2009. május 19., kedd

Ne biciklizz részegen, mert elüt az autó..





Bár nagyjából mindenki halotta, hogy történt a balesetem, azért összefoglalom, hogy akinek még nem mondtam, ne a kicifrázott, sok emberen keresztülment változat jusson. :)

A Sámsoni úton, a bicikliúton keróztunk haza Orsival. A bicikli út azonban véget ért, és gondoltam, hogy akkor át kéne menni a túloldalra. Éjszaka lévén (kb: fél egy) teljesen kihalt volt a város, szóval úgy gondoltam, keresztül gurulhatunk az úton. Szétnéztem balra, jobbra és elindultam. Amint rágurultam az útra láttam, hogy a semmiből jön egy autó qrva gyorsan, és már olyan közel van, hogy el fog ütni. Megijedtem, de nem pergett le az életem filmje, bár lehet, hogy az elfogyasztott pálinka miatt.. Reflexből felkaptam a lábamat, hogy nehogy odaroncsolja az autó. A kocsi hiába fékezett elütött, mint a szart, vagyis a binyiglit kiütötte alólam, az megnyomorodva elszánkázott 20-30 méterre, én meg motorháztető-szélvédő-út kombinációt pörögtem végig. Aztán felpattantam, ahogy bírtam, de éreztem, hogy rohadtul fáj a lábam, leültem a patkára és a lábfejemet szorongattam, aztán egyszer csak ott voltak a mentők, rendőrök, anyukám. Asszem kaptam egy kis sokkot.

A kocsi egy Golf volt, ami elütött, és állítólag a Kassai kanyarban még egy autót előzött. A megelőzött sofőr azt mondta, hogy ő ment 80-nal.
Sajna hibás voltam én is, mert szar helyen akartam átmenni, láthatósági mellényem sem volt (bár vki azt mondja az városban nem kötelező, hm?), és még ittam is. Szóval várom a csekket a rendőrségtől.

A Kenézybe vittek, ahol Bagyó fatert akartam, de nem akartak szólni neki, a szemetek.:) Megvizsgáltak, ultrahangoztak, röntgeneztek, fertőtlenítettek, mindent, amit lehet meg kell.
Qrva nagy mákom volt, hámsérüléssel és zúzódással megúsztam a mutatványt, még el sem tört semmim) Bár helyenként tenyérnyi méreten lejött a bőr, szóval aludni nem tudok, ülni is kényelmetlen, a jobb bokám meg a térdeim szépen bedagadtak.
Úgy érzem magam, mint akit elütöttek.. :)

A legjobban Orsi rémült meg, mert ő végig nézte az egészet, azt mondja sokszor látja még maga előtt a történést és azt hitte meghalok. Hát sajna, benne volt a pakliban.
Köszönöm barátaim, hogy aggódtatok értem, köszönöm Petinek, Andinak és Teddy bearnek, hogy a Kenézyig eljöttek, Pistinek és Lacinak, aki a KRESZ tanulás közben eljöttek meglátogatni, meg mindenkinek, aki gondolt rám.
De a lényeg:

Hé Gazemberek, még mindig élek!! :)



(aki tudja miből volt az idézet, annak jár egy sör!)

45 megjegyzés:

Knorbi írta...

Szia Csaba!

Hát örülök neki, hogy semmi bajod sincs. A részegekre mégis csak vigyáz valaki odafent, bár lehet hogy azért nem ártana egy kis óvatosság sem biztos ami biztos!!!

Jó lábadozát és június 6-ra rendesen pihend ki magad, hátha át kell mászni a vidámpark kerítését :) ...

Az idézet a Pillangó című remek alkotásból van, ha jó tudom.

Norbi

csabinnyó írta...

Ehh, én lemaradtam erről asszem...hát mit mondjak, örülök, hogy megúsztad ennyivel! Nem tudom mennyire fogható az alkoholos állapotra, de talán jobban kéne vigyázni hasonló esetben a biciklin (is).

Jobbulást!
(és bocs, h nem látogattalak meg a kórházban, de még csak nem is hallottam az esetről)

Pitti írta...

Képek videók:

http://picasaweb.google.com/gorombei.istvan/PistiKertiparty#

Bocs a késlekedésért. A videó minőségén a feltöltés elég sokat rontott, majd ha több időm lesz majd játszok vele, de a lényeg azért átjön. Köszönjük Diégónak!

Hát Csabi így végigröhögtem a bejegyzésed de azért kiráz a hideg ha belegondolok lehetett volna másképp is.

Frank Klopas írta...

Macska: szerencsére nem kellett befeküdnöm, csak a odavittek ellátni, Petiék meg letekertek, hogy megnézzenek.
3-fél4 fele már otthon is voltam.

Igaz, hogy volt bennem pia, de ez azon múlott, hogy a kocsi qrva gyorsan ment és szar helyen akartam keresztülmenni..

de, tény hogy jó kis lecke volt.. :(

Tsutsu írta...

Hát én még így sem röhögtem végig a bejegyzést..:/ Bár tény, hogy figyelembe véve, hogy a következmények nem lettek olyan komolyak mint amilyenek lehettek volna, én is nyugodt szívvel kihívnám futó versenyre Csabát az elkövetkező1-1,5 hétben:)

Sajnos 10 másodperc alatt nem ugrott be a film címe..utána meg láttam Norbi megoldását. 1-2 perc után talán megfejtettem volna: láttam vagy 4x, az egyik legjobb "régi" film.

Tsutsu

Dzsonasz írta...

nem is hallottam még a pillangót...
Csabikám, örülök nagyon hogy ennyivel megúsztad. szerintem az elmondottak alapján nem te voltál a hibás, hanem a száguldó. durva lehetett, meg hogy volt lélekjelenléted felemelni a lábad :)
erre csak annyit mondok: nice job.

Digó: az onion is a 2 year vegetable, mondaton szakadtam.
szállóige :)

lényeg a lényeg, jó hogy Csabának nem lett komolyabb baja.
a srác legalább segítőkész volt, aki elcsapott? fehér gatyás discos volt?
mózsa ha még nem tettem volna meg grat a kresszhez!

Pitti írta...

Nem youtube-olok, elég ez így is.Ha minden igaz akkor ha van google fiókotok nem csak megnézni hanem szerkeszteni is tudjátok az albumot vagy legalábbis képeket hozzáadni.Ha igen akkor tegyétek ezt meg légyszi, ha nem akkor meg hozzatok létre ti is egy public albumot amibe felrakjátok az általatok készített képeket. Csabi szomszédba történő átpisálós képét mindenképp szeretném a feltöltöttek között látni! :-D

Petya írta...

"I can't use the flash when I am taking...

..... videofelvétel"

:D

Petya írta...

Srácok Vasárnap hattól foci?

1. Tsutsu
2. Mózsa
3. Pisti
4. Petike

13. Nagycsé bírónak

Petya írta...

Olyan vagyok már mint Mózsa vasárnap..

Szóval láttátok tegnap a comedy centralon a Szexuális Zaklatás Pandás rész volt. Csak vicces, mert nem emlékeztem, hogy elénekeltük Pistinél...

Pitti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Pitti írta...

...while I am recording.
Így megfelel?

Még van két videó csak azok még feldolgozás alatt vannak.

Vasárnap hattól? :-/
Szombat hat? Hmmm?
Nem mintha a vasárnapom nem lenne szabad de nekem jobban esne szombaton.

Dzsonasz írta...

tudom hogy én nem számítok, mint sprinter, de nekem a 6 lévén hogy vissza kell mennem pestre kicsit késő, nem lehetne 5, nem lesz kánikula a hétvégén...
vasárnap nekem jobb mint a szombat, szombat mindig olyan zsúfolt...

Névtelen írta...

Nem köll beszóni, montam nem jó a angolom. :P

Onnyön vithz tsülök fa lájf!

Dyego

Popy írta...

Bocs Csabi hogy én sem mentem ki, de csak hétfőn hallottam az esetről. Így leírva is nagyon durvának hangzik... És nem tudom ki kérdezte már: a sofőr mit csinált? Eltűnt vagy ott maradt segíteni? Nem derült ki a beszámolóból. Aztán jó gyógyulást! Örülök hogy ennyivel megúsztad.

Névtelen írta...

Cs! "Ha nem halsz bele, csak erősebb leszel tőle!"
Erős biciklis leszel tehát!
Lance Armstrongot is biztos soxor elütték mán, azért oly erős!

Dyego

Petya írta...

Pisti essen már jobban Vasárnap. Nekem jó az 5, csak Mózsának nem.

Dzsonasz írta...

mi a programod mózsa?
besegítek és hamarabb ráérsz...
én még csak 1szer voltam összesen focizni :(

Petya írta...

és én nem is fociztam akkor veled János!
amúgy Lacinak elsősegélye lesz, abba inkább ne segíts be..

Na tépek haza, grillezés lesz kint a kertben Anyáéknál :)

Pitti írta...

Peti nem volt elég a hétvége? :-D
Hát ha több mindenkinek jobb a vasárnap akkor legyen akkor, én akkor is megyek, de továbbra is a szombat esne nekem jobban. A lényeg hogy Jánossal együtt rúgjuk a bőrt!

Frank Klopas írta...

Popy, János: megállt a sofőr és állítólag nagyon aggódott, bár erre nem emlékszem.

Hermann írta...

A vasárnapi foci nekem is jó 4 után ráérek.

Lacás írta...

Császtok!
5-ig tart majd az elsősegély oktatás, így jó lesz a foci 5-től, csak kések egy kicsit.
Csaba,hogy vagy?

Pitti írta...

Laci letelt a három nap?

Dzsonasz írta...

na ez a beszéd, PCS ha olvasod, akkor mostmár tudod, hogy kb. fél8kor indulunk vissza, sorry ha neked már késő, A Cseke B Máv C egyéb

szombaton este a békás tóhoz beszéltük meg Pcsvel. megértem, hogy nektek ott volt a pisti buli, csak azért gondoltam szólok...
na ennyi mára, németeknél ünnep van: jézus mennybemenetele (ez nem értem a nagy keresztény magyaroknál miért nem ünnep?) illetve holnap sem dolgoznak, így el tudjátok képzelni milyen izgalmas napok elé nézek

Pitti írta...

Most jut eszembe, Laci ma Pesten van.

Dzsonasz írta...

megint nem szólt a kis csíra...
utazó nagykövet lett :D

Hermann írta...

Srácok Vasárnap öttól foci?

1. Tsutsu
2. Mózsa
3. Pisti
4. Petike
5. Kis Ricsi
6. Mikulán
7. Hermann

13. Nagycsé bírónak

Remélem biztos lesz.

Ákos írta...

Csaba: legkozelebb probalj meg te a kocsiban ulni es mast elutni, aki biciklivel van, az kevesbe faj (legalabbis neked :D). Egyebkent pedig jobbulast, meg jo, hogy nem esett kulonosebb bajod.

Petikekekeke:

Esküvő előtt:

fiú: Hurrá! Végre! Már nagyon várom!

lány: Elköltözzek?

fiú: Nem, ne is gondolj rá!

lány: Szeretsz?

fiú: Természetesen!

lány: Megcsaltál valaha is?

fiú: Nem, hogy juthat ilyen az eszedbe?

lány: Adsz egy csókot?

fiú: IGEN!

lány: Fogsz verni?

fiú: Soha!

lány: Hihetek neked?

Esküvő után:

olvasd lentről fölfelé


Remelem ezt olvassa Andi is :D
Ezuttal uzenem neki: meg mindig meggondolhatod magad! ;DDDD Ha pedig megsem, akkor sok boldogsagot igy elore is es meg tobb kitartast ehhez a Peti gyerekhez :D

hetvegen vmi ? letoltam a zhkat, most mar mennek vhova :]]

jok ne legyetek!

Ákos írta...

NagyCs: azert most mar bevallhatod, hogy csak Orsi elott akartal rajkozni egyet... :D

Popy írta...

Baszki! Most értem haza meccsről és ahogy öltöznék át, észreveszem hogy tele vagyok karmolásokkal meg kék-zöld foltokkal. Még a tökömnél is! Ezek után mondja azt bárki, hogy tisztességes meccs volt. Lerúgom a fejét! Egyébként le is fényképeztem, mert tök király! :)

Névtelen írta...

Popy!

Micsoda perverz vagy! A szétkarmolt töködet fényképezgeted! :D

CSN

Pitti írta...

Feltöltésre került egy újabb videó, melynek címe: the fight
Röviden eme videó két Csaba, nevezett Hermann és Nagy, izgalmas, fordulatokkal teli küzdelméről szól.
Jó szórakozást! :-D

Névtelen írta...

Ezután a videó után fogadtam meg, hogy többet nem vacsorázok! :)

CSN

Ákos írta...

http://lh3.ggpht.com/_3aG7WHtA8uo/ShG8Cu0vLqI/AAAAAAAAAM0/nPIGGgpneaY/s720/IMG_0056.JPG hahahaha, Lacas: ez a kep nagyon allat lett :D

Popy írta...

Azt azért nem fotóztam le! :)

Hermann írta...

Srácok Vasárnap öttól foci?

1. Tsutsu
2. Mózsa
3. Pisti
4. Petike
5. Kis Ricsi
6. Mikulán
7. Gombi
8. Hermann

13. Nagycsé bírónak

Ma délután elmegyek és csak vasárnap jövök vissza Ladányból úgyhogy beszéljétek már meg a többi embert!

Lacás írta...

Hajrá Loki!
Jön Szörnyű és Komonyi Gabi vasárnap,de nem jön Ricsi. Így 9-en vagyunk.

Pitti írta...

Ha nagyon nem megy +3 ember elég +1 is. A múltkor nagyon jó kis meccseket játszottunk 4+1-ben is.

Knorbi írta...

Hali!

Aki tudja Faragó Ádám elérhetőségt az írja ki a blogra vagy Ádám, ha olvasod akkor hívj fel : 30 339 14 31 -es telefonszámon!+


Mindenkinek kellemes hétvégét!

Norbi

Pitti írta...

Úgy érzem kicsit ellaposodott most a hangulat a blogon. Kicsit akkor felpörgetném, tessék:

http://www.youtube.com/watch?v=4fuq2Yy9HdA

bajigál írta...

Volt valaki Diósgyőrben a blogozók közül?
BAJNOKCSAPAT!

balu írta...

Peti volt a legközelebb, de nem hiszem, hogy elment végül. De a srácok nélkülünk is összehozták a 4. Bajnoki címet!!! Dombi nagyon flegma gólt vágott, azt hittem rosszul látok.

Mostanság nem nagyon írtam, ezért elnézést, de kb. van a munka és van a 7vége, ennyi. Hétköznap alig tudok blogot nézni. Holnapi foci nem jó (családi program).

Petya írta...

én VOLTAM!!

balu írta...

Bocs, nem gondoltam volna, hogy elmész. Mesélj! Szereztél ereklyét? :)