2011. május 22., vasárnap

Tompor Joker harmadszor tart Meszesre

Hello fiatalok!

Itt a május vége, ez azt jelenti, hogy a Pitti-partyn és Lacásunk elvesztésén kívül közeleg az immár tradicionálisnak mondható Rakaca trip (időpont: június 16 csütörtök –>; júni 19 vasárnap, 4 nap/3 éjszaka; a pesti csapat valszeg csak meló után indul, 6-7-8körül érünk oda; helyszín: Rakaca, a meszesi víztározó mellett). Úgy tűnik, idén rekordlétszámban fogunk résztvenni az eseményen, a résztvevők listája lent látható. Erre tekintettel egyeztettem, hogyan is tudunk elférni, a lényeg, h a 4 házban összesen 6+5+2*4=19 (max20) fő fér el, emellett lehetőség van a szomszéd ház tetőterében is 6 embert elszállásolni (ez nyilván akkor nyílik meg, ha a a normál 4 ház betelt). Ez azt jelenti, hogy a max. létszám 25fő, ennél több ember nem tud jönni. Ha a listrára pillantunk, 25 nevet látunk Petiék nélkül, plusz (listán nem szereplő) emberek csak akkor tudnak jönni, ha a lenti 25ből lesz visszamondás.

3 dolgot kellene addig kitalálni, elintézni:

1. Résztvevők listájának véglegesítse: mivel tudom, h jónéhányan még kérdőjelesen jelezték részvételüket, ezért első lépésben véglegesíteni kellene, h ki és mikortól meddig jön. (Amiatt fontos, h ha van visszamondás, még lehessen a helyére jelentkezni, illetve le kell foglalni a szomszéd házat is a létszámtól, érkezéstől függően + a kaját is ki kell találni.) Tehát két kérdésem van: ki és mikortól meddig lesz? Az alapértelmezésem az lesz, hogy aki a lenti listán igennel (”y”) szerepel => az jön, és végig, azaz csütörtöktől vasárnapig marad. Elég, ha az ettől való eltéréseket jelzitek nekem bármilyen módon (tehát elsősorban a ”lehet” emberek, és az jelezzen, aki nem végig lesz). Jelentkezési határidő: május 29. Aki nem jelez, azt az igennél úgy veszem, hogy végig jön, a lehetnél pedig hogy nem jön.

2. Második részlet kifizetése: a végleges listával összhangban legyen szíves mindenki a még hátralévő részletet elutalni nekem (az is okés persze ha egy valaki utalja több emberét). Ár: 4000 Ft/éjszaka mínusz egyszer 500 Ft mivel saját ágyneműt viszünk (=> 3éj: 11.500, 2 éj: 7.500, 1éj 3.500 ÉS hozni kell ágyneműt). Számlaszámom: 12010501-01071619-00100000. Fizetési határidő: június 5. vasárnap. Aki nem utal eddig, az egyrészt tökön lesz rúgva, másrészt hoz nekem 3 üveg ajándék, minőségi sört Rakacára (utóbbi komoly!:) ha szeretne mégis jönni. (én továbbutalni max júni 10ig szeretném, tehát eddig lesz végső lehetőség sztornózni és pénzt visszakérni).

3. Kaja+pia: a nagy létszám miatt olyan kaját kéne csinálni, ami ennyi embernek is kivitelezhető (pöri, gulyás, paprikás). A tavalyiból tanulva azt kéne sztem, hogy 3 fő étkezés közösen (csüt este, péntek napközben, szombat napközben), e felett pedig mindenki intézze magának a többi kaját igény szerint. PCS felajánlotta, hogy bevállal egy paprikásklumplit (Csabi, pls confirm), ez lehetne péntek/szombat. A maradék két (egy) alkalomra várunk jelentkezőket, mivel mintha Peti is mondta volna h a keresztfater is bevállalna egy főzést (majd jelezd Peti). Ha esetleg grillt/hambit szeretnénk sütni, azt talán csütörtökön lenne érdemes, mikor még várhatóan nem a teljes létszám lesz lent (amiatt h 25 embernek azért durva megcsinálni annyi grillt/hambit). Egyébként ötletek jöhetnek, lehet variálni. Pia: mindenki magának hozzon 3-4 napra valót, bolt nem nagyon van a környéken (kocsival lehetne messzebbre menni), és lehetőleg kicsit jobban találjuk el a mennyiséget, mint tavaly, mikor szegény PCS-vel szomjan és sör híjján maradtunk (tudjátok Csaba milyen érzékeny ha sörről van szóJ), néhányan ui. ráraboltak a faxa kis budveisereinkre...


jön?

utalt

1

Lilla

y

4 000

2

János

y

4 000

3

Tünde

y

4 000

4

Herr

y

4 000

5

PCS

y

4 000

6

Nóri

lehet


7

Balázs

lehet


8

Pisti

y

4 000

9

Szörny

y

4 000

10

Csucsu

y

11 500

11

Miki

y

4 000

12

Imi

y

4 000

13

Kinga

y


14

Dygo

y

4 000

15

Robi

y

4 000

16

Cseke

y

4 000

17

Nagyzé

y

4 000

18

Kata

y

4 000

19

Nagycsé

y

4 000

20

Orsi

y

4 000

21

Poór A

lehet


22

Poór L

lehet


23

Poór L bnő

lehet


24

Andi

lehet


25

PJ

lehet


185 megjegyzés:

Tsutsu írta...

Én szorgalmasan befizettem a teljes pénzt, de lehet csak pénteken fogok menni. Persze azt még nem tudom, hogy melyik nap hogyan/kivel tudnék menni:(:)

Pitti írta...

Peti nincs rajta a listán, pontosabban Andi rajta van. Helyette Gombi jöhetne nem? Én úgy tudom hogy szándékában áll, de rákérdezek nála.

Popy írta...

Én mennék végig. Barátnőm (egyébként Kitti, csak hogy névről is ismerjétek:) szombatra jönne csak. Tesóm szintén szombaton reggel menne, de nem aludna ott. (Este már menne is haza.) Tehát Kitti beférne a helyére. Összesítve:
PopyL: y
Kitti: szombat
PopyA: szombat, de nem alszik ott

Popya írta...

Bár aludhatnék ott, de akkor az a tanulás rovására menne (olyan deja vu-m van, mintha tavaly is ez lett volna), de mindenképpen megyek, vízilabdához is kell kapus :)

Petya írta...

nem irigylem a szervezőt...

bajigál írta...

Andi+Peti nincs a listán, mert nem itt fognak aludni hanem a keresztfaternél.
A listán szereplő Andi Péjének a barátnője.
Gombi anno azt jelezte nekem h nem tudja h jön-e, és ha majd lesz még hely, akkor jön, ha nem, akkor így járt. Mivel PopyAndris nem kér szállást, akkor így PopyA helyén Gombi felkerült a listára egy "lehettel" => beszéljetek vele lszi!

Lacás írta...

Amúgy szerintem Iminél jobb szervezőt nem találhattunk volna!

László Viktor írta...

Mink csutkára járatnánk a bulit!
Csütörtöktő vasánapig! Juh-éj! :D

D.

P.Cs. írta...

A paprikás krumplit - és a hozzávalók beszerzését - továbbra is vállalom. Szerintem, mivel ez a legkisebb költségevetésű kaja, azon a napon együk, amikor a legtöbben vagyunk (szombat?). Lehetne még egyik nap szalonnát sütni.

László Viktor írta...

Szalonnááát???!!!
2years vedzsötöböllel?!
:D

Petya írta...

Digó szerdán jössz futni? :)

Dzsonasz írta...

hát akkor pizza idén sem lesz... mert hogy száz emberre senki nem fog tésztát nyújtani az is biztos.
na de nem baj, addig jó míg ilyen sokan vagyunk.

Lacás írta...

Amúgy emlékszem, hogy régen Digó mindig csúnyán nézett rám mikor Viktornak szólítottam. Dehát a szülei adták neki a nevet:)

Pitti írta...

Befizettem a lóvét Imi!

Pizza? Nekem tetszik.Nem kellene elvetni az ötletet.Sztem simán kivitelezhető csütörtökre, mert sztem szintén nem leszünk akkor még sokan.

Digó?

Pitti írta...

Gombit egy nagy kérdőjellel vegyük figyelembe!

Tsutsu írta...

Szó volt arról, hogy a héten pénteken lehetne a foci. Nekem éppen kapóra jönne, mert szombat/vasárnap 1 perc focira sem érnék rá. Vki másnak is OK a péntek este?

Lacás írta...

Tsutsu, remek az ötlet.Lehetne mondjuk 8-kor a Campuson egy jó kis villanyfényes. Sajnos hamarabb semmiképpen nem érek oda,mert délutános vagyok..

Pitti írta...

Péntek 20:00 Campus foci.

1.Tsutsu
2.Lacás
3.Pitti
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Petya írta...

Nekem nem jó a péntek, viszont a vasárnap igen. Ha más is így van kérem jelezze..

Laci hogy lehet hogy az éjszakai műszakod nem 2200-ig tart?

Lacás írta...

Már most is eljöttem néhányszor 9-kor,úgy hogy hamarabb bementem.Pénteken még hamarabb megyek.Nem nagyon probémáznak rajta.
Nekem is csak a péntek lesz jó!

László Viktor írta...

Elvileg megyek futni, ha jó lesz az idő.

A pizza az én titkos, fekete lovam akart lenni, esetleg csütörtök estére. Nincs aza zisten, hogy én ne süssek kemencében, hamá tavaly is kihagytuk! :)

Popy írta...

A foci nekem kilőve. Egy csípés a bal lábamon elfertőződött, aztán most nem teljesen jó a lábam.

Popya írta...

Foci nekem is kilőve, van programom péntek estére de én is a Laci lábára fogom...

Popya írta...

Készül a bodzás pezsgő, ha sikerül, viszek egy kis kóstolót Meszesre...

Tsutsu írta...

http://futbolargentino.blog.nepsport.hu/archives/2011/05/22/Messi_kicsi_de_gyors/

Ezt már mindenki látta? Messi elég jól nyomja.:D

Lacás írta...

Péntek 20:00 Campus foci.

1.Tsutsu
2.Lacás
3.Pitti
4.Radnai Balu
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Jön Radnai Balu is focizni. Lehet, hogy megint kell majd tárcsázni..

Szombaton Kürt-Vencelbe ki jön még?
Nagyon jó lesz, jövőhét pénteken már csak bodzás pezsgőzök:)

Digót a nyaraláson hagyjátok majd kibontakozni, mert akkor hiba nem történhet!!!

Petya írta...

én hagyni fogom Laci megígérem, és részegen majd helyetted is fogom lapogatni a hátát, és idézlek "de jó fej vagy Digó, olyan jó hogy eljöttél", ok? :)

Lacás írta...

Mostmár nem is a Manchaster-nek, hanem Kassainak szurkolok.Vajon ő is megeszi majd a műeséseket??

Peti, tégy úgy!

László Viktor írta...

:)))))))))

Tsutsu írta...

Popy-knak nem jó, Billnek nem jó, Klopasz még nem tudja..lehet holnap nem lesz foci? :(

Lacás írta...

Szerintem biztos,hogy nem lesz.

Pitti írta...

Szerintem sem. Nekem a szerdai 9km még benne van a lábamban.

Petya írta...

Pisti egy hős volt hogy lefutott 9km-ert, de azt azért hozzátenném hogy végig egy lány után futott :)

Ha nem mentek focizni, gyertek velünk szinházba!

Lacás írta...

Akkor annyira mégse hős, mert a lány előtte végzett:)

Akkor aki jön:holnap 18:00 Vadászkürt söröző. Aki a Vencelbe jön:20:35 Vencel söröző.

Petya írta...

mi sem megyünk szinházba, mert elmarad.. :(

Pistivel beszéltük, 1830 Oláh Gabi Gettófitnesz, aki hallja adja át!

Lacás írta...

Átadjuk!

Végül nem vasárnap, hanem hétfőn repülök közvetlen járattal, így lehet, hogy a Pitty-kertyparty-n megengedek néhány fröccsöt magamnak:)

Petya írta...

de remélem azért a szombat marad dúrva? :)

Hermann írta...

Így Lacásnál sztem a szombat lesz a nagyon durva a Pitti-party meg lightos durva.

Lacás írta...

El se hiszitek kivel találkoztam reggel:)Mindeni találgathaz 3-at:) Persze az nem, akivel találkoztam:)

Egy kocsit Csicsaritós vagyok most, de nem vészes:) A lényeg, hogy nem hánytam:)
Na jó, rohadt készen vagyok most:)

Sajnos a fiatal Kassai jól vezette a meccset, így egy citromos Borsodival jövök a munkatársamnak:(

Lacás írta...

:(

Lacás írta...

Rájöttem skacok: ha leíratjátok velem, hogy jöjjek haza, akkor haza kell jönnöm!Szóval írassátok le velem:)

Na jó,lelövöm a poént:akit láttam, annak a nevében van G. betű.Sőt még T. is van benne. Hát így már a hülye is kitalálja!!! Szóval még ti is kitaláljátok:)

Hermann írta...

Mó megint készen van.

Lacás írta...

Te se voltál kutya Herr:)

Megvan a terv! kérlek titeket erősítsetek meg, hogy király a terv.
Szóval a terv a következő: Találkoztam tegnap Jodeeval volt évfolyamtársunkkal, szeretett csoporttársunkkal. Kiderült, hogy épp esküvő előtt van és Saint Louis-ban él. Szóval, ha már házas lesz akkor amerikai is lesz valamikor.
Szóval az a terv, hogy elválik én elveszem, majd elválunk és újból hozzámegy a szerelméhez!
És így mindenki boldog lesz!:)
Erősítsetek meg, hogy ez egy király terv, és még nem is kell néger leányt elvennem.

U.I.: már csak Jodee-t kell meggyőznöm, dehát az babapiskóta lesz:)

Hermann írta...

A terv jó.

Popy írta...

Csak kicsit időigényes.

Lacás írta...

Akkor olyan leszek, mint Andy Duphrene a Remény rabjai-ban:)

Lacás írta...

Minél többször nézem a kertyparty-s képeket annál inkább meggyőződök arról, hogy Digó a legnagyobb állat a világon!:)

Amúgy tegnap egy kicsit ráharaptam a nyelvemre, aminek szüleim örülnek a legjobban, mert nem járatom feleslegesen a szám.

Tsutsu írta...

Én úgy tudom, hogy már Mo-n összeházasodtak. Az ő esküvőjük előtt van, vagy más esküvője előtt? Lehet USA-ban nem fogadják el a Mo.-i házasságkötést?

De a terv kiváló, lehet 1-2 nap alatt le lehet játszani:)

Pitti írta...

Fú basszátok meg letekertem a Szilvásvárad maraton 70km-es távját....majd mesélek

Petya írta...

én nem basznám meg, inkább gratulálok Pisti!

Herr ténlyeg nem volt kutya, van is pár fénykép róla.

Kassai biztos jól vezette, nem emlékszem.

Lackó meddig maradtál szombaton?

Meglett az eredménye hogy leléptem hamar, sikerült az övvizsgám.

Laci most a héten délelőttös vagy, akkor jössz majd velünk futni?

László Viktor írta...

Latzkó ez egy jó terv!
Bocs, hogy nem voltam kürtölésen, de majd ehéten bepótolom, és nem, nem, nemmegyek kocsival.

Pöti, gratulálok! Miko mentek futni a héten?

Lacás írta...

Megyek én is futni szerdán! Ma meg megyek a Flavonos meccsre.

Már csak ma dolgozok, így hoztam egy kis kölyökpezsgőt:)

Petya írta...

Szerdán!

El is felejtettem mondani hogy megnéztem tegnap az Emberi százlábú c. fantasztikus filmet. Mindenkinek ajánlom, akár feleséggel is, kiváló szórakoztató időtöltést garantál!

bajigál írta...

Ugye? Mi is a nemrégiben néztük meg PCs-vel, nagy classic! :)

Tsutsu írta...

Ha tényleg ez a pontos címe, akkor biztos nagyon jó lehet, még a cinematrix-on sincs rajta, pedig azon még a Kerge Kelly is rajta van. :)

Pitti írta...

Akkor a végleges PKP résztvevők:

1.M.Laci
2.Pitti
3.M.Csabi
4.Andus
5.Hermann
6.Tünde
7.Imi
8.SirNyű
9.János
10.Lilla
11.Kinga
12.Popy A.
13.Popy L.
14.Popy L. Bnő
15.Balázs
16.Nóri
17.Klopas
18.Orsi
19.Tsutsu
20.Miki
21.Dy-go
22.P.Cs.
23.Nagy-Herceg
24.Bori
25.Preki
26.Katona Norbi
27.Gombi

Pitti írta...

Tsutsu ne nézd meg!!!
A saját érdekedben!

Lacás írta...

Tudom, hogy nagyon prűdnek fogtok tartani, de nekem se létezik az a pénz amiért ezt a filmet megnézném.

Peti,gratulálok az övedhez.

Pitti írta...

Na van eredmény a maratonról.
Abszolútban ezen a távon 435-ből a 392. lettem kategóriában pedig a 109-ből a 99-dik az 5:42:54-es időmmel. Ezzel 2:46:54-es lemaradást gyűjtöttem össze az első helyzethez képest. :D

Tsutsu írta...

Pisti, nem kell féltened, nem fogom megnézni - csatlakozok Lacáshoz.

Lacás írta...

Pisti, grat. neked is! Ez ugye így azt jelenti, hogy erős volt a mezőny?

bajigál írta...

Elég szép létszámú lesz a buli, igazi kihívás lesz lemenedzselni :-)

Egyébként úgy hallottam hogy lesz második része is a százlábúnak.

Petya írta...

*** spoiler ***

a két csaj kitolja a halott japánt a szobából :)

*** spoiler vége ***

srácok vasárnap egy strand? vagy nem lesz jó idő? Laci gondolom Te ráérsz és szivesen kinézel :)

Popy írta...

Az egyetemi bajnokság keretein belül elindult egy futsal bajnokság. 3 hétig tart holnaptól kezdve. Első meccsünk csütörtökön lesz. A csapatunkba kellene 1-2 ember előre és/vagy középre. (Ma mondta le két ember.) Lenne valakinek kedve csatlakozni hozzánk? :)

Petya írta...

nekem lenne

focitudás feltétel? :)

Popy írta...

Ez jobb kérdés, mint gondolnád. Megkérdezem a csapikapit... :)

Pitti írta...

Imi te azt menedzseld, hogy idejében ideérjetek! Felhívom a figyelmet hogy a buszmenetrend és az útvonal megváltozott!

Tsutsu írta...

Komlósi visszavonult:(

oregm írta...

ha nem feltétel a focitudás és diákigazolvány sem kell akkor nekem is lenne, nagyon is! :) de sajnos attól tartok ez "az egyetemi bajnokság keretein belül" eléggé leszűkíti a dolgot /lehetőségeket..

Lacás írta...

Hallom, hogy még csak 33 éves.Mármint Komlósi.Alapjába véve jövőre elég furcsa lesz a Loki.
Lehet majd Yannick-ra terhet rakni:)

Pitti írta...

Holnap PKP!

Aki még nem tudja a címet annak mondom, hogy Lovas utca 37.
19, 19Y autóbuszokkal roppant egyszerűen megközelíthető és akár el is hagyható a helyszín.

Pitti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dzsonasz írta...

ok!

Pitti írta...

Remélem mindenki jön aki jelezte.
Ne feledjétek a piát hogy szomjan ne haljatok és 700HUF hozzájárulást kérek.

Lacás írta...

NYERTÜNK-NYERTÜNK-NYERTÜNK!!!:)
Hála Popy-Szatmári duónak!

Ott leszünk Pisti, köszi mégegyszer a meghívást.Bill amúgy nem érti, hogy miért nem hívtad:)

Petya írta...

Ja amúgy elég gáz hogy nem hívtad Billt. Ráadásul akkor elég lenne 675ft-ot fizetni fejenként.

Helyettem jöhet!

Pitti írta...

Billt én sem értem miért nem hívtam, de orvoslom a problémát.

Pitti írta...

Ú nem csináltam meg az igazolásomat a héten...

Hermann írta...

Pitti remélema jó időt délutánra meg rendelted!

Lacás írta...

Az Aranypatkóból rendeltünk jó kis kajákat, szóval most tele vagyok rendesen...
De estére lejjebb megy, így tudok majd eszegetni odaát is:)

Jó idő megrendelve!

Hermann írta...

Remélem borjú láb is volt benne!

Lacás írta...

Simán:)

Petya írta...

jó szórakozást nektek fiúkák és lánykák, igyatok helyettem is!

Pitti írta...

Sziasztok!
Először is köszönöm mindenkinek a részvételt a PKP-n.
Másodszor pedig, mivel az ételfogyasztás messze a várakozáson alul történt aminek következtében rengeteg előkészített hús kimaradt, ezért meszesre egy estére a kaját tekintsétek elintézettnek.

Hermann írta...

Még jó hogy nagy a fagyótok!

Meddig tartott?

Lacás írta...

Kb. 3-ig tartott Herr.Sterencsére ittam jó sok vizet, így most nem vagyok olyan fáradt.

Most szalonnasütés, aztán megnézem a Zöldkártya című filmet Gerard Depardieau-vel:)
Hátha lesz 1-2 hasznos info:)

Lacás írta...

Amúgy nagyon jó volt a PKP! Köszönöm mindenkinek az ajándékot,meg a sok szeretetet!
Természetesen a focipályán mostmár a nyugalom lesz az Úr!:)

Nagyzéének mondjátok meg, hogy üdvözlöm! Király gyerek ő is csak össze kell kapnia magát:)

Pitti írta...

Jelentem valaki itthagyta Angelo litrico márkájú kapucnis pulcsiját. Várom a jelenkezőt.
Anyukám jelezte a romeltakarítást követően, hogy kevés alkohol fogyott!

Lacás írta...

Amúgy valóban kevés alkohol fogyott.
Volt pár nagyágyú,aki pihenősre vette a figurát:)

Tsutsu írta...

Írni akartam, hogy ott hagytam. Már tegnap észrevettem, de nem akartam már visszafordulni:) Ha elfér valamelyik sarokban, akkor nem rohannék érte a hétvégén.Ok?:)

Lacás írta...

Srácok/Lányok, minden jót, azaz jó egészséget és sok sikert kívánok Nektek!
Próbálok minél hamarabb jelentkezni,hisz már úgy is egy írtam bejegyzést:)

bajigál írta...

alább az összesítő, aki kérdőjeles az plíz jelezzen és utaljon!
köszi
fizetve
1 Lilla 11 500 ok cs p sz
2 János 11 500 ok cs p sz
3 Tünde 4 000 ? cs p sz
4 Herr 4 000 ? cs p sz
5 PCS 11 500 ok cs p sz
6 Nóri 7 500 ok p sz
7 Balázs 7 500 ok p sz
8 Pisti 11 500 ok cs p sz
9 Szörny 11 500 ok cs p sz
10 Csucsu 11 500 ? cs p sz
11 Miki 4 000 ok cs p sz
12 Imi 11 500 ok cs p sz
13 Kinga 0 ? sz
14 Dygo 11 500 ok cs p sz
15 Robi 11 500 ok cs p sz
16 Cseke 4 000 ? cs p sz
17 Nagyzé 4 000 ? cs p sz
18 Kata 4 000 ? cs p sz
19 Nagycsé 11 500 ok cs p sz
20 Orsi 11 500 ok cs p sz
21 Poór A 3 500 ok p
22 Poór L 11 500 ok cs p sz
23 Kitti Plb 3 500 ok sz
24 Gombi 0 ?
18 21 22

bajigál írta...

ja, másik kérdés, kaja.

eddig ezekről beszéltünk:
elvileg lesz egy pizza-Digó (cs) Pisti-grill (p), paprikáskrumpli-ala PCS (sz). Popyval beszéltük h ő még csinálna egy pörköltet, lehetne ez is pénteken vagy szombaton, csak kéne neki segítség (Herr-re gondoltam, neki van rutinja) a húst megvenni hozni ui. nem otthonról jön.
A többi kaját (reggeli) + pia mindenki önállóan intézi.

Viszont kéne valaki aki belemegy a részletekbe, és összefogja a kajával kapcsolatos dolgokat. Ha nincs önként jelentkező főszakács, Pisti, rád mint mérnökemberre gondoltam (inkább szervezési feladat lenne) - de választhatnál magadnak wingman-t :)
Ha nem vállalja senki a főszakács funkciót, akkor majd úgy lesz minden, ahogy magától kialakul :)

bajigál írta...

Laci, most látom csak a good-bye kommentedet!

Vigyázz magadra, érezd jól magad és a csajokat is:) + szerezz sok élményt, lóvét meg angol nyelvtudást. mind jól jön még később!

Petya írta...

Laci vajon hol jár most...

László Viktor írta...

Mán biztos az óceánt lesi...

Hermann írta...

Hogy félhet annyi víz látványától!

Imi már jeleztem neked hogy Tünde nem jön. Így az ő előlege fedezi az én fullomat, ha pedig már csütörtökön tudok menni akkor adok még 1 napi lóvét.

Ha kell beszállok Popy mellé a pöribe.

Petya írta...

Keresztapám is bevállal elvileg egy főzést, holnapra tudok majd biztosat mondani.

László Viktor írta...

Valaki nem megy/jön Pestre/Pestről szerdán vagy csütörtökön véletlen?

SirNyű írta...

A szombat estém elég alpárira sikerült, a telefonomat is sikerült elhagyni. Úgyhogy nem bánnám, ha megadnátok a telefonszámotokat.

Petya írta...

Digó, én nem.

Tamás, ez olyan deja vu ez a beírás, vagy csak nekem?

SirNyű írta...

Tegnap kénytelen voltam venni egy új telefont, a telefonszámom a régi.

SirNyű írta...

Eddig egyszer hagytam el a telefonomat (ezt leszámítva), de akkor meglett 1 hét múlva.

Pitti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Petya írta...

Nem túl merész csak úgy felírni a telefonszámot egy nyilvános blogra? Mivan, ha ezek után facér lányok tömkelege fog zaklatni téged Pisti?

Amúgy gratulálok nagyon a vizsgádhoz!

Frank Klopas írta...

Flavonosok:
Valaki linkelje már be légyszi a táblázatot!

Szörny:
70-4118505

Hermann írta...

Átküldtem neked facebookon ahogy ígértem.

De tessék:
https://spreadsheets.google.com/ccc?key=tnz1pnvCWFa25r5nQhRxY_w&hl=en&authkey=CJ-Et4AD#gid=0

Frank Klopas írta...

Ja, Herr, télleg!

Köszi!

Pitti írta...

Tessék letöröltem.
Imi akkor engem jelöltél ki az étkeztteés felelősének?
Valahogy megbírkózom a feladattal.

Pitti írta...

Ja igen eszembe jutott valami fontos, ami Iminek fog feladatot jelenteni.
Imi beszéld már meg a szállásadónkkal lszi, hogy annyit tegyen már meg, hogy csütörtökre már legyen használatra készen a hely és az összes kiegészítő szolgáltatást nyújtó berendezés. Ezalatt pl. arra gondolok, hogy ne akkor álljon már neki kitakarítani a redvás medencét amikor már ott vagyunk. Szerintem ez a minimum.
Hogy ezt miképpen kommunikálod le vele azt rád bízom :-D
Sok sikert! :-P

A vizibiciklit is szeretnénk használni!!!

És a kemencét is!

Hermann írta...

Támogatom Pisti javaslatát!

Frank Klopas írta...

Grat flavonosok a győzelemhez!
Vki leírná ki volt és a gólokat ki termelte?

Tsutsu írta...

Gombi 3, Ákos 2, Ati 3, Balázs 1, Popy A 1, Tsutsu 1 + Herr és Miki.

László Viktor írta...

Pisti ezt nagyon jól kitanáltad! :)

bajigál írta...

Ja Pisti, ha vállalható részedről, akkor legyél te a főszakács. Sztem effektív főznöd nem kell, hanem inkább szervezkedni (mi-mikor legyen, hány főre), delegálni, előre leegyeztetni a kérdéseket azzal, akik főznek.

Jelzem majd a csávónak, hogy legyen rendben minden.

Frank Klopas írta...

Srácok!
A Simonffy elején bezár a nemtudommilyennevű (Puma?)sportbolt és mai nappal bezárólag féláron van minden. Qvajó Puma stoplist vettem 6500.-ért!

Ajánlom mindenkinek!

Pitti írta...

Bakker pont ma délután voltam arra és nem láttam. Bár nekem nem kell semmi asszem :-DD

Tsutsu írta...

Én végül vettem ott egy cipőt:)

Ti mit szóltok Dzsudzsákhoz? Én elégé furcsáltam a döntését, de igazából nagyon nehéz kívülről megítélni a dolgot. Nem minden a pénz, de ha valaki több 100M ft-tal többet keres 1-2 évig, akkor sztem bevállalható. Ha nem jön össze akkor sem lesz öreg, majd igazol máshova. Én szurkolok neki és kezdthetem nézni az Orosz bajnokságot.

Tsutsu írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

László Viktor írta...

Csabai csulokfeszt 0.nap: hánytam
Jajajajajajajjjj! :(

László Viktor írta...

Biztos az uborka.......

SirNyű írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

bajigál írta...

uborka xD

bajigál írta...

de offon vagyok én is

Hermann írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Petya írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Pitti írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Popya írta...

nekem nem jó a hétfő, de jó időt kívánok a focihoz!

László Viktor írta...

Csabaicsülök 1. nap: "ez egy lakodalom" volt.

Hermann írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7.
8.
9.
10.
11.
12.

Popy írta...

A foci még kérdéses nekem. Hétfőn tudni fogom...

Popy írta...

Csütörtökökön valaki fel tudna venni a miskolci vasútállomáson Meszes irányába? (De ha véletlenül Tokajban járna, az még jobb lenne. :))

Pitti írta...

Na emberek! Összegeztem a napokat, kajájak, szakácsokat.
Eszerint a jelenlegi állás:

Csütörtök: este kb.18fő
Ebéd: Pizza Digó módra
Vacsi: még nincs, jelentkezőt várok

Péntek: este kb.21fő
Ebéd: Peti keresztapa?
Vacsi: Pitti grill

Szombat: este kb.22fő
Ebéd: PapCSrikás krumpli
Vacsi: Popypöri

A fent leírtakat mindenki saját maga vállalta elvileg, úgyhogy gondoskodjatok a hozzávalókról. Ha valamiben kell segítség szóljatok!

A pénteki és a szombati létszámok 1-3 fővel is növekedhetnek attól függően, hogy akik kérdőjelesek megjelennek-e avagy sem.

Ha nem értetek egyet a felosztással lehet változtatni rajta.

A lényeg hogy csütörtök estére nincs szakácsunk, erre várom a jelentkezőt!

Pitti írta...

Kérdés, hogy csütörtökön mikor Popy?

Pitti írta...

Ja Digónak nem kell megrémülnie a csütörtöktől mivel délben várhatóan 10 alatti lesz a létszám.

Azért írtam csak az esti időpontokhoz létszámot mert azok a biztosak.

Ha valakinek kedve lenne Petivel és velem erőben futni, az készüljön futócipővel!

Tsutsu írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8.
9.
10.
11.
12.

Tsutsu írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8. Klopasz
9. Dr N-H Ati
10.
11.
12.

Tsutsu írta...

Gombi és Ádám még nem válaszolt, de rajtuk kívül is kellene legalább 1 ember.

Tsutsu írta...

Meg ugye Popy is kérdéses.

Pitti írta...

Gombi pesten van.

Popy írta...

Foci: nem jó nekem :(

Meszes: pörihez a hozzávalókat nem tudom megvenni, mivel Tokajból gyalogosan megyek majd. Ha valaki tudná vállalni ezt a feladatot, azt nagyon szépen megköszönném.

Pitti: megnézem a vonatindulásokat Miskolcra, de nekem mind1 h d.e vagy d.u. Lehet velem alkudozni. :)

Tsutsu írta...

étfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8. Klopasz
9. Dr N-H Ati
10. Nagy uncsitesó Pisti
11.
12.

Tsutsu írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8. Klopasz
9. Dr N-H Ati
10. Nagy uncsitesó Pisti
11. Miki(jön,de még nem biztos 6-ra Db-be ér)
12.

Hermann írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8. Klopasz
9. Dr N-H Ati
10. Nagy uncsitesó Pisti
11. Bognár Zsombi
12.

Hermann írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8. Klopasz
9. Dr N-H Ati
10. Nagy uncsitesó Pisti
11. Miki(jön,de még nem biztos 6-ra Db-be ér)
12. Bognár Zsombi

csabinnyó írta...

jó focit srácok! gondolatban majd én is ott leszek...

tud valaki valamit Laciról? Hjúszton, jelentkezz!

Pitti írta...

Elég lesz Popy ha a Cora-ig elgyalaogolsz és ott megveszed a hozzávalókat. Onnantól jöhetsz velünk.
Amúgy addig még van pár nap, van időd bevásárolni.

Hermann írta...

Popynak besegítek a pörinél vagy ő nekem.

László Viktor írta...

Pisti, én úgy terveztem, hogy este lesz a pizza csütörtökön (időigényes kifütteni a kemencét+gyúrni a tésztát), ebédelni meg bemegyünk Miskolcra (Szörnyűvel is ezt beszéltük). Tehát, akkor 18főre készüljek?

Egyébként hogy lesz a lemenetel (pitbullkutyákkal megetetel)?

Popy írta...

Én már mától nem leszek itthon, nem tudok bevásárolni. Ezért kérdeztem meg, hogy ki segítene ki ebben. Másrészt így is fel leszek pakolva táskával meg minden egyébbel (bár ez ügyben tesómmal még egyezkedem...), nem hiszem hogy el tudnám vinni.

Pitti írta...

Jó akkor a pénteki kajálás úgy módosúl ahogy Digó írta, viszont ebben az esetben 18 főre kell a pizzamesternek készülnie. Én már régebben is jeleztem, hogy ebbe szivesen besegítek, van fasza recept is itthon :-D.
Popy akkor beszéld meg Herr-rel a részleteket, vagy fordítva.

Utazás akkor úgy lesz, hogy csüt reggel 6-kor indulunk debrecenből Digó+haver, Szörnyű és én. :D
Most jól befostatok mi? :DDD
Szóval a résztvevők stimmelnek, az indulási időt kell eldönteni. Én egy 9 órás indulást javasolnék. Költségtakarékossági okokból most nem pályán mennénk így kb 1,5-2 óra alatt Miskolcon vagyunk. Ott bevásárolunk szokásos módon a Coraban és akkor dél tájt be is tudunk ülni valahova zabálni. Mihelyst ez megvolt felvehetjük Popyt az állomáson (vagy ha a kajálda felé útba esik az állomás akkor előtte) és usgyí Meszes. Így szerintem 2-re odaérünk.
Debreceni találkahely lehet ugyanúgy a Bakelit melletti kis utcában, ha Szörnyű rendel sört.

Pitti írta...

Úgy nézem a kaja kérdéskör akkor ezzel meg is van oldva.
Reggelire valót mindenki hoz magának meg ágyneműt.
Télleg Imi ez mit is jelent pontosan? pléd lepedő takaró párna, vagy csak ágynemű huzat kell?

Vennem kéne egy tetőboxot a kocsira...
Ki akar beszállni az anyagiakba? :D

bajigál írta...

csak huzat kell.

bajigál írta...

meg lepedő

P.Cs. írta...

Hali srácok,
Csak én érzem kicsit soknak a kaját? Ebéd p.krumpli, vacsi meg pöri? Elég lenne egy szalonnasütés, nem? Na de amúgy mindegy, csak nehogy túlvállaljuk magunkat.

Pitti, a Corában meg tudnád venni a p.krumpli hozzávalóit is? Nagy segítség lenne. Ha igen, akkor megírom, miből mennyi kell. Ha nem, akkor vhogy megoldom.

Tsutsu írta...

Hétfő 18.00 Campus?

1. Tsutsu
2. SirNyű
3. Hermann
4. Petyó
5. fegyenc Pitti
6. Kis Ricsi
7. Bill
8. Klopasz
9. ?????????????
10. Nagy uncsitesó Pisti
11. Miki(jön,de még nem biztos 6-ra Db-be ér)
12. Bognár Zsombi

Tsutsu írta...

Kifogytam az ötletekből..

Pitti írta...

P.Cs.!
Igen.
Mondd a mennyiségeket!

bajigál írta...

itt a végleges lista szállás szempontjából, ehhez jönnek még hozzá Petiék ketten, tehát csüt:16, p-sz:22

1 Lilla ok cs p sz
2 János ok cs p sz
3 Herr ok p sz
4 PCS ok cs p sz
5 Nóri ok p sz
6 Balázs ok p sz
7 Pisti ok cs p sz
8 Szörny ok cs p sz
9 Csucsu ok cs p sz
10 Miki ok cs p sz
11 Imi ok cs p sz
12 Kinga nem ok sz
13 Dygo ok cs p sz
14 Robi ok cs p sz
15 Cseke ok cs p sz
16 Nagyzé ok p sz
17 Kata ok p sz
18 Nagycsé ok cs p sz
19 Orsi ok cs p sz
20 Poór A ok p
21 Poór L ok cs p sz
total: cs14 p20 sz20

Petya írta...

szasztok!

na végre látja Keresztapám a hétvégéjét. azt mondta főz nekünk egy vaddisznó pörköltöt péntek délben, csak még meg kell lőnie azt a vaddisznót :)

mi Herrel péntek 5 körül indulunk Ladával, van még 2 hely.

Petya írta...

ja és mindenki nyugodjon meg, MO László megérkezett rendben "amerikába", beszéltem az öreg Lacással és ő mondta.

Petya írta...

http://5b.hu/kitoro-orom-dzsudzsak-miatt/

bajigál írta...

Péter Gombkötő barátunk üzeni a debrecenből pénteken jövő népeknek:

"cső!

na jobb későn mint soha alapon érdeklődnék, hogy van-e arra mód, hogy egy estét (egészen konkrétan a péntek estét) meszesen töltsem?
amúgy kocsival mennék (és akár abban is aludnék ha kell) egyedül, szóval aki pénteken délután 4körül indulna az betársulhatna. megköszönném ha közhírré tennéd vhol, hátha akad jelentkező (számom: 30 9747677)
szombaton este távoznék a helyszínről."

Nagyzee írta...

Helló mindenki, mi Katával pont pénteken délután indulnánk, szóval akkor holnap rácsörgök Gombira. Köszi az infót.

Hermann írta...

Vazzze Nagyzééé ÉL!!!!

Petya írta...

Gombi felhívott hajnalban és tudatta hogy mi Herrel pénteken megyünk. Hát kérem ez félreértés/írás. CSÜTÖRTÖKÖN indulunk munka után Herrel, ha vki akar csatlakozhat.

László Viktor írta...

Mennnnyünk má!
http://www.youtube.com/watch?v=8eOhUz_br50&NR=1

Petya írta...

Digó ez nagyon király, de Te is így csináld majd.

Menjünk már!

Andrea írta...

Sziasztok!
Kinga (Homolay) kérdezi, hogy SZOMBATon megy-e vki, mert akkor ő ahhoz csatlakozna.
Hm?
Köszi, puszi!

Petya írta...

Szia Kicsim!

Mi Herrel CSÜTÖRTÖKÖN megyünk :)

Andrea írta...

Szia Petya,
Köszi az infót :)
Én meg pénteken megyek :D

Petya írta...

mehetsz bármikor, de én meg már most szeretnék haza. lehet?

Lacás írta...

Szevasztok srácok! Végre tudok már írni egy pár sort, az internetösszeköttetés itt elég érdekes a táborban, még rossabb, mint Dániában volt.
Úgy van ahogy az öreg Petya mondja, jól vagyok, virulok derülök, de azért van 1-2 érdekes dolog: a szállásunk még a gólyatáboros szintet se súrolja, azaz sok a mocsok.
Van 1-2 érdekes élőlény, amelyeknek a nevét még könyvekből sem ismerem és nagyon furcsa hangokat adnak ki éjszaka, ami nehezíti az alvást.
A kaja mocsok szar, szívesen ennék egy jó kis töltött kápit, dehát ez most kivitelezhetetlen:)

Az igazgato rohadt jófej, voltam a házukban is, nem gyenge..
A társaság is fasza, tele angol anyanyelvűvel:) bár a skót gyereknek csak minden 2. szavát értem...
Most meg várunk a társadalombiztosítási kártya intézésére, ami nagyon fontos, így itt kell lennem az Office-ban. Maradjon közöttünk, hogy közben majd beszarok, de próbálok jópofát vágni:)
Amúgy vagy 3 WC-t már eldugítottam, nem mondták, hogy errefelé nem dobják bele a papírt:)

Most training 7 van, jövő7 majd keményebb lesz.Tegnap felmásztam egy 25 méteres épületre, le nem mertem nézni, mert legendás a tériszonyom. Volt egy apróbb bungee jumping, aminél szószerint majdnem beszartam. De utána nagyon jó volt:)

Amúgy mindenki kérdezi, hogy mit keresek itt ennyi idősen:)A válasz mindig ugyanaz:későn érő típus vagyok, mint az öreg Diégó:)

Egyelőre ennyi, Houston jelentett.

Ja igen otthon mi a helyzet? Grat a Favonnak.Ki volt létszámban az ellenfél?:)

bajigál írta...

Hát ez óriási megjegyzés Lacástól!

Hermann írta...

Mi a faszt csinálnak akkor a papírral?

bajigál írta...

lehet úgy tolják mint a görögök. azok kiskukába dobják a véce mellé. azért kíváncsi lennék a helyiekre, mikor Laci harmadszor is eldugította xD

mindjárt megírom a szobabeosztást. beszéltem a szállásadónkkal, "22 fokos és kristálytiszta a víz, 2 bogrács és a tüzifa rendelkezésre áll, kemencézésnek semmi akadálya, az első csapatot be fogja várni és szóban elmondja a használati utasítást" - azt mondtam h 2-3 között értek oda.

bajigál írta...

Kinga kérdezi, hogy valaki lenne-e olyan vajszívű, hogy szombaton nap közben elmenjen érte és elhozza kocsival Miskolcról az állomásról, azzal, hogy természetesen kifizetné a benzinpénzt + motiváció gyanánt egy ajándék masszásban részesíti az illetőt, ha van rá igény.

Az, hogy a végén lesz "kisboldogság", megegyezés kérdése. :)

Pitti írta...

Akkor Imi te vagy az a vállalkozó szellemű fiatalember nem?

Hát Laci bejegyzését végigröhögtem.
Számomra a legmeglepőbb kijelentése a következő volt: "a kaja mocsok szar".

bajigál írta...

szobabeosztás-tervezet alább.
KÉNE HOZNI KÉT MATRACOT, vagy valami hasonló alvócuccot, hogy kényelmesen elférjünk - szóval akinek van és befér, az lökje már be (nem neki kell rajta aludnia), péntektől lesz kritikus!!!
magyarázat:
A2-főépület 2ágyas, A3-f.ép 3ágyas;
Blent: vízparti emeletes épület lent, Bfent, uaz a ház emeleten
C-D házak: ugyanolyan egyszintes házak, 4főre.

1 Lilla C
2 János C
3 Herr Blent
4 PCS Bfent
5 Nóri D
6 Balázs D
7 Pisti Blent
8 Szörny A3
9 Csucsu Blent
10 Miki A2
11 Imi Bfent
12 Kinga Bfent
13 Dygo A3
14 Robi A3
15 Cseke Blent
16 Nagyzé D
17 Kata D
18 Nagycsé C
19 Orsi C
20 Poór A Bfent
21 Poór L A3
Gombi megoldja

Petya írta...

Gombi mindent megold :)

Laciról eszembe jut amikor WC papírral a zsebében járta a gólyatábort, és a lányoknak magyarázta hogy ez azért kell, hogy ha bármikor rájön a sz@rás akkor legyen nála papír.

Petya írta...

nincs már senki aki a blogra írjon... :)

bajigál írta...

mi az hogy? nagyon is :)

Nagyzee írta...

Az, hogy ágyneműt vinni kell, fullos ágyneműt jelent, vagy csak ágyneműhuzatot?

Másik kérdés: Vasárnap lenne valakinél hely visszaútra Debrecenbe két főre? Vagy akár Pestre indulóknál Miskolcig mondjuk. Előre is köszi.

csabinnyó írta...

jó a buli rakacán?:) nagy a csend... :P

Lacás, örülök, h minden okés veled. Gondolom hiányzik azért a pörkölt, és hogy már unod a hamburgert :)
Majd ha lesz időd, kifejthetnéd, hogy mit is értesz a szar kaján meg szálláson, és hogy hogy telik egy átlagos napod.

László Viktor írta...

Poór-No! Lol