2009. július 31., péntek

Olaszhonban

Sziasztok!

Íme az igért bejegyzés, ami nekem az első, így ha vmi nem tökéletes bocsássátok meg nekem:(:)
Szavak helyett inkább képekben mutatom be azt a 7-8 szép napot amit nőverem második otthonországában töltöttünk. Remélem nem gond, hogy szinte csak szép tájak lesznek láthatóak..:)


Kettesben a tengerben a grado-i strandon. Kétszer voltunk itt, de sajnos a 2. nap erős szél fújt, így csak 1,5 óráig tűrtük, hogy betemessen minket homokkal. Utána inkább a városkában sétáltunk, ahol megvolt a szokásos fagyi; aki volt olaszban az tudja, hogy ott kötelező enni - amennyit bírsz:)

Grado-ról egy kép, elhelyezkedése rendkívül hasonlít Velencére, csak kevesebb benne a csatorna.

Gemona - A hegyek lábánál, egy piszok spontán képen.(Ez az utolsó kép ahol elrondítom a látványt:))


Szintén Gemona, és mondtam, hogy közvetlen a hegyek előtt található.


A 7-8 nap egyetlen egyszer volt rossz idő és nem 30 fok körüli hőmérséklet, és az is szerencsére éjszaka volt. Érdekessége, hogy habár folyamatosan villámlott, semmilyen dörgést nem halottunk - néma vihar..
A Garda tó mellett töltöttünk el 2,5 nap, ami nagyon zsúfolt volt programokkal. A fenti kép a szállás teraszáról készült. A meszesi látvány nagyon tetszett, de talán ez kicsit jobban..:)


A Garda nevű városka partja, innen indult a hajókirándulásunk. Amiről csak tesómnál vannak képek, mert aznap nem volt plussz elem nálam. Sajnos 1-1,5 óránként kellett elemet cserélni..


Hétfőn voltunk a Gardalandban. Semmilyen Disneylandben és más landben sem voltam, így nagy élmény volt, sajnos nem próbálhattam ki mindent, idő hiánya és egyéb okok miatt, de egyszer el kell menni egy ilyenbe. A képen ízelítőül a hosszú sorokról, rengeteg ember volt, és sztem csak annyi limit volt, mint a B-szektor jegyeinél..elfogy-e a nyomtató patronja vagy sem..



Ezen voltam én is, csöppet vizesek lettünk, de itt is 1000 fok volt, szóval nem bántuk. Voltunk 3D-s filmeket nézni - amilyet már láttam korábban, de azok ezekhez képest rendkívül gagyik voltak. Az itt látott 3 rövidke film elég élethűre sikeredett + székék mozogtak, vízzel permetezett az előtted ülő szék, illetve a szék alján volt egérfarok (azt hiszem ez a szakzsargon), ami a lábadnál mozgott, mintha vmi rágcsáló lenne a lábadnál.

Íme a Blue Tornado - ezen én nem voltam, viszont Reni volt olyan bátor és kipróbálta. Két Youtube-os videó ízelítőnek:
Utoljára egy kép a tipikus olasz kisvárosi utcákról - ilyenből van egy csomó.
Végül azért egy kis mese is lett, nem csak képek. Remélem nem nehezteltek:)
Tsutsu
ui: Gyurta világbajnok!!:)

133 megjegyzés:

Knorbi írta...

Hali!

Nagyon szép helyeken jártatok Csucsu, biztosan nagyon jó volt! Hát igen ez van ha a család nemzetköziesedik.... :)

A Gardaland az tényleg nagy király de a Garda tó se kutya :)

Kellems hétvégét mindenkinek!

knorbi

Lacás írta...

Bravó Csucsu! Erről van szó!majd írok többet is,csak most vadnyúl pörkölt lesz terítéken..

Lacás írta...

Ez a pöri iszonyat jó lesz:):)
Csucsu,a képek nagyon faszák,jó lehetett olaszban. Én már csak tudom milyen ott,hihetetlen jó.
A tegnapi lánnyal is,akivel randiztam inkább Olaszországot választotta,mint engem,pedig még virágot is vittem. De igazából megértem,mert én is inkább Olaszországot választanám,mint magamat,persze csak,ha nő lennék.Bár azért ez lehet mégse biztos...:)
Visszatérve az ottani emberekből árad az élet,nekem ez volt a legfontosabb,az már csak hab a torán,hogy még szép helyek is vannak.Majd,ha jó gazdag leszek(:))én is visszamegyek egyszer!
Laci,a dombról!

U.I.:Van jegyem a meccsre? Ha van köszönöm és hétfőn fizetek.

Lacás írta...

Még mielőtt félreértések történnének: már nem vagyunk együtt Mónival!

Petya írta...

Nem vagytok együtt Mónival?!?

Knorbi írta...

Akkor én is csatlakozom, hogy hangsúlyt adjak a dolognak:

MÁr nem vagytok együtt Mónival?!!????

Lacás írta...

Nem akartam egy újabb drámát a blogon,ezért nem írtam.Így alakultak a dolgok.Jó viszonyban váltunk el,nem volt késdobálás:)

Petya írta...

Hajrá Loki, hajrá Vinicius, reszkess Szűcslajos!

Hogy lehet egy ilyen srácot Laci mint te elhagyni? Én, ha nő lennék, biztos hogy nem hagynálak el, még Olaszországért sem.

Lacás írta...

1-1 félidőt láttam a loki és a fradi meccsből is és sajnálatos módon azt kell,hogy írjam a fradi meccs sokkal jobb volt.Hajtottak,ütköztek,még itt a végén tényleg behozzák a kemény stílust azzal a sok angollal.

Petya írta...

Köszi Nagyzé, hogy felírtad a blogra, amit ígértél!

Petya írta...

Bulgáriában nincsen net?

Vagy csak van jobb dolgotok is?

Itt nálunk minden rendben, ne aggódjatok, megvagyunk nélkületek. Ami esetleg hír lehet, hogy Mózsa szakított Mónival (sajnos). Más nem történt.

Frank Klopas írta...

Csucsu, amikor mesélted, akkor nem gondoltam, hogy tényleg ilyen szép a táj!
Jó lehetett!

A bolgárok mikor jönnek?

Ja, én is hazajöttem, egy elég kemény és megterhelő nyaralásból. Majd, ha lesznek képek, írok egy bejegyzést én is!

CSN

Lacás írta...

Móni szakított velem.

Lacás írta...

De ez már vagy 3 hetes történés.
Csaba jó hogy hazajöttél.Gombee már írta,hogy izzítsak egy tesztféleséget,de sajnos most tényleg nem tudom mennyi időm lesz.
1 ötlet:nem tudom mikor lesz a lokimeccs szerdán,de esetleg előtte a Kikötőbe beülhetnénk és kitalálhatnánk valamit.Ez persze mindenkire érvényes,1 sört megihatnánk a meccs előtt,de tudom mindenki kocsival lesz...

Tsutsu írta...

Hehe:) Hát nem tudom olyan szépen leirni szavakkal, hogy szebbnek tünjőn mint a képen:)

Laci, ha már másnak modtam akkor veled is megosztom a gondolatomat a témában: Az, hogy már randin voltál, számomra nagyon azt mutatja, hogy annyira nem vágott haza a szakítás, nem-e?

Meccs előtt tuti nem lesz Kikötő - Gombinál van találka. Én szerintem fél7ig dolgozok, utána megyek, de akkor már csak annyi idő lesz, hogy letegyem a táskámat.

Tsutsu

Lacás írta...

Akkor találkozunk Gombinál:)
Annyira tényleg nem viselt meg a szakítás.

Lacás írta...

Akkor találkozunk Gombinál:)
Annyira tényleg nem viselt meg a szakítás.

Tsutsu írta...

Jólvanna értettem egyből, nem kell kétszer leírni:)

Petya írta...

szegény Mózsa. annyira megviselte a szakítás, hogy azt sem tudja, mit beszél.

Knorbi írta...

Tök jó - mindig amikor feljövök a blogra, hogy elolvassam mi a helyzet a 100 holdas pagonyban Tsutsuék erotikus füdőzése tárul a szemem elé :)

knorbi
a vicces

Lacás írta...

Holnap meccs:)Sosem gondoltam,hogy valaha fogok várni így meccset.Talán lehet azért,mert olyan sokan leszünk és ráadásul pont a nyugdíjasok között,ahol legendásan a leghatalmasabb beszólások vannak.

Laci
a furfangos

Tsutsu írta...

Hehe..nem volt ott semmi erotika a tengerben:)

Vannak bizony remekbe szabott beszólások, de persze ott is vannak, akik csak arra várnak, hogy szidhassák vmelyik játékosunkat. Viszont ezt a meccset már én is nagyon várom, és ennyire én is régen vártam már meccset (MU,Hajduk azért ott volt:)). Ha nyer a Loki akkor története során először jut csoportkörbe! Voltunk már tavasszal is a kupában,de a csoportkörök plussz 6 meccs!!(A következő BL kör után)

Tsutsu
Az erotikus:)

Petya írta...

Még az eső sem fog zavarni!

Tsutsu írta...

Engem bosszantani fog egészen a meccsig, de feléküszültem: van nálam sál,sapka(LOKI-s),pulcsi és két esőkabát. Ha este is esik. akkor is ott helyünk, mert csak a papír***** nem jönnek!:)
Ha lenne 8-9ezer náthás ember másnap, hátha újabb lökést adna a stadionépítésnek:))

Tsutsu

Tsutsu írta...

Ha valaki megtalálja a holnapi bl sorsolás linkjét az másolja már ide, mert a múltkor nem találtam meg hogy hol lehetett élőben követni, és lemaradtam róla.
(Ez a link gondolom csak holnaptól lesz megtalálható)

Kösz

Lacás írta...

Optimista vagyok:elkerüljük az Olimpiakoszt,a Sparta prahat és a Zurichet,na meg a Salzburgot is.

Petya írta...

A prágát és a salzburgot biztos elkerüljük. szerintem sajnos svájcot fogjuk kapni...

Nagyzee írta...

Sziasztok!

Egy sürgős kérdésem lenne? Nincs véletlenül valakinek egy műanyag állathordozója, amit esetleg nélkülözni tudna a hétvégére? Egy kiskutyát kellene levinnünk Szabolcsra holnap reggel.

Üdv,

Nagyzee írta...

KÉK TÚRA:

Bocsi a késlekedésért, de végre rászántam magam, hogy leszervezzem a dolgot a következő pár napban.

A tervezett útvonal Mátraverebély - Szarvaskő.

1. nap: Mátraverebély - Mátraszentistván 11.4 km
2. nap: Mátraszentistván - Mátraháza 14.5 km
3. nap: Mátraháza - Sirok 21.7 km
4. nap: Sirok - Szarvaskő: 17.5 km

Az időpont az augusztus 20-ai hétvége lenne, ha valakinek nem jó, és egyéb javaslata van, jelezze pls!

Az első és második napi szakaszt esetleg össze lehet vonni, és így 3 naposra rövidíteni a dolgot. Igaz, akkor első nap elég keményen be kellene kezdeni.:)

Kérlek jelezzétek, ha biztosan jönnétek vagy ha érdeklődtök! Hétfőn-kedden szeretném lefoglalni a szállásokat.

Üdv,


PS: Ha esetleg nem sikerül szállást találni, akkor van alternatív szakasz is: Jósvafő - Putnok - Bükk északi része. Itt ezzel nem hiszem, hogy gond lesz.

Lacás írta...

Kösz Zoli az invotálást,de én biztosan nem megyek.
Viszont jön a bolgár bajnok,csak szegény Gombit sajnálom,aki nagyon nehezen fogja tudni eldönteni,hogy kinek szurkoljon majd!
Szerintem 50%esélye van a csapatnak!

Lacás írta...

Végre nem vagyok betonmásnapos legénybúcsú után:)

balu írta...

Sziasztok!

Kösz Csucsu a képekért, no igen ez Olaszország!Valahogy sose lehetne megunni. Mi is voltunk már a Garda tónál egyszer, és meg isfogadtuk, hogy visszatérünk.

Nagyzé: úgy érzem elkéstél a szervezéssel. Nem ártana egy körtelefon, mert ahogy én tudom elég sokaknak már most nem jó az a 4 nap. Egyrészt 19.-én lesz a bolgárok elleni idegenbeli meccs, másrészt 20.-án Hermannéknál lesz Józsán a szokásos. Mátyus Csabiék Ausztriába mennek, Peti ugyan Szarvaskőbe megy Andival, de nem kéktúra szándékkal. Nórival mi is egy balatoni hosszú 7végén gondolkodunk, mivel egyre inkább úgy tűnik alig lennénk a kéktúrán. Lehet egy hétvégével el kell csúsztatni. Persze csak ha mindenkinek jó.

A tegnapi legénybúcsú príma volt :) főleg, h. nem én voltam a "legény"

Petya írta...

Laci, az hogy másnap nem voltunk betonmásnaposak én inkább negatívnak írnám, mint pozitívnak..

Tsutsu írta...

Aki a közeljövőben válogatott meccsre jön, és akar illendően felöltözni az eseményre, annak javaslom nézzen el a Hervisbe, mert kiválló válogatott szurkolói mezt lehet venni 3999ft-ért. A fórumban már nem volt valami sok, de talán itt a városszélén a STOPSHOP(?)-ban még lehet kapni. Én vettem egyet, és mivel még nem semmilyen magyar címeres ruhadarabom így örömmel gondolok rá:)Szerintem a Loki meccsekre is most már ebbe járok majd, mert a Habi-s póló már régen nem aktuális, az egyéb piros póloimnál meg jobb, ha ebben megyek.

Pénteken Loki meccs, a következő utána a SZófia meccs. Arra ki akar jönni?

Tsutsu

Hermann írta...

Sajnos a most pénteki meccs nekem nem játszik, de a Szófia elleni "hazain" biztos ott leszek (már ha innen jön valaki).

A Loki meccsre meg igen is tessék Loki pólóban jönni az én Nikolov mezem is elavult de legalább mutatja hogy milyen rég óta járok meccsekre!

Hermann írta...

Pesten lévők!

Érdekel valakit a románok elleni válogatott meccsre jegy?

Tsutsu írta...

Két jegy

Tsutsu írta...

Legalább:)

Hermann írta...

Akkor a pontosság kedvéért 5jegy!

Lacás írta...

Ha az negatív,hogy nem kellett berúgnunk a jó hangulathoz akkor oké...
Remélem nem lesz balhé a román meccsen,de tudom,hogy egyesek csak azért fognak kimenni.
Norbi:a jogsim még nincs meg sőt még a rutinon se vagyok túl.De most közel 2 hét szabin leszek, több időm jut majd rá.

Petya írta...

én biztos nem mennék a románok ellen, mert az egész másról sem fog szólni, csak a gyűlöletről.

Knorbi írta...

"..rendezni végre közös dolgainkat
ez a mi munkánk és nem is kevés"

aki megmondja honnan idéztem annak jár egy sör, ha megírja a vers elejét akkor két sör is :) - szerintem ez ajándék kérdés

knorbi
az irodalmár

UI: egy kis segítség, Peti bejegyzéséhez kapcsolódik

Knorbi írta...

ok, csak a versszakra gondolok :)

Hermann írta...

József Attila: A Dunánál

Hermann írta...

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.
És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.
A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2
Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.
Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3
Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebbol vagyok. "Meglásd,
ha majd nem leszünk!..." - megszólítanak.
Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok eros,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!
A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövovel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

Hermann írta...

Norbi a kedvedért az egész verset bepötyögtem :)

Petya írta...

hogy ráér Hernyó hogy szabin van :)

na tipli haza! hehe :)

Lacás írta...

Hermann,nem megyünk a strandra? Hisz szabadok vagyunk,mint a madár:)
A bolgárokkal mi van? Tudják,hogy a Szófiát kaptuk?

Knorbi írta...

Hermannak természetesen jár a sör(ök) ezért a pompás vers tudásért - mondj egy időpontot és egy helyszínt, hogy hol adhatom át a jutalmat - ha lehet legyen Bp-en

knorbi

Lacás írta...

Amúgy honnan jött a vers,Nóbi? Én mindig gondoltam,hogy inkább humán irányba kellett volna terelni téged:)
Hermannak meg honnan van ennyi ideje.
Csak 1 embert ismerek aki ennyit körmölt volna egy-2 sörért,az pedig PCS.Ő talán még A kőszívű ember fiait is leírná oroszul,csakhogy kapjon egy kis sört:) (vagy FÉNYT)

Hermann írta...

Sörért sok mindenre képes az ember Laci!

Strandra megyek csak Bogácsra és vasárnapig ott is leszek úgyhogy sajna addig minden programból kibújok.

Norbi ha visszamegyek Pestre majd mondok időpontot :D

bajigál írta...

megjöttünk...

Tsutsu írta...

Azt hittem kivárjátok a jövő szerdai BL meccset Bulgáriában:)

Szombaton elmegyek veszek pár jegyet a visszavágóra. Péntek estig írjátok meg, hogy kinek kell. Én az S bal vagy jobb szektorára gondoltam, de igazából nekem bármelyik szektor megfelel ahol 1500 a jegy.

A Pesti különítménynek is megvehetem a gondoljátok.(Mondjuk max 10 jegy megvételét vállalom:))

Tsutsu

Petya írta...

Srácok!

Ezt most iszonyatosan fontos:

szervezzünk buszt 25.-ére Debrecenből, vagy megyünk 2-3 kocsival?

Számomra a vonat kizárva, annyi időm nincs..

Petya írta...

Ja, aki jönne (bármilyen közlekedési eszközzel), az írja már fel a nevét, csak hogy tudjuk mennyivel kell számolni! Köszi előre is!

Dzsonasz írta...

huh, csak végigolvastam...

nos valóban megjöttünk, gondolom lesz majd bejegyzés, csak előbb ki kéne aludni magunkat.
lényeg a lényeg fasza volt nagyon.

sorrendben:
Gombi, bocs hogy nem válaszoltam a legénybúcsús emailre hogy nem tudok menni, de gondoltam úgyis szólnak a többiek hogy nem leszünk itthon. volt csaj?

Csabesz, király volt az sms sorry hogy nem írtam vissza, asszem én is kaptam aznap az előző napi buli után.

Laci, sajnálom hogy szakítottatok Mónival, bár ez már mikor volt...
lesz másik!

Tsutsu, flashül néz ki ez a digóhome tényleg :)

Mai román meccsre kik mennek? én biztos nem csak úgy kérdezem...
utána mikor lesz a köv. válogatott meccs?

Peti, Loki itthon játszik jövő héten és utána szófiában? jól tudom?
és ki akartok menni szófiába? durva hely az biztos :D
az út Debrecenből kb. 12-13 óra

Z, nekem sem jó a jövő hétvége mert Hamburgban leszek.

basszus tegnap ilyenkor még a tengerparton voltunk, most meg itt rohadok az irodában és majd elalszok :(

Pisti, Popyk mikor értetek haza?
mi fél 3

Pitti írta...

4-kor
akartam írni egy kommentet, hoggy megjöttünk sőtt sokkal jobb ötletünk volt.Azt találtuk ki, hogy mind a 4-en küldünk neked egy sms-t hajnal 4-kor azzal a szöveggel hogy megérkeztünk, de aztán meggondoltuk magunkat.

Majd végigolvasom a bejegyzést és ha szükségesnek érzem kommentelek.

Ja mi is összedobhatnánk egy bejegyzést Bulgiból, de majd hétvégén ha lesz nálam több kép, nem csak az enyémek emrt hát ugyebár azokon csak női popsik vannak más nem nagyon :-P.

Petya írta...

János, sajnos nem idegenbe szervezkedem, hanem a "hazaira", ugyanis az összes meccs a Népstadionban lesz...

szombat délután egy focit nem szervezünk Laci?

Petya írta...

mármint szombat délutánra, és te? :)

Tsutsu írta...

Még nem mondom biztosra a szombat du-i focit, de benne lennék. A Loki meccsre én már mondtam Petinek, hogy lehetőség szerint mindre mennék, de a Szófia ellen tuti!

Erre sem gondoltam volna évekkel ezelőtt: egyik kedvenc külföldi csapatomba játszhat egy magyar játékos(ráadásul egyika a szimpatikusabbaknak). Aki még nem halotta: Juhászt szóba hozták a Bayern-nel.(Azt hiszem a Bayern szurkolók többségben vannak a blogon:)) Szerintem megállná ott a helyét, így remélem tényleg lesz belőle valalmi!A közpéhátvédek sosem voltak viágsztárok, Lucio persze technikás, de neki mindig vannak hajmeresztő bakijai.

Tsutsu

csabinnyó írta...

Sziasztok Pupákok!
Mi is itt vagyunk ám, csak hát szabi után sok a meló általában...
János: Én szombaton vezettem haza a horvát tengerpartról és az is kb. 12-13 óra volt, úgyh ismerős a szitu :)
Mi is tudunk majd élménybeszámolót írni és akkor már tiszta utazásos blog lesz ez (Magyarország, Görögország, Olaszország, Bulgária, stb. :))
Peti: A Loki meccsre én egyelőre nem jelentkeznék, elég zsúfoltnak tűnnek a napjaim, és azon a héten ráadásul 6 nap meló lesz :S
Lacás: sajnálom, h szakítottatok, Móni szimpi volt pedig. Remélem a következőt is hamarosan bemutatod :)
Laci: a Garda tó valóban szép hely, egy baja van csak, hogy túl sok olasz lakik a környéken :P
Pisti: a popókkal ismét feldobhatod az oldalt :)
Norbi: azt hallottam a minap, hogy az angyalföldön szal lakni, mert kint van a 'csában, ez igaz? :)
Zoli: a kéktúra nekünk családi program miatt jó, de ezt már korábban jeleztük egyébként

üdv nektek

Petya írta...

Lacival egyeztetve a szombati foci inkább Vasárnap? 6tól?

1. Mózsa
2. Pisti
3. Petike
4.

Lacás írta...

Vasárnap kiindulásképpen lehetne 6-kor a foci és ha nagy lesz a morgolódás az időpont miatt,akkor lehet változtatni.
Csucsuval egyetértek:Juhásznak a Bayernben a helye!!Lucio tényleg egy ámokfutó volt és Roland nem kevésbé gólveszélyes. Azért vicces,hogy tegnap is a center-halfunk volt a leggólveszélyesebb.
A meccsről inkább többet nem írok,bölcs maradok...
Viszont jól értesült információim szerint egy fogorvos teszi tiszteletét aug.20-án a Lovardában és nem foghúzás céljából,még csak nem is tömés végett, hanem a '90-es évek legnagyobb slágereit clozta meg felvonultatni.Szerintem Dr.Albanra elkéne menni!!!

Tsutsu írta...

Nekem a szombati foci 92%, a vasárnapi 0.569%.

Tsutsu

Dzsonasz írta...

center-half?
Mózsa, most szabin vagy? mert akkor Pisti nem fog éhen halni a fél adag kajától :)
Pistikém, kell még visszahozónak ez a hét nem igaz?
ML: milyen volt a vadnyúlpöri? mert csak annyit írtál hogy lesz meg hogy jó lesz de aztán semmi
igaz ennek már 12 napja...

Macska? milyen volt "horvátba"?
merre voltatok? ketten az asszonnyal?

Lacás írta...

12 nap után is emlékszem a vadnyúlpörire,annyira finom volt.
Akkor legyen szombaton a foci,nekem úgy is jó,csak kommunikáljunk!
Tényleg,milyen volt Horvátország?Az egyik szomszédom:) azt mondja,hogy nagyon jó hely.
Amúgy szabin vagyok és Pisti sajnos lehet éhen fog halni,mert elfelejtettem neki kaját rendelni.Bár nem jelezte nekem ezen szándékát,viszont azt mondta,hogy ő volt a legbélpoklosabb a bolgárok közül.

Petya írta...

nekem szombat 0,01%, vasárnap 100%.

Lacás írta...

Nekem szombat 88.5%,még vasárnap 91.9.Kérek még százalékos esélyeket,hátha lesz foci.

Dzsonasz írta...

nekem mindakétnap -0,001 %
mózsa hogy telik a szabi? fateroddal toljátok a pingpongot, teniszt, dekázást? ezenkívül csinálsz vmit? beszéltük Pistivel Bg-ban hogy lehet el kellett volna menned a szabi alatt könyvet pakolni :)

Pitti írta...

Végigolvastam a hozzászólásokat és nem tudom mihez is kellene hozzászólni.Annyi biztos, hogy:
Hermann 20-ára megyek
19-én a meccsnézésre is Petihez
Dr. Alban érdekel (Laci elintézed a jegyet?)
Laci szakítás nem újdonság
Szombati foci 100% nem jó vasárnapi esti esetleg ugyanis Pesten leszek és megkóstolom János messze földön híres hambiját
Tsutsu: a képek alapján tényleg szép lehetett Olasz
Popsi összeállításomat majd talán hétvégén elérhetővé teszem a nagyközönség számára
Hát igen a héten meg a jövő héten éhezni fogok
NagyZ: sajna én se megyek túrázni mert ki kell pihenni bulgit meg bulizni "kell" menni Lacival
MCs: a horváth képekre is kíváncsiak vagyunk
Peti nem lehetne a popsiképeket úgy megcsinálni mint a reefes csajokat?Én megcsinálom csak emlékeztetlek korlátoztad szerkesztési jogaimat a blogon.
Bulgiba tényleg sokat ettem nem tudom miért.Hazajöttem és több mint 65kg voltam szóval híztam
Nem sikerült becsajoznom Bulgiban sem pedig a felhozatal nem rossz lásd később popsis képek
...
Ui.:Barna vagyok

Dzsonasz írta...

én meg basszus 66 vagyok, ami gáz, mert azért én is ettem rendesen.
remélem nem vmi betegség ami miatt lefogytam...

Lacás írta...

János,a -0,001=+99,009-cel.Így örülök,hogy jössz focizni:)

Dzsonasz írta...

ez egy nagy karó lenne Kozmánál Mózsa :D
na mindegy, lényeg hogy értelmesen töltöd a szünidőt :D

Petya írta...

Srácok, akkor én már látom hogy ebből a fociból nem lesz semmi. Laci, akkor menjünk el teniszezni vasárnap 6-tól 8-ig, azt egyszerűbb megszervezni, mert csak 2 ember kell hozzá.

Nem tudom miről beszélsz Pisti.

Akkor a Népstadionba a Loki meccsre 25-én az NI-osokkal menjek?

Lacás írta...

Bizony-bizony,komolytalan ez a társaság,pedig ép testben ép lélek,egy kis mozgás mindenkire ráférne.:)
Akkor vasárnap 6-8 tenisz,hívd Andit is!
Pisti Bulgária gyönyörűszép domborzatát bemutatta nékem:)

Knorbi írta...

Sziasztok!

NagyZ: mi sem tudunk menni túrázni, szerintem legközelebb 1-2 hónappal kezd el szervezni vagy akkár még korábban mert sajnos már szinte senki sem olyan szabad mint az egyetemen...

Csaba: hát nem tudom de angyalföld szerintem annyira nincs kint

http://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_ker%C3%BCletei

persze ha a XIII-ból szeretnél a XXIII-ba elmenni akkor az tényleg gáz, amúgy sok múlik a tömegközlekedésen is - ahova mi megyünk az elmegy (10 perc a keleti)

de amint lesz tapasztalatom leírom hogy szal vagy nem szal
...

Peti, Laci Focizni szívesen megyek - nekem jó a szombat is és a vasárnap is csak annyit kérek hogy én mondhassam meg a helyszínt...:)

Mindenkinek kellemes hétvégét!

knorbi

Pitti írta...

Peti azt akartam kinyögni, hogy az oldalon ugyanúgy frissítve jellennének meg az én általam készített popsis képek, mint annó a reefes képek. Csak adj nagyobb szerkesztési jogosultságot az oldalhoz.

Lacás írta...

Imi,mi lesz a Raifeisennel pesten??

Tsutsu írta...

Emberek!

13.00 kor megyek megvenni a jegyeket a Szófia elleni meccsre. Senki nem akar jönni azokon kívül, akik szoktak meccsre járni?

Tsutsu

Lacás írta...

Hermann,az Isten éltessen,boldog születésnapot,örök életet!
Tsutsu,én nem megyek,mert az egy piszok fárasztó hét,ráadásul fulldepressziós leszek,mert akkor már vége lesz a szabimnak:)

Lacás írta...

És persze ne feledkezzünk meg János egyetlen szerelméről,életének értelméről,arról a lányról,akit 2 szemétláda tahó lemert önteni kólával:)
Azaz boldog születésnapot Lillának is és jó étvágyat a hambihoz!

Lacás írta...

Norbi,Peti:nem köntörfalazok,az előző megjegyzésben rólatok van szó:)

Lacás írta...

És most,juhtúrós szalonnasütést nyomok Diégó emlékére,aki elhagyott minket az igaz barátai kedvéért:)

Tsutsu írta...

Na azért leírom eddig kik vannak a listán, hátha megjön valakinek a kedve, ettől a acélos névsortól:)

1. Herr
2. Peti
3. Balázs
4. Gombi
5. PCS
6. KZ
7. Imi
8. Bógyi
9. Mikulán
10. Lilla
11. Tsutsu

Na mégvalaki?

Tsutsu

Dzsonasz írta...

Boldog Szülinapot Hermann!
Mózsa te ittál tegnap?
értesz ahhoz azért hogy hogy kell olyan témákat felhozni amiért mindenki rajong...

kösz Tsutsu a jegyeket, a pénzt hogy juttassuk el? Pistivel elküldjük Debrecenbe, ott meg vhogy eljut hozzád?

Lacás írta...

Egyik kedvenc kajám lett mostmár ez a juhtúrós,megettem vagy 3 szeletet,most meg mozdulni se bírok.
Klopasz nem akar menni a meccsre?
Most megint családi összejövetel van nálunk,azért néha rákukkantok a blogra.

P.Cs. írta...

Köszi a jegyet Tsutsu. Majd szólj, hogyan tejeljek (utalás/helyszín).

Mózsa, sörért tényleg sok mindenre hajlandó vagyok, de ezt egy ctrl+c ctrl+v vel google-ből fél perc alatt megoldottam volna :)

Durva volt a Sziget. Már várom a hambit...
PCS

Lacás írta...

Állítólag a hamburger+a sör nem jó párosítás,így választanod kell PCS.

Diégó egy szaváért a fél karom odaadnám! Valaki hívja már fel,mert nincs meg a száma,azért hogy írjon valamit:)

Tsutsu írta...

Laci: kiválló észrevétel volt, Csaba lemaradt a listáról - vele nem beszéltem, de neki akartam volna venni. És vettem is. Pacóval voltam együtt - vettünk összesen 20jegyet. Nagyot néztek:)

Örülök, hogy Imi plussz 4 névvel bővítette a listát. Gondoltam, hogy neked is írok Dzsonasz, hogy jössz-e, mert ugye nem szoktál Loki meccsre jönni, de hátha kihasználod az alkalmat hogy a régnemlátott debreceni barátaiddal legyél..aztán végül lemondtam róla, csak Iminek mondtam, hogy kérdezzen körbe. Hátha szerencsét hoztok a Lokinak:)PCS-re mindenképp számítottam:)

A Tescoban vettük a jegyeket, végül a P bal szektorba, ahol a "B szektor" lesz, de itt is megvan a lehetőség a beszélgetésre és a szurkolásra is. Vicces, hogy egymás melletti jegyek nem voltak, hanem minden 3. székre volt jegy:

29.sor: 1,4,7,10,13,16
30.sor: 2,5,8,11,14,17,20
31.sor: 3,6,9,12,15,18
32.sor: 1

Vki magyarázza meg, hogy miért így viszik így a jegyeket egy árusító helyre. És vki direkt kézzel szétválogatta, hogy véletlenül se lehessen két egymás melletti helyet venni? Nem hiszem, hogy előttem 17-18 pár pont ilyen minta szerint vette a jegyeket. Ebben a szektorban viszont az a jó, hogy mindenki a szektor alja felé megy majd, így azért biztos lehetünk egymás mellett.

A pénzt mindenki úgy fizeti, ahogy kényelmesebb. Vagy utaljátok, vagy kézbe adjátok a meccsen, tényleg mindegy, ráér akkor is. De ha szerettek neten utalgatni mert kevesebb pénzt kell kivenni, akkor az is jó, a számlán is jól jön a nem lekötött pénz.( Utalás esetén a számlaszám: 10403428-71485754-56511012)

A jegy amúgy nagyon tetszik, gyűjteményem egyik legszebbike:)

Tsutsu

Lacás írta...

A válasz nagyon egyszerű:nem akarják,hogy a meccset beszélgetéssel töltsétek,hanem koncentráljátok végig,kiemelt figyelemmel!:)

Lacás írta...

Dúrva ez a Dzsudzsák most.

Petya írta...

lesz egy szokatlan kérdésem: nincs valakinek eladó LEMEZJÁTSZÓja?

Lacás írta...

Nekünk van,de nem eladó!Bár talán kereken 35 ezer Ft-nál elgondolkoznék rajta:)

Tsutsu írta...

Hi!

Nekünk van lemezjátszó, mondtam a szülőknek is, és elgondolkodnak rajta.Mikorra kellene?

Azért durva volt ez a hétvége sport szempontból:

Dzsudzsák 2 gólja és gólpassza hihetetlen volt.Kovács Kati megint aranyakat halmozott. Junior kézi EB-n 3 győzelem.Marosi Ádám öttusa világbajnok. Pars legjobb eredménnyel döntős kalapácsvetésben. Egy nem magyar eredmény: Bolt 9.58-at futott és sztem volt még benne.És még biztos kihagytam vmit..

Tsutsu

Névtelen írta...

Ide a fél karodat Lackó!!!! :)))))
Vicceltem.
Nem hagytam én el senkit, csak meg vagyok vonulva kicsit emberileg. De maj összekapom magam oszt alkotok egy emlékezeteset.

Hajrá Loki! Hajrá szalonnasütés!

Digó

Hermann írta...

Szevasztok!

Én is hazaértem Bogácsról ami eléggé ütött.

A kommentek alapján páran biztos nemm jönnek 20án Józsára. Ezúton szeretném bejelnteni hogy biztos lesz főzés.

Nos ki az aki tud jönni?

Hermann írta...

Még egy fontos info 17:00 környékétől jöhettek és legkésőbb az ucsó buszig tart a feszt.

Lacás írta...

Az nem is baj,mert este Dr Alban,amire én biztos megyek:)
Holnap veszek jegyet.
Hermann,ez azt jelenti,hogy az összes blogolvasó mehet hozzád sütésre? Hátha addig Diégó is összeszedi magát. Meglátjuk!

Pitti írta...

Mózsa Laci MSN-ezik!!!!!

Petya írta...

Laci, nekem ne vegyél jegyet mr. Albánra, mert nem megyek (mégse).

Csucsu, majd holnap sametime regarding lemezjátszó.

Na megyek haza.

Hermann írta...

Ha jelentkezik Digó akkor jöhet.

csabinnyó írta...

Hát ez a Dzsudzsi tényleg sokat fejlődött az elmúlt években, ahhoz képest hogy a lugosi ifiben még nem volt egy nagy szám a szememben, most tényleg nagyot játszott :)
Sütésre sajnos nem megyek, mert idétlen időpontba lett szervezve :)
Lemezjátszót még talán használt műszaki cikkes boltban sem fogsz tudni találni, akinek van, az tuti nem adja el szerintem.

la revedere

bajigál írta...

Sziasztok,

annyi a jó programlehetőség, hogy szinte sok is. Sztem én az albánra megyek (nem Delhussa Gjonra gondoltam:). Túléltem a Prodigy koncertet, kókemény volt, néha egy kis halálfélelem is bejátszott. Örülök hogy sokan jöttök Loki meccsre. Lacás, minket nem zárnak be szerencsére, marad dolog bőven.

Nagyzee írta...

Sziasztok!
Herr, utólag is boldog születésnapot.:)
20-án mennék Józsára, ha lehet. Kata még nem tudom, hogy ráér-e.


Kéktúrásoktól pedig azt kérném, hogy dobjatok fel lehetséges időpontokat. Nekem bármikor jó, és szeptember végéig egy háromnapos hétvégét kialakítva megoldható lenne az idénre tervezett szakasz. Ha van időpont, ami jó a többségnek, akkor lefoglalom a szállásokat, stb.

Nagyzee írta...

És lehet, hogy mennék a Loki-meccre is. Ugye a szurkolói vonattal mentek? Ha igen, akkor valszeg szerzek magamnak egy jegyet, és becsatlakozom.

Névtelen írta...

Ritkán olvasok blogot, ezért megragadnám az alkalmat, hogy Hermann-nak boldog születésnapot kívánjak. Mennék én is Józsára, ha megoldható, Dr. Alban-on meg biztos, hogy ott leszek.

SirNyű Tamás

Petya írta...

Szörnyű, nektek sincs eladó lemezjátszótok?

Névtelen írta...

"...Szeged hálilúja.." :D
Én is Boldog születésnapot kívánok utólag is Csabikám! bár nemtom mikor volt, de néha a sajátomat is elfelejtem 'disziz szeláví!'
Csábító a meghívás a Csábitól(Herr)! /ez egy humor volt/
Még képlékeny a jövő, de szaulok, ha megyek.
Tesóm is volt prodidzsájon, aszonta annyian voltak, hogy Dunát lehetett vón rekeszteni embörrel!

Aggyatok 1 szá cigit, bájöháttek, eeemondok mindent!

"...hajrá lujdzsi,..."
D-go

Hermann írta...

Nos örömmel venném ha holnap reggelig mindenki mondana valami konkrétat ha nem akkor kénytelen leszek telefonálni.

Egy kis összegzés amit leszűrtem:
-Jön: Nagyzé, Mózsa, Pisti, Szörnyű (ha tudsz viselkedni jöhetsz)
-Nem jön: Mátyusék, Knorbiék, Mikulán
-Kérdéses: Kata, Digó
-Nem nyilatkozott bár úgy rémlik hogy jön: Radnaiék, KPetiék, Tsutsuék
-Nem nyilatkozott: NagyCséék

Hermann írta...

Peti:
lehet nagymuteroméknak van lemezlejátszó és lehet eladó de Újszászon :(
Holnap akkor lesz nálatok meccs nézés?

Hermann írta...

Ja és Imi is nyilatkozott de nem egyértelműen. Nekem az jött le hogy nem jössz. Kérlek erősítsd meg!

Lacás írta...

Megerősítem: köszönöm a meghívást és megyek.Hozzávalókat nem kéne vinni?Mikor megy az ucsóbusz?
Diégó tényleg meg van egy kicsit zakkanva,ez a megjegyzésekből is lejön.
János,szülinap pesten??És nem jössz Albanra se?
Leszünk azért így is egy jó páran.

Tsutsu írta...

Én valószínűleg egyedül megyek, de számolhatsz 1,5 fővel is, mert ha ketten mennénk akkor kevesebbet eszek és elég a 1,5 adag, ha viszont egyedül megyek akkor meg zabálok, hogy hozzam azt a 1,5 fős adagot:)

Loki meccsre én csak legvégső esetben mennék a szurkolói vonattal, mert másnap munka,és nem szeretnék 4 körül hazaérni. Persze ha nem lesz (elég) kocsi akkor az marad.

Tsutsu

Hermann írta...

János Hamburgba megy nem?!

Hozzávalókat nem kell hozni csak amit inni akartok.

Buszok meg minden óra 10kor és 52kor mennek az ucsó a 23:10es.

Kijönni meg gyertek azzal ami 16:20kor indul a Dobozi lakótelepről ezzel itt vagytok 17re.

Pitti írta...

János Hamburgban van egy hétig asszem mától vagy tegnaptól.

Herr! Én is megerősítem, hogy megyek de annyi kiegészítéssel, hogy nem fogok odaérni 5-re max 6-ra de az inkább 7-lesz, szóval ne siess a kajával, bár ha olyan gyorsan fog készülni mint Meszesen akkor olyan 9-re mennék. :-P
Nyugtass meg, ugye nem úgy tervezed, hogy 5:30-ra kész is lesz a kaja?
Az ok ami miatt kések az az, hogy kerótúrára megyek a hegyekbe, amit nem mondhattam le.
Ja bocs arra nem készítettelek fel, hogy ha a hegyekben meghalok a fantasztikus kondícióm végett akkor nem leszek ott a Hermann 20-án.
Kíváncsi vagyok Dr. Alban-t hogy fogom bírni.
Röviden ennyi több marhaságot most nem szándékozom összehordani.

Pitti írta...

Meggondoltam magam mégis írok.
Mózsa Úr dúrva csajozó hadjáratot indított. Csak ámulok és bámulok.Kérdezzétek csak bátran nem lehetnek a blogolvasók nem naprakészek.
Ugye Laci kielégíted a barátaid igényeit?

bajigál írta...

Nem megyek Józsára Herr, biztos jó buli lesz pedig.
Albán hánytól lesz? Ill. jegyet valaki tudna venni kettőt, ha érdemes előre megvenni?

Lacás írta...

Bizony Pisti ez így van. De amíg nincs semmi addig nem írok semmit.

Névtelen írta...

"-Latin lever?!
-Nem Lover?...
...
-B*szógép!
-Kösz Csoki, sokat segítettél.
-Bitedánke csikánó!"

:)

D-Go

Lacás írta...

Digó,azért vigyázzunk a blog tisztaságára,mert letílt a főszerkesztő!:)

Pitti írta...

Néha azért egy Diego-magyar értelmező szótár jóljönne nekem.

Petya írta...

Jánosról van fent egy videó!

http://www.youtube.com/watch?v=k2vkwy2vdP4

Popy írta...

Köszi Herr a meghívást, de én sem megyek ma. Már elígérkeztem máshova. Jah, és ha már itt tartunk... Boldog születésnapot utólag is! :)

Lacás írta...

Boci-foci volt tegnap:) Mostmár 70-30 az esély:)
Aki jön: 16:20-as 34 essel megyünk, és 4-kor találkozunk a Doberdó éjjel-nappalinál!

Lacás írta...

János,örök életet neked is! Nem utolsósorban:boldog születésnapot!
Alban csalódás volt, pedig egész életemben erre vártam!Hermann viszont zseniális volt! Azért csak 9-es a 10-es skálán,mert nem volt kenyér:)

Lacás írta...

Csak vicc volt! Hát persze,hogy 10-ből 10-es volt!:)

bajigál írta...

Holnap délután egy foci?

Lacás írta...

Imi,ha lesz foci,akkor szerintem leghamarabb vasárnap lesz,mert már képtelenség megszervezni.

Dzsonasz írta...

kösz a köszönteseket, most bulizunk meg holnap is, het elejen hanytunk fostunk azert kussoltunk, de mostmar jol vagyunk.
örülök hogy jo volt a hermann buli :)

Pitti írta...

Legyen foci ma 6-tól azt mondom.

balu írta...

Ha Fonyódra szervezitek a focit, akkor megyek :)

Még itt vagyunk a Balatonon holnapig, már végigettük a teljes fastfood menüt, tegnap a budai Kovács családdal voltunk a bícsen.

Boldog szülinapot - utólag is - az ünnepelteknek (János, Herr)!

Úgy tűnik én tudok kocsival menni a keddi loki meccsre, kérdés, hogy elé lesz egy autó Debrecenből tudtommal jön Tsutsu, Peti, KZ, Gombi, Tsutsu, Nagycsé... kihagytam valakit?

balu írta...

Tsutsu 2-őt ér :)

Lacás írta...

Balázs,ha jól tudom megy Tsutsu is!