombaton

Hermann írta...

Vajon Szörnyű megy szombaton az üveg szülinapi pálinkáért a Roncsba?

Dzsonasz írta...

edzőbuktatás

Tsutsu írta...

Akkor ki jön szombaton meccsre?

Hermann írta...

Ha nem kell melóznom én megyek.

Petya írta...

én nem melózok és nem is megyek. :)

Petya írta...

Részeges gondolkozik hogy megy, lehet majd hívni fog benenteket.

Petya írta...

Fenerbahce - Benfica

Basel - Chelsea

Petya írta...

Bayern - Barca

Dortmund - Real

Tsutsu írta...

Neeeeeee..:(:(

Petya írta...

szegény Csucs. Most fogod megtudni ki az igazán kedvenc csapatod - mint amikor én nem tudtam örülni a Chelsea BL győzelmének :)

Tsutsu írta...

Racionálisan fogok dönteni: a Barca mostanában nyert párat, a Bayern elveszített párat, így utóbbinak fogok szurkolni (aztán majd meglátjuk mit érzek:)). A baj hogy ha ez a döntőben van ok, de így lehet egyik sem nyeri meg.

2006 - Barcelona
2007 - Milan
2008 - MU
2009 - Barcelona
2010 - Inter
2011 - Barcelona
2012 - Chelsea

Kérdés milyen sorminta következik : beállt, hogy kétévente nyer a Barca, vagy vissza arra, hogy 3 évente??Mindenesetre a Bayern hiányzik nagyon a listából. (A Barce mellett az szól, hogy az elmúlt évek Barcája minden idők egyik, ha nem legjobb csapata, megérdemelnék, hogy "papíron" is látszódjon ez.)

Petya írta...

2011-ben látszódott, nem? :)

Nagyzee írta...

Kell valakinek egy Glamour magazin benne egy rakás erre a hétvégére érvényes 20-30%-os kuponnal (főleg ruházati és kozmetikumokat áruló üzletekbe)? Egyedül a Müller kupon hiányzik belőle, azért vettem.


A másik, hogy a főtéren lévő mangalicafesztiválon kint van a Békésszentandrási Serfőzde kocsija. Valaki nem akar esetleg holnap este jönni végigkóstolni pár jófajta kézműves sört?

Tsutsu írta...

Mi majd enni megyünk fel, fincsi mangalicát:)

Tsutsu írta...

Új bejegyzés