2014. február 16., vasárnap

San Martino Di Castarozza

Néhányotoknak már biztosan említettem, hogy menni fogok céges telelésre is. Ez meg is történt és a helyszín a címben olvasható település és síterepe volt, ami helyileg itt található:
https://www.google.com/maps/place/38054+San+Martino+di+Castrozza,+Trentino/@46.2624662,11.8031655,16z/data=!3m1!4b1!4m2!3m1!1s0x4778592e11d4d0ab:0x47d7f35b4ff4ca5b
Ezt a céges síelést úgy kell elképzelni, hogy az eni minden évben rendez egy úgynevezett hókupát, amelyen a vállalkozó kedvű alkalmazottak és családtagjaik mérhetik össze tudásukat három versenyszámban, egyénileg és csapatban. A versenyszámok a lesiklás, sífutás és a snowboard. Természetesen külön korosztályok vannak. Az elért helyezésekért pontokat osztanak és  nyertest hirdetnek a nevezett csapatok és versenyzők között is az esemény legvégén, illetve a versenyszámok után.
Idén a tigáz is külön csapatott indított amelynek én is tagja voltam. Összesen harminc valahány csapat volt és abból a 16-ak lettünk szóval elég jól sikerült a szereplés és jó buli volt az egész.
De most már beszéljenek a képek.

Ehhez hasonló képeket lőttem a kocsiból és kb ezt láttam ha kinéztem a hotelszoba ablakán:


Volt hó bőven:
 

Megettem egy Ausztráliányi rántott húst:

Így is takarították a havat a háztetőről:

A versenyek helyszíne:

A cél:
 

Egy panoráma 2200-ról:






65 megjegyzés:

Tsutsu írta...

Zajlik az élet egyeséknél :)

Hermann írta...

Ha előrehozzák a stadion nyitómeccsét egy nappal akkor fel tudom ajánlani a bérletem valakinek :(

Pisti megint nem unatkoztál a héten.

Dzsonasz írta...

én rácápázok, Herr, ha így lesz...
na akkor

péntek sörözés az remekül hangzik, de nekem mindkét nap jó
néztem a fbon a képeket Pitta, mondom kik ezek a kiscsajok, erre látom, h '99es az egyik. az azért még nekem is morbid :DDD de amúgy jók voltak?

Petya írta...

mi a baj a 99-essel? János, a hazaviszed felneveled már nem működik? :)

Pittikém, remélem azért a maratonra is készülsz, nem csak az életet habostortázod be..

Ha Jánosnak nem jó Herr nekem is jó lehet, de azért remélem nem hozzák előrébb és el tudsz menni, mi meg majd Jánossal veszünk magunknak jegyet :)

Pitti írta...

A nyitómeccs engem is érdekelne amúgy ha szabad.
A hazaviszem felnevelem elméletet János már nem osztja, úgy vettem észre, talán azért mert időigényes, ami most már nem fér bele neki. :-)
Amúgy mindkettő 99-es mert ikrek.
A maratoni készülésem úgy gondolom, hogy most van a mélypontján mert 3 héten keresztül nem futottam kivéve a 10 km sífutást.
A sörözés jól hangzik, de én csak nagyon lájtosan tudom vállalni mert szombaton 29 km-t kell futnom és a tapasztalat azt mutatja, hogy másnaposan nem jó futni. :-)

Apropó mi van már a csütörtöki focikkal? Roland jól megvezette a bandát nekem az jött le a facebookos üzenetváltásokból. Viszont lassan tényleg 0 fok fölött marad tartósan a hőmérséklet és tényleg nem lesz szükség a teremre és mehetünk a Tsutsupályára is akár.

Dzsonasz írta...

vasárnap is futsz? mert szombaton meg bulizni is el kéne menni, nem gondolod?

Pitti írta...

Vasárnap nem futok, de biztos lesz energiám elmenni bulizni 290km futás után. Majd úgy intézem, hogy jó legyen.

Hermann írta...

Dzsoni vissza se fog érni az esti bulira vagy ahhoz nagyon durva átlag kéne hogy meglegyen a 290 :)

Hermann írta...

Csak leigazoltuk Tiszát. Meglepett mert biztos voltam benne hogy nem fog Szimának játszani, összességében viszont szerintem jó hogy jött. Így Volas mehet a kukába :)

Tsutsu írta...

Tisza csak megbocsátotta Szimának, hogy kavart az anyjával. Szép tőle.

csabinnyó írta...

kicsit azért irigykedek...:)

persze az a kétszeri szánkázás se volt rossz idén, de azér' má' mégis...

megkaptam a mailt, Pitti, köszi!

Dzsonasz írta...

micsoda? tényleg kavart a mutterjával?

Hermann írta...

Hát ha a rendszeres qrás kavarás akkor igen :)

Pitti írta...

Bulizzunk együtt David Hasselhoffal!

http://www.youtube.com/watch?v=yg9YJdqf1ao

Frank Klopas írta...

Sajnos én pont Pesten leszek hétvégén..
Ez kb olyan, hogy ha valami történik a Lokinál, ami a nagyközönségnek nem tetszik, ott egyből Szima megkúrt valakit.. lásd Kondás) :D
Én amúgy örülök Tiszának!

Frank Klopas írta...

Ja, Pitti, amúgy télleg lesz valami retro buli Hasselfoffal Mogyoródon áprilisban vagy májusban! Oda el kéne menni, de komolyan! :)

Frank Klopas írta...

Elnéztem: augusztus 29.
http://www.life.hu/kult/20140213-david-hasselhoff-a-knight-rider-sztarja-augusztus-vegen-mogyorodon-lep-fel-retro-turnejaval.html
Meg lesz 2unlimited is! Részvétel kötelező!!!!!!

Dzsonasz írta...

Adom mindkettőt :)

Tsutsu írta...

Barca, Bayern és PSG is emberelőnyben az első meccsen...

Pitti írta...

A haverfoci szervezés hogy áll?
Lesz terem vagy várunk még néhány hetet vagy a Tsutsu pályát foglaljuk le novemberig?

Hermann írta...

Összeesküvést szimatolsz Tsutsu?

Pisti szerintem nem lesz terem már erre a 2 hétre.

Petya írta...

szasztok! holnap Ted-del meg egy másik amcsi sráccal elmennék inni valahova. kinek lenne kedve csatlakozni?

Dzsonasz írta...

én ott vagyok.

Pitti írta...

Megyek persze, mondd a helyszínt és az időpontot.

Petya írta...

830 Ibolya? Csak hogy Herr ne tévedjen el :)

Pitti írta...

Kell is egy ilyen hely az amiknak, hogy akklimatizálódáshoz. :-)
Plusz elmondhatják otthon, hogy kevesebb mint egy dollárért ittak sört.

Petya írta...

Imádják :)

Tsutsu írta...

"Tehát akkor te vagy ennek a hagyománynak a kitalálója?

Nem, ezegynemnyem...én még akkor nem is voltam ebben az egyetemnek a tagja. Ekkor ez az ember, xy megölte a tévét."

Ki xy és ki adta a választ?:)


Hermann írta...

Tsuts én ezt nem értem :)

Frank Klopas írta...

Honnan van ez? :DD

Tsutsu írta...

A gépemet éppen rendbe rakom és találtam pár kincset. Az idézetet az egyik videóból szedtem (persze kép is volt hozzá :)

balu írta...

Este találkozunk, kicsit később, de csatlakozok.

balu írta...

Ja, a találós kérdésben xy szerintem a blog Dzsonasza :), de ez csak tipp.

Hermann írta...

Szerintem Mózsa is benne van a párbeszédben.

SirNyű írta...

Jövő hét szombaton valaki Skafunderz, Paddy and the Rats koncert (Lovarda)?

Tsutsu írta...

Lehet érdekel, de a Road-ra is jöjjön valaki. Én ma megvettem a jegyemet.

Tsutsu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Tsutsu írta...

javítás: K.P...egészen..

Dzsonasz írta...

Úh azért ezt a videot nem biztos h megnézném. Az elé brutál este volt. Viszont a nevek említését legközelebb hanyagoljuk, megjeleni google keresésben...

Tsutsu írta...

Javítva :)

Nem húzom tovább. A beszélgetés a 2006(?)-os gólyatáborra készült videó legvégén volt. J.igyekezett konkrétumok megemlítése nélkül válaszolni az érdeklődő "riportnek".

A válasz úgy kezdődött :

"M.J. : ÉN, Dzsonasz vagyok a tévének a találója.

Tehát akkor te vagy ennek a hagyománynak a kitalálója?

(K. P. a háttérben: Ez nem egészen így van. )

M.J. : Nem, ezegynemnyem...én még akkor nem is voltam ebben az egyetemnek a tagja. Ekkor ez az ember, Klopasz megölte a tévét."

Dzsonasz írta...

Muchas gracias :)))))

Hermann írta...

Lefutottad Pisti?

Nagyzee írta...

Herrnek küldöm:
http://www.youtube.com/watch?v=qOyubJ6M4s8

Remélem, erre a helyre gondoltál.:)

Tsutsu írta...

Ennél könnyebb csoportot el sem képzelhettünk volna.

Pitti írta...

nem futottam le

Hermann írta...

Igen Zoli arra gondoltam :)

A csoport tényleg nem rossz. Bár így se hiszem hogy séta galopp lesz a továbbjutás...

Petya írta...

http://www.dvsc.hu/hirek/csaknem-ezer-loki-drukker-nezte-meg-a-stadiont

kár hogy mi nem voltunk :)

Tsutsu írta...

Én mentem volna, de egyszer csak azt írták hogy tele van..még jó hogy előtte nem említették, hogy van limit..

Tsutsu írta...

2008-2009-es bajnokságban a Szertár 3. lett. Az utolsó előtti meccsen 4-4-et játszottunk a későbbi 4. Royal Casino ellen. Az ellenfélnél : Jeney D.- Szima G. - Kanál R. - Korhut M.. :)

Pitti írta...

most is harmadik lesz a flavon ha jól láttam

Tsutsu írta...

Igen, csak akkor nyertük a bronzot, most meg elbukjuk az ezüstöt/aranyat.

Pitti írta...

Tsutsu, a pohár félig tele!

Dzsonasz írta...

Pitta te hogy birod a hetet? engem megviselt ez a hétvége, még most is fáradt vagyok

Pitti írta...

Tegnap este 9kor lefeküdtem szóval most már jól vagyok, de a vasárnap és a hétfő elég szarvolt.
Nem tudom, hogy a grappa, vagy a bacardi okozta-e ezt.

Pitti írta...

Ilyen egy jó reklám:

https://www.youtube.com/watch?v=ub7yEjE_Y3c

Tsutsu írta...

12 szezon az egyetemiben, 22 szezon a városiban. Az eredmény 4 ezüst, 8 bronz. Valamilyen érem mintha hiányozna..de vajon melyik? Kb 10 fordulón keresztül mi vezettük a tabellát és már csak 2 meccset kellett volna nyerni..szóval szerintem félig üres.( A félis üres bambinak persze tudok örülni valamennyire, de azért nem egy tele pohár.) pl. Herr, Gombi szerintetek?

Tsutsu írta...

A 10 forduló lehet túlzó, mert lehet 5 volt..a többi viszont tény.

Pitti írta...

Hát nem hívtatok :P

Hermann írta...

A pohár üres.

Pitti írta...

Na mit szóltok az olipiakosz győzelemhez?
Sztem lelkesek voltak az MU meg enervált, de úgy gondolom Mencseszterben bedarálják a görögöket.

Petya írta...

álé álé, jöhet a mencseszteer!

Dzsonasz írta...

én örülök hogy kikaptak, bár ez nem meglepő azt hiszem :)))
így legalább lesz tétje a visszavágónak, s érdemes lesz megnézni :) remélem a Chelsea is kikap 2:0 ra, s akkor mind a 4 angol csapat ugyanazt az eredményt produkálja. főleg annak tükrében, hogy mult héten a közvetítéskor, az Arsenal meccs után azt mondták, hogy csúfos ez hogy a két angol csapat is kikapott otthon 2vel, de hogy ez a hét azért ez más lesz merőben. gondolom nem arra gondoltak, hogy most idegenben kapnak majd ki a csapatok :DDDDDDD

Petya írta...

János ki kell hogy ábrándítsalak a Chelsea nem fog kikapni de nyerni sem fog.

Tsutsu írta...

AZ MU bajnoki meccséből is láttam egy félidőt, ugyanolyan gyengék voltak. Nem fognak ők bedarálni senkit sem.

Tsutsu írta...

új bejegyzés