2009. január 8., csütörtök

Summer 2009

Sziasztok!

Élve a Peti által felkínált lehetőséggel, életem első bejegyzéseként szeretnék egy rendhagyó irományt közzétenni, ahol nem az átélt bulikról sztorizok, hanem a 2009-es nyárra szeretnék egy lehetőséget ajánlani, néhány képpel fűszerezve, hogy megjöjjön a kedvetek;). Elöljáróban annyit, hogy mi a bő családdal tavaly nyáron ezen a helyen töltöttünk el néhány napot, onnan jött az ötlet.
Arra gondoltam, hogy 2009 nyarán össze kellene szedni a csapatot, elmenni egy fasza kis helyre, és eltölteni közösen 4-5 napot bulizással, sporttal, fürdőzéssel, főzéssel, akár túrázással, nem folytatom, érti mindenki. Szerintem a hely abszolút ideális lenne egy magunkfajta társaságnak, csomó mindent lehet csinálni (az iváson túl!), van hegy is, víz is, sportolni is lehet.

Helyszín: Meszes, a Rakacai víztározó mellett, ami a Cserehátban van, Miskolctól kb. 60 kilóméterre.
Szállás: 4 darab 4-6 fős, egész igényes üdülőház, összesen max. 20 fő részére.
Szolgáltatások, a teljesség igénye nélkül: hideg- és !meleg!víz, WC, zuhanyzó (na jó, ez csak vicc volt), van egy kisebb úszómedence, 5 fős jacuzzi (nagyon flash), ping-pong asztal, kis focikapuk, kisebb csocsóasztal, a telek mellett a víztározóban lehet pecázni, vizibiciklizni, kajakozni (saját), van egy közös ebédlő/buliterem, meg egy ilyen kinti fedett cucc, ahol lehet, bográcsozni, kemencében sütni... A közeli vagy a távolabbi hegyekben igény szerint lehet túrázni, ehhez nem értek, meg kéne kérdezni Nagyzét. Azt tudom, hogy kell hozzá hegy, oszt annyi.
Árak: kb. 3500-4000 HUF körül fő/ éj.
All you can drink akció: bármely általunk odavitt italt korlátlanul lehet fogyasztanunk:).
Időpontról: elvileg bármikor lehet menni, amikorra még van hely. Gyanítom, hogy év elején van még elég sok szabad hely, bár vannak visszajáró vendégek, akik lehet, hogy már foglaltak le időpontot. Ha tetszik az ötlet, és leszünk rá elegen, a biztonság kedvéért megpróbálnám hamar, még télen lefoglalni a helyet. Bedobok egy konkrét időpontot, mivel lehetetlen 20 embert egyessével végigkérdezni, hogy mi lenne a jó, mi nem, stb. Ha tetszik az ötlet, és nincs valami nagyon-nagyon fontos, halaszthatatlan program (bár nem tudom, pl. az esküvőket mikorra tervezitek), akkor még most mindenki tudja úgy alakítani a nyarát, szabadságait, hogy az időpont megfeleljen.
Szóval az időpont, amire első körben gondoltam: 2009. június 17/18-21. Szerdán vagy csütörtökön mehetnénk, és vasárnapig tartana a happening, ami 2-3 szabadnapot és felejthetetlen élményeket:) jelentene. A nyaralások általában később szoktak lenni, ezért gondoltam erre az időpontra.

Kezdjetek el gondolkodni, kérdezni és JELEZNI a témában, tetszik-E, mi nem tetszik-E, van-E halaszthatatlan dolga valakinek ebben az időpontban. Úgy gondolom, január és február elég kell legyen megrágni a témát, ezért szeretnék februárban jelezni a tulajnak.
Itt van néhány kép, az egyiken a jó megfigyelők megláthatnak engem.
Üdv mindenkinek:
Imi






72 megjegyzés:

Andrea írta...

Sziasztok!
Elsőként csak annyit tennék hozzá előljáróban (Imi kérdésére felelve), hogy a mi esküvőnk 2009. június 13. (szombat) délután 5 órától lesz, csak hogy tudjátok :) Meghívók még nincsenek, de majd lesznek.
Üdv mindenkinek, szép napot!
(A Nóriéké még nem hivatalos, de július 11. lesz valószínüleg)
Imi, adhatnál még pár további opciót ennek tudatában :) Csak hogy lehessen szavazni vagy ilyesmi, de ez csak egy ötlet..

Petya írta...

Szia Kicsim! Nem kellene neked blogozgatás helyett inkább dolgoznod? Mi lesz ma vacsorára?

Hello Többiek! "

Az ötlet jó, de honnan lesz ilyen útra pénzem?
Üres üvegekből - azt kétlem!
Na jó tudd meg a titkom, persze ha akarod, 5 éve álmodom hogy Meszesen nyaralok.."

Aki tudja, hogy ez melyik dalból van, az nagyon ügyes, és jutalmul hívja meg magát egy sörre. Keresztapámnak Meszestől 1 km-re van a nyaralója, én mikor kisebb voltam vagy 3 nyáron is voltam ott, csak az a tó másik végén van. Én a munka, és az esküvő közelsége miatt kettedmagammal maximum hétvégére tudnék lemenni, gondolom ez sok mindenkinek lenne így. A 3500-4000 huf/éj egy apartmanért mondjuk szerintem nagyon sok, de ez az én egyéni véleményem. Mindenesetre nagyon dícséretes, hogy valaki ilyen komolyan foglalkozik a közös nyaralással, és végre nem a világ másik végébe, hanem egész élhető közelségbe szervezi a bulit.

A túrákat Nagyzé biztos tudja, bár még életében nem szervezett egyetlen túrát se, a térképet se tudja jól tartani, és azóta felszedett 20 kilót mióta utoljára túrázott, de én szívesen követem őt bárhova, mert szerintem ő már legfeljebb a kocsmáig túrázig..

Na jó hétvégét mindenkinek. Ma? Holnap?

Névtelen írta...

Sziasztok!

Én támogatok minden ilyen Imi féle kezdeményezést. Remélem minél többen ott tudunk majd lenni. Az időpont meghatározás viszont valóban nem lesz egyszerű.

Meg lehet próbálni az Andi által felvetett szavazósdit.....

Holnap megyek Debrecenbe, de sajnos dolgozni és nem pihenni. Ettől függetlenül azért szeretnék találkozni, azokkal akikke tudok. Persze mint mindig igérni semmit sem merek és tudok, sőtt még időpontot sem tudok mondani, de azért igyekszek majd.....Ezt jól körbeírtam.

Konklúzió: nekünk jó az az időpont egyenlőre amit Imi írt, de még lehet változatatni

knorbi

Pitti írta...

Nekem tetszik.

Lacás írta...

Az ötlet nekem is tetszik,de szerintem nagyon nehéz lesz összerántani a társaságot. Könnyebb lenne egy kempinges dolog a Vekerinél:közelebb van,nem kell olyan hamar foglalni(rugalmasság) és olcsóbb.Az alacsonyabb színvonal meg sose jelentett akadályt.
De hangsúlyozom,hogy nekem jó az Imis is!

Lacás írta...

Az ötlet nekem is tetszik,de szerintem nagyon nehéz lesz összerántani a társaságot. Könnyebb lenne egy kempinges dolog a Vekerinél:közelebb van,nem kell olyan hamar foglalni(rugalmasság) és olcsóbb.Az alacsonyabb színvonal meg sose jelentett akadályt.
De hangsúlyozom,hogy nekem jó az Imis is!

Lacás írta...

Én pedig csak egyszer küldtem megjegyzést,na mindegy...Ugy látom nagyon érzékeny a rendszer.

balu írta...

Nekem is tetszik az ötlet. Ígérni azonban nehéz mind az 5 napot... Ki tudja mi lesz még velünk (Nóri,én) júniusban. Jelenleg az Andi által említett júl. 11. az egyetlen fix programunk :) De erről még az önkormányzat nem tud, így valóban csak nemhivatalosan.

Peti, Animal Cannibals a megfejtés, legközelebb nyugodtan merj felajánlani sört a megfejtőnek, mert így Mózsa Laci sem törte magát a megfejtésen pedig hamarabb benézett a fórumra.

Frank Klopas írta...

Mi nagyon szívesen mennénk, csak ez a június kérdéses, mert Orsi Államvizsgája/Diplomaosztója tudja a halál mi van akkor necces lehet.
Ígérni, így én sem merek semmit..

Lacás írta...

Már nagyjából szerintem mindenki tudja: ma este 9 órától a Darts-ban Gombi ünnepli a szülinapját.
Aki ráér jöjjön!
A Darts amúgy jó hely? Még sose voltam belül.

Dzsonasz írta...

sztem kurva jó a hely, amit imi felvázolt, és szerintem elmúlt már a sátrazós, gólyatáboros idők szele, most már a jaccuzzi, meg a pool ami következik, mert mindannyian megérdemeljük.
egyedül tényleg az időpont az ami kérdéses, de szerintem ha valaki most január február környékén eldönti, hogy nyáron x. hét y. napján el akar menni az el is tud. ami kivétel azt meg már most lehet tudni, pl. esküvő. az meg hogy utána esetleg közbejönne vmi akkor ilyen alapon lehet úgy szervezni, hogy akkor már nincs hely másoknak. persze kinek mi a fontos. erőfeszítés nélkül nem fogunk közösen nyaralni az fix.
ja és egyébként ez csajos lenne E?
a darts király hely szerintem, meg nekem közel is van, így kár hogy nem leszek otthon.
na csöcs E
hermann a link?

bajigál írta...

Van olyan időpont, ami mindenkinek jobban megfelel?

Névtelen írta...

ez a nyari buli jonak hangzik, de en csak akkor mennek, ha Janos elenekelne a "Summer of '09" c. dalt, ami termeszetesen a '69-es Brian Adams dal aktualizalt valtozata :P
eh, a NagyCs bnoje mar diplomat kap, pedig tok fiatal.... tenyleg be kell fejezni azt az egyetemet a leheto leghamarabb :]

Dzsonasz írta...

na közben találtam oldalt, myp2p.eu, ha esetleg vki még akarja nézni ezt a krézy playofft.
akkor jövő hétre szerveződjön a buli mózsa!

Lacás írta...

A tegnapi se volt azért kutya!Mármint a buli.
Gombi azt mondta a nagy álma,hogy az egyetemi csapat összeáll és megnyeri.Bár már elbúcsúztattak minket szerintem nagyon jó lenne indulni tavasszal és ezt meg kéne beszélni.Azt is mondta Gombi,ha megnyernénk 1 évig nem beszélne.:)

A buli a jövőhéten pénteken vagy szombaton legyen? Nekem is tetszik a Tboy, szóval mehetnénk oda.

Névtelen írta...

Merre voltatok tegnap es kik Lacas ?

Petya írta...

szasztok skaccok!

én tökéletesen egyetértek Sípanziós barátunkkal, aki akar, az most el tudja dönteni, hogy jön E vagy sem. amúgy mi is csak max 3-4 napra mennénk, az 5 az nagyon max, mivel esküvő + nászút (ki tudja még melyik karibi szigetre) ezért nem sok szabink marad. a hely amúgy nagyon fain, tényleg több mindent lehet csinálni, mint a vekerinél, ráadásul a vekeri attól még lesz április-május tájékán, egy hétvégés, ahogy azt megígértük egymásnak még ősszel. Balázs azért megkapod azt a sört, mert nagyon ügyes vagy!
úgyhogy szerintem az időpont legyen fix, innentől kezdve meg mindenki alkalmazkodjon (kivéve, ha mondjuk Nagycsé addig teherbe esik, de a 6 hónapban elvetél, akkor meg lehet érteni, hogy ő nem jön.)

Na jó munkát. Ja és ha akarod hogy NI-osok is menjenek a hétvégi buliba, akkor szombaton legyen, ugyanis pénteken évnyitó-évzáró bulink van. János, milyen volt az első napod?

bajigál írta...

Nyárral kapcsolatban szeretnék néhány dolgot tisztázni. El kell dönteni, hogy mit szeretnénk a nyárra, mi a célunk.
1. kérdés: szeretnénk-e idén nyáron egy össznépi nyaralást összehozni, vagy elég, ha három-négyhetente találkozunk a Tboyban vagy a Kürtben? Utóbbi rugalmasabb, mint egy lefixált nyaralás. Szerintem a nagytöbbség szeretné az előbbit.
2. kérdés: hol? ezt meg lehet vitatni, jöhetnek értelmes javaslatok, egyben vállalva a megszervezését is!, ne csak úgy, hogy ez meg az de jó lenne,aztán majd lesz valahogy magától - mert így végül sehogy nem lesz!
Laci szóbahozta a vekeri kempinget (ez szerintem sem jó ötlet, kevesen jönnének el, főleg barátnővel sátrazni, a faház meg nagyjából ott van árban, mint a meszesi; hűtő és konyha nem lenne, sokkal többet kellene kajára, piára költeni helyszínen, plusz kicsit csöves lenne). A javaslatok jöhetnek, én egyátalán nem ragaszkodom Meszeshez, - csak szerintem ideális hely pihenésre és bulizásra is, nagyon faszán éreznénk magunkat -, legalább nem nekem kéne szervezkednem.
3. kérdés: IDŐPONT!
Legproblémásabb kérdés szerintem, és itt hadd legyek egy kicsit kritikus - senkinek nem szól személyesen, csak a töketlenkedést akarom elkerülni, amire képesek vagyunk (gondoljátok át, hányszor voltunk saját szervezésben nyaralni az elmúlt 6 évben, pedig lett volna időnk). Rághatjuk a gittet még sokáig, várhatunk április, májusig, hogy mindenki pontosabban lássa a nyarát.
Két dolgot érünk el: a) többségnek elkezd betelni a naptára (nyaralás befizetve, családi program, képzés, nem tud már kivenni szabit akkorra, stb.) és már nem lesz közös halmaz, ami mindenkinek (többségnek) jó lenne. Ekkor, ha lesz is valami, csökkent létszámmal lesz. Ezt elkerülendő kell idejében lépni.
b)betelnek a helyszínek, ahová mehetnénk. nyár elején már nem könnyű találni ideális helyszínt sem - maradna egy kemping, vagy Tiszapart pl, ide szerintem, ahogy már írtam, sztem nem szívesen jönne mindenki.
A rugalmassággal kapcsolatban: nem tudunk rugalmasak lenni, már nem vagyunk egyetemisták: mindenknek hónapokra előre ki kell venni a szabiját, esküvők lesznek, nyaralások lesznek lefoglalva, stb.
Balázsék álláspontja abszolút érthető, ők majd eldöntik röviddel előtte, hogy tudnának jönni, vagy sem, tőlük adott élethelyzetben több nem várható el.
Petivel beszéltem, nekik semelyik időpont nem felel meg jobban, csak két-három nap jó nekik.
A többiek részéről viszont kicsit konstruktívabb hozzáállást lenne szerintem elvárható! Ha van valami probléma, azt osszátok meg, próbáljuk meg megoldani, mondjatok alternatív időpontot, helyszínt, bármit. Ne az legyen a hozzáállás, hogy jegeljük a dolgot, később csak egyre nehezebb lesz szervezni valamit.
Ha szeretnénkk valamit összehozni, igenis kellenne erőfeszítést és vállalásokat tenni, és ez némileg a rugalmasság feláldozásával jár!

Pitti írta...

Én abszolút az Imi pártján vagyok teljesen igaza van.Az hogy most kezdi el szervezni a legjobb ötlet.Ebben már nekem több éves tapasztalatom van, hogy abból nem lesz semmi ha azt mondjuk majd meglátom meg majd a jövő héten stb. meg hogy nem tudod még milyen programod lesz akkor (kivéve házasulandók). Erre a válasz tök egyszerű mert már tudod hogy mit fogsz akkor csinálni, lógni fogsz a barátaiddal a hegyekben. Nem nagyon jöhet közbe semmi olyan fontos dolog ami utólagosan keresztbe tehetne egy lefoglat nyaralásnak.A helyzet tök egyszerű, már most el kezded szervezni a nyarad amiben az első fix pont ez a kis közös nyaralás lesz.Így nem jöhet közbe sem családi nyaralással való egybeesés meg egyéb "kifogások, hülyeségek" mert ha megvan a hely akkor ehhez kell alkalmazkodni.Csak most el kell dönteni, hogy akarsz e jönni vagy sem, egyszerű.Ehhez alakítsd a nyarad ne ezt alakítsd a nyaradhoz, mert ez akkor sose fog összejönni, de nem akarom Imit és magamat ismételgetni.
A hely nagyon hangulatosnak kúltúráltnak és jól felszereltnek néz ki, képek alapján az én igényeimnek teljes egészében megfelel, pedig azok nem alacsonyak, hiszen Amerikában jártam :-DDDD. De tényleg sztem tök fullos és ha az árat nézzük lehet egyesek sokallják, de ha megnézed mit kapsz ezért...
Odamenni meg fillérek szinte ha egy kocsiba 4 ember beül.Az ott töltött napokból szerzett élmény meg felejthetetlen.
Szóval én is mondthatnám hogy ú izé nem tudom mert még állásom sincs nem tudom mi lesz még júniusban, de ez butaság mert két eset lehetséges:1.továbbra is munkanélküli leszek (azért remélem nem)2.melózni fogok és akkor kiveszek szabit.Annak meg hogy külföldre kell mennem továbbképzésre meg hasonló ami felett tényleg nincs befolyásom annak elég kicsi az esélye, de ilyen elven akkor ne csináljak semmit.
Be is fejezem, a lényeg az lejött.

Lacás írta...

Én nagyon röviden írok most erről:nekem jó az időpont és megyek is! Szóval rám számíthattok!
Imi,jókat írtál:)

bajigál írta...

Elnézést, ha valakit bántana, amit írtam, csak nem szeretném elböszméskedni a dolgot;).

Lacás írta...

Nem hinném,hogy bárkit is megbántottál volna! Valahogy meg tényleg válszadásra kell bírni a blog kedves olvasóit. Tényleg nagyon jó,hogy valaki ennyire a szívén viseli a dolgot!
János milyen az első nap? Flashelsz már a munkatársakkal? Vagy monitorfejek gyülekezete?Csináltál már valamit?

Ákos: a blogon fent volt,hogy mikor és hol ünnepeljük Gombi születésnapját. Olyan nagyon sokan nem voltunk, de egész jól sikerült.Ami felkerül a blogra mindenkre vonatkozik,mert nincs mindig idő mindenkinek körbetelózni.
A buli legyen szombat 7-kor a Tboyban!
U.I.: Peti,valamit írtam E-mailben nézd már meg!

Dzsonasz írta...

köszönöm az érdeklődést E.
nem csináltam semmit így kurva fárasztó volt. fél 10 re mentem és a beigért 2 helyett 3 ig kellett maradnom végül.
kb. 1 hónapig csak betanulok.
a kollégák: a főnökön kívül mindenki csaj (nem jók), és hogy milyen fejek azt még persze nem tudom megmondani. ja összesen 11 en vagyunk, 200 m2 en.
hát röviden ennyit erről.

nyaralás: én azt javaslom, hogy mi lenne ha aki nősül, és akar is jönni nyaralni ők határoznák meg az időpontot. mert szerintem a többieknek teljesen mindegy hogy mikor az év ilyen korai szakaszában, és akkor a pisti által is említett majd az időponthoz alakítja a nyarát mindenki. viszont az esküvősök talán jobban tervezéshez vannak kényszerítve, így nekik már most viszonylag könnyebb megmondani, mikor érnének rá erre a 3-4 napra.

Hermann: láttam sajnos a meccset, eléggé kiábrándító volt, pedig kurvára rákészültem, vettem kólát, csipszet, ejh, ejh...
minden nagy csapat kiesett ezzel, hihetetlen ez a playoff, nem tudod kiszámítani.
ja és mózsa dánul néztem a közvetítést :)

Tsutsu írta...

Na én is kiváráson voltam, mert szerintem is az esküvők szabják meg mikor mehetünk..és ha jól tudom ezen a nyáron nem csak Petiéknek lesz. Balázsékéról sem olvastam fix időpontot, és jó lenne ha azok is ideírnának egy időpontot akinek mondjuk a testvére házasodik meg ..vagy bárkije mert attól ugyanúgy nem fog tudni jönni..Nekem pl a jun 5-6-7 nem jó ilyen program miatt.

Amugy ha a Petiéknél szilveszterezőkhöz hozzá adjuk Csabáékat, Imit, Jánosékat..akkor már elég necces a 20fő. Gondolom lesz olyan pár aki bebállal 2esben egy ágyat:)

Névtelen írta...

Lacas: ertettem, vettem ok :)
Imi: igazad van, ha nem szervezodik le egy rovid idon belul, akkor az valszeg azt jelenti, hogy nyista nyaralas. En megyek szivesen, asszem vizsgaidoszak lesz, de az eddig sem volt akadaly :D

Petya írta...

Hát Imikém nem hiszem hogy megbántottál bárkit is, fantasztikus a hozzállásod, például állhat mindenki előtt, hogy mit jelent az elkötelezettség egy baráti nyaralás iránt. Nagyon szép dolog, hogy magadra vállaltad, én most mint az egyik esküvőlendő azt mondom, hogy az időpont nagyon jó, a helyszin remek, a szervező pedig szuper. Mikor kell adni a pénzt?

balu írta...

Imi, nem hiszem, hogy bárkinek bántó lett volna a hozzászólás. Ha jól emlékszem Petiéknek is sikerült próbaidő alatt szabit kivenni. :) Úgyhogy a jobbik esetet nézve már addigra mi is beállunk keresőnek, és mivel ez csak 2-3 munkanapot érint... lényeg: Nórit és engem is felírhatsz. Az az egy ágyas verzió is ok, ha sokan lennénk. :) Az időpontról: az esküvő mostmár tuti júl. 11., így támogatom az eredeti elképzelést.

János: gratula a munkahelyhez, hallottam, hogy te is 'multinál' vagy. Én nem értem, de itt is sokkal több a csaj, nálunk is a 15 főből 3 fiú van. Ennek az elosztásnak 5 évvel ezelőtt jobban örültem volna.

Lacás írta...

Valószínűleg szerdánként lehetne este 9 órától lehetőség a TÁG-ban
haverfocira.Az időpont tudom,hogy nem a legkedvezőbb,de azért meggondolandó!Hangsúlyozom,hogy mindenkire vonatkozik(Andi,rád is:)

Tsutsu írta...

Nem akarom Petiék sikerét kicsinyíteni, de nálunk nem nagyon ismerik azt, hogy próbaidő alatt nem lehet szabit kivenni, így ezt bárki "kiharcolhatja":)

Na megyek életem első BvA meetingjére:)

Tsutsu

Andrea írta...

Laci, tényleg bevennétek a haverfociba? :) Ez igazán kedves lenne, de nem járnátok jól velem, mert elszaladnék a labda elől, de azt gyorsan tenném! :D
Mikor lesz csajos buli? Szervezzetek olyat is valamikorra! :)
Puszi

bajigál írta...

Was ist BvA?
És milyen volt az első?

Tsutsu írta...

Budget vs. Actual és költségekről van szó benne.Az első kellemesen telt el..fél órát ücsörögtem egyedül, mert a manager bácsi elfelejtett jönni..:(:)

Dzsonasz írta...

vki foglalna akkor szombatra a t-boyba asztalt? csak hogy ne legyen ua. mint multkor. sztem telefonon is elintézhető, ha senki nem vállalja be, akkor esetleg megpróbálom kideríteni a számot, és felhívom (távolsági hívás ellenére)
remélem minnél többen leszünk.

Lacás írta...

Járok ma arra fele,szóval szombat 7-re foglalok asztalt. Ha nem lesz nyitva,akkor valahogy megpróbálom kideríteni a számot!

Lacás írta...

A lépcsővel szemközti hátsó rész le lett foglalva,a nő 15 főt írt fel.Szóval szombat 7-re gyertek minél többen a Tboyba! Telefonálni nem fogok senkinek ezzel kapcsolatban,mert tudomásom szerint mindenki követi a blogot.
Andi: jövőhétre lehetne lányos bulit,de szerintem most is jöhetnek barátnők/feleségek nyugodtan.

Hermann írta...

Lacás a mennyasszonyokat me hagyd ki mert még valaki ezért nem megy el.

Részemről sajnos negatív a dolog mer Ladányban leszek. De a jövőhét főleg ha páros akkor bejátszana.

Az Imi féle nyaralás pedig jónak tűnik.

Dzsonasz írta...

kár hogy nem jössz, her!
a többiek részéről azért remélem lesz aktivitás, márcsak azért is, mert szegény laci szégyenben maradna a 15 fős foglalásával.
pedig sajnos mörfi szerint ha 15 re foglalsz kevesen lesznek, ha 5re akkor meg sokan. segítsünk megdönteni.
üdv

csabinnyó írta...

hali!
mi holnap tuti nem megyünk, most még betegszabin vagyok (lázas, köhögős,stb)
a nyaralással kapcsolatban Imi felhívott és mondtam neki, h nekünk a hétvége megfelel, de több sajnos nem, a kötelező szabik, meg családi dolgok miatt
üdv mindenkinek

Lacás írta...

Gyógyulást Csabi!Szedjél NeoCitránt,meg egyél sok narancsot!Minden jót Ladányban Hermann!Sajnálom,hogy nem tudtok jönni!Remélem a többieknek jó lesz a szombat!
Az biztos még,hogy Norbi sem jön,már nincs Debrecenben és hétvégén is dolgozik.

Pitti írta...

Lévén, hogy még sosem voltam a tébojban, nem tudom hol van csak annyit hogy piac utca 79, ami a térkép szerint valahol a bika alatt.Jól tippelek? Úgy veszem észre tébojultok a helyért. :-DDD

Dzsonasz írta...

nagyon nem a bika alatt
piac u. a miklós u. és az állomás között, kb. a vásáry u. villamosmegállónál, mkb bank mellett, szóval még az éjjelnappali után az állomás fele.
mózsa, mondom én, hogy merész volt az a 15 fő.
én szólok még ferikének, popyknak, csekének, te meg szörnyűnek, ja meg szerintem kz is jönni fog.
peti,cs,tsutsu,csajok, veletek mi a p? (p=pálya)

Pitti írta...

Így már megtalálom.
Köszi János!

Lacás írta...

Csucsuról én se tudom,hogy mi van.
Ákos:gyere te is! Klopasz valszeg jön,de késik.Peti jön.Szerintem még Diégó is bevethető.Szólok Szörnyűnek.
Pisti:18:25 kor tudsz jönni a megállóba?

bajigál írta...

Örülök, hogy körvonalazódik a buli, remélem azért leszünk elegen.
Nyaralásss témájában: örülök, hogy elhatároztuk magunkat, és mivel senkinek nem volt konkrét ellenvetése az időponttal szemben,
megkérdeztem a tulajt: június 18-21 szabad. Ez csütörtök-vasárnapot, azaz 2 szabadnapot jelent, ami remélem így, hogy januárban tudható, sokaknak bevállalható lesz. Előzetesen lefoglaltam, ami annyit jelent, hogy csak ránk vár a jacuzzi meg a medence... nem is lesz olyan rossz napozni a medence partján, miközben a lányok főznek valami nagyon tutit, Laci pedig már két órája dekázik és rekordot dönt...
Szerintem olyan tavasz környékén kell majd valami foglalót fizetni (egyébként 3500 HUF/éj*3éj=10500 HUF lesz ágyneműhuzat nélkül, azzal plusz 1500), remélem ez így okés.
Végül a névsor a vállalással együtt (jelenlegi legjobb tudomása szerint), légyszi jelezzétek, ha mégsem helyes, amit leírtam:
résztvevő időpont
2 Andi, Peti ok
4 Era, Norbi ok
6 Nóri, Balázs ok
8 Lilla*, János ok, *lehet kevesebb napra ér rá
10 Reni, Tsutsu ok (remélem)
12 Tünde, Hermann ok (mindkettőtöknek?)
14 Szandi, Csabi ok, csak hétvégére
15 Laci, (barátnő?) ok
16 Pisti ok
17 Imi ok
19 Orsi, Csaba nem tudja, remélem tesója lagzija nem akkor lesz, erről mondhatsz valamit, Csabi.

Valahol 18-20-nál járunk most, van néhány kérdőjel. Akikre még gondoltam: Kitti, Kinga, Ákos, Szörnyű (ha tudja moderálni magát valamilyen szinten).
Kimaradt valaki? Vélemények? A többit megdumáljuk holnap! Üdv mindenkinek!

balu írta...

Köszönet a szervezésért, tetszik a névsor! Lesz Hermann féle babgulyás?

Tsutsu, a próféta szóljon belőled, ezt a két napos holidayt majd az interjún kikötjük :)

Pitti írta...

Ja ott leszek a buszmegállóban 18:25kor
Én is szavaznék a Hermann-féle babgulyásra. :-P

Petya írta...

Hali!

Én ma este megyek, de tegnap NI buli volt, most megyek aludni, és attól függ, hogy mennyit iszok este, hogy elmúlik-e a fejfájásom vagy sem. Imi, egyelőre nekünk is csak a hétvége jó, és ugyan nem szeretném kisajátítani a hétvégét, de nekünk az lesz a nászutunk, mivel közvetlenül az esküvő után lesz. És szeretnénk ennek megfelelően egy nászutas lakosztályt.
Köszönöm
P

csabinnyó írta...

én is a babgulyásra szavazok, és akkor én inkább addig focizok a srácokkal, míg hernyó a gulyást felügyeli :))

jó bulit ma estére (Laci: köszi a jókivánságokat!)

Imi: első olvasatra, aki kimaradt a Listából, és "közénk való" (:)) az a másik Nagy-család (tudod, Zorróék :))

bajigál írta...

Életetek első együtt töltött éjszakájához nem is lehetne jobb helyszínt kitalálni :D
Nászutaslakosztály elintézve!

Lacás írta...

Most olvastam a sportban,hogy régi példaképem:) Higuita börtönben ült,mert emberrablással hozták összefüggésbe és ráadásul a helyi (talán legnagyobb) kokainbáróval cimborált.Így már lassan feledésbe merül a '95-ös angolok elleni skorpiórúgása,mikor a kapura tartó labdát előrerepülve, a hátsó két lábával juttatta vissza a mezőnybe!:)Pedig egy darab szőrcsomót is elneveztünk róla,micsoda csalódás!:)

Dzsonasz írta...

let it began!

balu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
balu írta...

Tényleg Nagyzéék. Jogos. Hogy lesz így túra? :D

Jó bulit mára, annak aki megy. Hú nem is tudtam, h. lehet saját megjegyzést törölni.

Dzsonasz írta...

balu, mit töröltél? kompromitáló volt ? E
jó vót a buli, de tény-leg

Petya írta...

János még miután hazament a buliból gyorsan bloggolt egyet :)

Na szép jó reggelt. Tényleg nagyon fasza volt, a pénteki céges buli nagyon messze elbújhat mögötte. Az ember ilyenkor mindig rádöbben, hogy kik is az igazi barátai, és kik azok, akikkel együtt dolgozik. Csak kár hogy páran nem voltak egyéb elfoglaltsák miatt (akit érint, az tudja mit beszélek:).

csabinnyó írta...

hehe Peti ez kicsit félreérthetően hangzott: "Az ember ilyenkor mindig rádöbben, hogy kik is az igazi barátai, és kik azok, akikkel együtt dolgozik."
(gondolok itt pl. Andreára vagy Csucsura :))

A TÁGos fociból lesz vmi?
Jövő héten én nem tudok menni meccsre sajna. Amúgy láttátok, h a rojál kikapott? :))
Ja és nem vitt haza valamelyik meccsről egy plusz érmet vki? :) Mert NagyCsé elhozta nekem valamelyik télire a tavaszin kapott ezüstérmet, csak nem találom :(

Hermann írta...

Imi: mindketten mennénk.

Mindenki: Lehet babgulyás ha a szakács megfelelő mennyiségű, folyamatos hideg sör ellátásban részesül! :)

Pitti írta...

viszek hűtőtáskát meg jégakkut és lehet még sör is kerül belé. :-D
Nem azért de nem bánnám ha ugornánk most 5 hónapot előre az időben...

Névtelen írta...

"Valahol 18-20-nál járunk most, van néhány kérdőjel. Akikre még gondoltam: Kitti, Kinga, Ákos, Szörnyű (ha tudja moderálni magát valamilyen szinten)."
Imi nekem ok, idopont 8 :P

Névtelen írta...

kieg.: de irtam is vhol a megjegyzesek kozt, csak elveszett az eterben :]

Lacás írta...

Ja, nekem is tetszett a tegnapi buli,de azért a mai fejfájás kimaradhatott volna...Jól elcsocsóztuk az időt,király volt!
Klopasz: mégegyszer gratula a munkahelyhez!
Babgulyás,sör,foci,napsütés:)Többre nem is vágyhat az ember! Valszeg mi is 2en megyünk,de én biztosan!

Hermann írta...

Valaki mesélhetne a tegnapi buliról kicsit részletesebben is!

Klopas: hol kaptál melót?

Frank Klopas írta...

Írok bejegyzést, ha kapok kódot!

Tsutsu írta...

Jah..így hiába olvasom naponta többször is a blogot,hogy képbe legyek kivel mi újság, ha vannak olyanok akik az ilyen apró híreket sem rakják fel, hogy új meló..(Remélem értette a célzást az illető:))

Csabi (Macska): Van még érem, nem tudom, hogy kinek hiányzik még, de odaadhatom legközelebb.

Peti megjegyzése valóban félreérthető volt, főleg úyg, hogy én szombaton nem voltam, csak pénteken a NI buliban, ami viszont szerintem kiválló volt,de rövid:)

A nyaralás vszeg OK, Reni még kérdéses, elég sűrű a június és neki még lesznek vizsgái is.

Viszont kaja ügyben nem csak Herrtől várok vmi finomat, hanem egy Macska féle hús sütésre is befizetnék:)

Csak úgy közvélemény kutatás szintjén: mit terveztek arra 4napra?Folyamatos részegedést vagy kevésbé alkoholfogyaszó barátaitoknak ..bocs barátotoknak lesz lehetősége józan emberekkel is beszélnie?:)

Tsutsu

ui: Akár Gombomirnak is lehetne szólni.

Hermann írta...

Szerintem olyasmi lenne mint amikor Abádszalókon voltunk. Csak itt van jakuzzi meg hegy!

Dzsonasz írta...

sztem nem feltétlenül kell végig partyzni a 4 napot, foci, sütés túra is kell hogy szerepeljen a programok között, szóval sztem nem egy gólyat. közghétvége szerű kéne hogy legyen.
durva ez a hétfő...

bajigál írta...

Durva b*asszameg:) Már csak 4,5 nap és hétvége.
Fasza volt a buli szombaton, sokan voltunk, de azért hiányoztak páran még. Toltunk egy hambit az új májkiban, a végén meg hógolyóztunk is:)
Summer: én is minél aktívabban akarom tölteni az időt, nem akarok állandóan részegen teleportálni időben/másnaposan szenvedni, mert így hamar eltelne a négy nap. Sok napozás,fürdőzés, túra is lehet, főzés, játszhatunk is (kártya, társas, stb) de azért inni is fogunk esténként. Meg napközben...
Nagyzét tényleg elfelejtettem, de hát így jár aki nem jár a barátaival bulizni, és még a blogot sem olvassa. Szólhat neki valaki.
Létszámmal kapcsolatban, van egy elvi határ, 20-22 fő, ennél többet "hivatalosan" nem fogad a tulaj. Nemhivatalosan viszont lehet hozni matracot, stb, így lehet duzzasztani a létszámot egy pontig (legyen 25), eddig lehet hívni embereket, Gombit mindenképp.

Tsutsu írta...

1 nagyon fontos dolog még kimaradt: Labdát ki hoz?:)

Én is nagyon "imádom" a hétfőt..nekem viszont a hét csak 4 napig tart: pénteken visszakapjuk az egyik napot januárból(3. vagy 4.). Péntek este lehetne valami, mert Szilveszter óta nem találkoztam senkivel..persze Petiékkel igen:)..és tudom hogy most szombaton kellett volna menni..de a péntek este után már nem akartam menni.. nem vagyok már olyan fiatal mint Peti:)(Utána következő héten meg nem leszek itthon..sőt lehet Feb13-ig nem leszek péntek este Db-ben.)

Tsutsu

Pitti írta...

Nekem van egy labdám de azt inkább végső megoldásnak ajánlanám.Nem azért mert féltem hanem mert nem a legtutibb, kicsit nehéznek találom.
Sportolási lehetőségnek fel tudnám vetni a hegyikerékpározást de félő, hogy ezzel egyedül vagyok :-(
Itt az alkoholfogyasztással kapcsolatban felmerült kérdések kapcsán jutott eszembe, hogy mivel én inkább boros vagyok és mivel tudok szerezni jó kis tokaji termelőit, így akár az egész társaság ellátásáról is tudnék gondoskodni.

Petya írta...

Nézzétek már Nagy mit írt!

Azt írja:

"Írok bejegyzést, ha kapok kódot!"

Hát nehogy már a nyúl vigye...

Ír fél év alatt 3 megjegyzést, és már "kódot" akar.. Hát bocsásson már meg a világ! Azért mert a médiában dolgozik, még nem kéne hogy elszálljon vele a magas ló..

Hermann írta...

Médiában? Teljesült az álma és pornósztár lett? :D

balu írta...

:D Amúgy igaz ami igaz, jó lenne hallani "híreket" is. Aki nem mesél milyen munkát kapott, könnyen pletyka áldozata lehet. Médiában? Media Markt? :)

Nem nézek ide néhány óráig, és 20 bejegyzéssel nő a fórum. Ez igen! Bár már elég sokat kell görgetni. János, csak elgépeltem valamit, azt töröltem ki. Nem, semmi olyan nem volt amire te gondoltál. :) Már nincs itt Peti, h. durva bulik legyenek.

Csabi féle grillhús, reméljük ő is bennevan mint Hermann. Részemről itt a 2. szavazat. Csajok: nektek már csak 1 vacsi és 3 ebéd maradt.